Kik a Szabad Művészek?

A Szabad Művészek olyan művészeti egyetemi hallgatók és oktatók, művészek, művészettörténészek, esztéták, kurátorok és civilek szabad csoportosulása, akik a magyar kultúra függetlenségének és szabadságának helyreállítását követelik (statement itt).

A csoportosulást az FKSE 2012. november 29-én tartott megbeszélését követően kezdeményezte egy négytagú csoport (’occupy műcsarnok’), akik arra hívták meg a fenti megbeszélésen részt vevő legaktívabb 18 szakmabelit, hogy közösen gondolkodjanak a kultúrát érintő intézkedésekkel szembeni lehetséges fellépésekről.
Ezt követően több alkalommal találkozót tartottak, amelyeken változó számban és felállásban voltak jelen résztvevők, és a folyamatban természetes módon kialakuló, 10-15 személyből álló csoport szervezte meg a Protest MMA#1 eseményt, amelynek során az MMA 2012.12.15-ei közgyűlésén egy erőteljes tiltakozó akciót valósítottak meg Szabad Művészek néven.


Az akciót követően a kezdeményezők létrehoztak egy zárt levelezőlistát, amelyen a kezdetektől 19 cím szerepel és amely ma is üzemel. A listán legaktívabb, kb. 8-10 személy indítványozta és szervezte meg a Szabad Művészek további akcióit, amelyek előkészítésében és kivitelezésében változó számú tag és támogató vett részt:

1. 2012.12.15. – Protest MMA#1
2. 2012.12.17.Protest MMA#2
3. 2012.12.27.Protest MMA#3
4.
2013.02.07.Képzőművészeti Egyeztető Fórum
5.
2013.02.27. – Protest MMA#4
6. 2013.07.28 – Protest MMA#5
7. 2012.05.02. – Transzparens közéletet most! Átláthatóságot a kulturális és politikai döntésekben kampány indítása, amely a Tranzit Akciónapok keretében a Ludwig Múzeum 12 napos elfoglalásához (2013.05.09-21.), illetve az Összefogás a Kortárs Művészetért csoport megalakulásához vezetett.
8. 2013.10.08. Gyászjelentés, a Műcsarnok MMA-nak való átadása elleni tiltakozó akció
9. 2014.03.14. – Pénzeső a vigadóban – A Pesti Vigadó ünnepélyes megnyitásának alkalmával a Összefogás a Kortárs Művészetért csoporttal és a Tranzit Akciónapokkal együttműködve a Szabad Művészek intenzív közreműködésével egy tüntetés és egy akció valósult meg
10. 2014.03.23. – Eleven emlékmű – egy civil csoport által kezdeményezett flashmob a Szabad Művészek néhány tagjának aktív részvételével, amely a budapesti Szabadság téren felállítandó, Magyarország német megszállásáról megemlékező emlékmű politikai és társadalmi újragondolására irányult.

11. 2015.11.05. –  Vitakísérlet az NKA törvénymódosításról A Magyar Művészeti Akadémia 2016. november 5-ei közgyűlését meglátogatta a Szabad Művészek néhány tagja, és Gulyás Márton hozzá szeretett volna szólni a kultúra területét érintő közügyhöz, vitát kezdeményezni az NKA-MMA viszonyról.  Mégpedig azért, mert a Nemzeti Kulturális Alap-ról szóló törvénymódosítást nem előzte meg semmilyen társadalmi vita.

– – –

A Szabad Művészek hisz a sokszínű és befogadó magyar kultúrában, valamint a kritikai művészet érvényességében és pozitív társadalomformáló erejében.

A Szabad Művészek ezúton is szeretné kifejezni köszönetét mindazoknak, akik az akciókban való jelenlétükkel, fordítói, dokumentálói, vagy egyéb munkájukkal, meglátásaikkal, elismerésükkel vagy éppen kritikájukkal támogatták és segítették a csoport tevékenységét.

Az MMA kirekesztő, a művészet szabad!

