Eleven emlékmű – az én történelmem

Az esemény nem kampányrendezvény. Csak egyetlen szónoklat hangzik el, de azt szeretnénk, ha a tiltakozás nem maradna ennyiben.

Rényi András a 2014. március 23-ai flashmobról

Barátaink, honfitársaink, magyarok!

Tegyük a hazug, rideg emlékmű-monstrum helyét az egymást meghallgatni kész magyarok önvizsgálatának kiindulópontjává! A manipulatívan gerjesztett politikai acsarkodás helyett nekünk – keresztény, zsidó, cigány és minden más kisebbségi és többségi magyaroknak – meg kell nyílnunk egymás történetei, egymás megértése iránt.

Béndek Péter a 2014. március 23-ai flashmobról

Idén van épp száz éve az I. világháború kitörésének – körülbelül száz évig terjed a családok még élőnek mondható emlékezete. Rengeteg tudás, dokumentum, történet szunnyad feltáratlanul és kibeszéletlenül a családi emlékezet vagy régi kofferek mélyén. Nagyon kevés személyeset mondtunk el, mertünk elmondani erről a keserves évszázadról – magunknak is, másoknak is. Ezért társadalmi mozgalmat indítunk “Eleven emlékmű – az én történelmem” címmel és arra kérjük honfitársainkat, hogy meséljék el, tegyék közzé mindazt, amit kinek-kinek a családi emlékezete a közös múltról őriz vagy tudni vél. Teremtsünk a közösségi médiában közös felületeket arra, hogy alulról szerveződve megindulhasson e történetek cseréje, a párbeszéd.

Béndek Péter
Gaborják Ádám
Jovánovics György
Kerényi Máté
Kicsiny Balázs
KissPál Szabolcs
Lukács András
Nemes Csaba
Szűcs Teri
Rényi András

és az Eleven emlékmű – az én történelmem Facebook csoport

Kibic

Rényi András a Tilosban (Alkotás útja)

Nyílt levél Rogán Antalnak

Béndek Péternek a flashmobon elhangzott beszéde

Csoszó Gabriella – Freedoc

 

Az esemény eddigi sajtóvisszhangja:

Flashmobbal tiltakoztak civilek a német megszállás áldozatainak tervezett emlékműve ellen az “Eleven emlékmű – az én történelmem” Facebook-csoport szervezésében vasárnap a szobor tervezett helyszínén Budapesten, a Szabadság téren.
tovább: NOL

Úgy tűnik, nemcsak az április, hanem a március is roppant szeszélyes, viharok támadnak a semmiből, aztán ugyanígy el is távoznak. Ez különösen akkor zavaró, ha az ember valamilyen utcai megmozdulásra igyekszik, mint amilyen például a tegnapi, a német megszállási emlékmű felállítása ellen meghirdetett civil flashmob akció is volt. Nincs mese, meg kell(ene) végre küzdenünk az elemekkel.
tovább: A Kibic

Civilek demonstráltak a német megszállás emlékműve ellen. Az Eleven emlékmű nevű flashmobon mindenki fehér köveket, illetve személyes tárgyakat helyzhetett el a