FB

Posted in rövid történet | Comments Off on Kik a Szabad Művészek?

Eastern European autocrats pose new test for democracy

From Hungary’s Orbán and Czech Republic’s Zeman to Erdoğan in Turkey, a new breed of democratic strongman is emerging

A 40-minute drive south-west of Budapest, Felcsút is a typical Hungarian village on the surface, its cottages strung out neatly along either side of the long main street. Untypical of the Hungarian countryside, however, is the frenzy of building activity here. Private security guards watch over armies of men in hard hats, bulldozers, and cranes toiling in the sweltering heat to complete a fancy new football stadium dwarfing the pretty cottage gardens and vegetable patches.

Then there are half a dozen practice pitches plus a “football academy” named after Hungary‘s footballing saint, Ferenc Puskás, the Real Madrid maestro of the 1960s.

The village of 1,800 seems a strange location for such investment. But Felcsút is also home to Viktor Orbán, Hungary’s powerful prime minister who happens to be a football fanatic and who has also changed the law to facilitate such investments.

Megalomania? Vanity project? Or just another aspect of the dizzying pace of change in Hungary since Orbán and his Fidesz party won a landslide in elections three years ago?

theGuardian

 

Posted in EN, political background - HU | Comments Off on Eastern European autocrats pose new test for democracy

Context and Identity in Contemporary Hungarian Art

a Prezi – presentation by Linnea West
Context & Identity in Contemporary Hungarian Art
Reimagining the near past and constructing local identities
What is the legacy of critical, socially engaged unofficial art of the Communist period in a newly democratic society? Characterized by a discursive approach to historical consciousness enlarges ideas of collective identity and allow for multiple identities as a vehicle to explore, historical consciousness contemporary Hungarian art in which the past is very much present.

Szabolcs KissPál Amorous Architecture
Little Warsaw Reconstruction –Isolation Exercise – Cyrill & Method Could a western artist understand how little this gesture had to do with envy, aggression or a thirst for professional success, that it was dictated rather by loyalty and self-irony?
Andreas Fogarasi Go Home Vasarely Who was Janos Major?

linnea west prezi
Csaba Nemes Remake
Gergely László Yad Hanna / The Collective Man
Andreas Fogarasi Kultur und Freizet What is a Communist building?
Little Warsaw Crew Expendable
József Szolnoki Homeopathic Reality Zsolt Keserue
National Textbook 2005 1972 Identities: enlarges concept of national and other forms of collective identity beyond traditional nation-state borders and singularities Context: while enriching the art works, can conversely act as limiting factor How do context and identity function in contemporary Hungarian art? Not just historical consciousness:
Many artists focused on current political and cultural situation
Most of the projects discussed previously resonate with current societal issues

A Fulbright Project by Linnea West (2012-13)
www.contextandidentity.wordpress.com

View the presentation

Posted in EN | Comments Off on Context and Identity in Contemporary Hungarian Art

Bezárt az Ernst Múzeum

Hogy művészeti és történelmi magángyűjteménye mindenki számára elérhetővé váljon, a budapesti társasági élet közismert alakja, Ernst Lajos 1912-ben megalapította az Ernst Múzeumot. A Nagymező utcai intézmény a kortárs magyar képző- és iparművészet egyik legjelentősebb kiállítóhelyévé vált, önállóan, összevonva, majd átalakítva is működött, 2007 óta ismét a Műcsarnokhoz került, majd csütörtökön bezárt. Az utolsó kiállítás Csurka Eszter A tengerpartra című tárlata volt.

Az épületben várhatóan október 21-től a Robert Capa Központ működik majd, feladata a magyar fotográfia hírnevének öregbítése és népszerűsítése lesz. Az intézményt Kőrösi Orsolya vezeti, aki öt éve igazgatja a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Házat is, s ebbéli pozícióját is megtartja. A Capa központ létrehozását és 2013. évi működését a kormány 155 millió forinttal támogatta. A magyar állam 2009 januárjában 300 millióért vásárolt Robert Capa-fényképeket az International Center of Photography nevű New York-i intézettől, amely a magyar származású fotóriporter hagyatékát őrizte.

Az új központ nem múzeumi funkciókat gyakorol majd, hanem kortárs fotográfiai és kulturális rendezvénycentrum lesz. A Szabad Művész Csoport petíciót fogalmazott meg – Robert Capa aláírással –, amelyben az új központ létrejöttének körülményeit bírálják, hiányolják a szakmával való nyilvános egyeztetést a kormány részéről. Nehezményezik azt is, hogy a döntéshozók kész tények elé állították a közvéleményt, és a döntést egy rövid nyilatkozatban közölték. Szerintük óriási veszteség, ha az Ernst nem folytatja eddigi tevékenységét.

Posted in HU, szabad művészek | Tagged , | Comments Off on Bezárt az Ernst Múzeum

Capa-központ nyílik ősszel az Ernstben

Az állam nem gondoskodott a kiállítóhely pótlásáról. A Szabad Művészek csoport – akik Fekete György Magyar Művészeti Akadémiája, vagy a Ludwig Múzeum botrányos pályázata kapcsán hallatták hangjukat – ismét petíciót tett közzé, melyben Capa nevében követelik, hogy “a kormányzat a kortárs képzőművészet mérvadó szakmai szervezeteivel és képviselőivel azonnal kezdjen nyilvános egyeztetést az Ernst Múzeum jövőjéről és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ lehetséges helyéről.”

Ugyanakkor túl sok könnyet mégsem hullatnak a képzőművészek az egyik legjelentősebb kiállítóhelyük elvesztése kapcsán, mert a petícióhoz egy hét alatt csupán 80-an csatlakoztak. Kőrösi Orsolya korábban azt nyilatkozta, “a fotográfia a képzőművészet része, így nincs értelme arról beszélni, hogy bárki is elvenné a teret képzőművészettől.”

Népszava

Posted in HU, szabad művészek | Tagged , | Comments Off on Capa-központ nyílik ősszel az Ernstben

Vona v Hungary: Freedom of association and assembly can be restricted to protect Minority Rights

This guest post was written by Judit Geller and Dezideriu Gergely, European Roma Rights Centre.

In the case of Vona v Hungary, the European Court of Human Rights (ECtHR) openly stood up against racism and hatred when it ruled that if an association’s activities amounts to widespread racist intimidation of a group then the association can be banned lawfully without contravening to the European Convention of Human Rights. This is the first case when the Court ruled on the dissolution of an association under Article 11 of the Convention.

In its judgment delivered on 9 July 2013, the Court found that the dissolution of the Hungarian Guard Association (Magyar Gárda) by domestic courts was a lawful restriction of the applicant’s rights under Article 11 of the Convention. The court made the ruling on the basis that the activities of the Movement, which was part of the Association, included a series of paramilitary rallies in several villages with large Romani populations across Hungary and advocacy fsor racially-motivated policies, which intimidated the Romani population and violated their fundamental rights. The Court found that the Hungarian authorities were therefore entitled to take preventive measures to protect democracy and ban the Association.

Strasbourg Observers

Posted in EN, social background HU | Comments Off on Vona v Hungary: Freedom of association and assembly can be restricted to protect Minority Rights

Amnesty International: Hungary must protect Roma, minority groups

UDAPEST, Hungary, Aug. 6 (UPI) — Hungary must do more to protect minority groups, said Amnesty International Tuesday after four people were convicted in the deaths of six Roma.

A Budapest court handed down life sentences in prison for Zsolt Peto, and brothers Arpad and Istvan Kiss and 13 years for collusion for Istvan Csontos, who served as a driver for the group.

The four were convicted of killing six people in 2008 and 2009, including a man and his 4-year-old son as they tried to flee their burning home, and a woman who was shot to death in her sleep.

Amnesty International applauded the convictions, but said Hungary must do more to stem the violent hate crimes.

Posted in EN, social background HU | Comments Off on Amnesty International: Hungary must protect Roma, minority groups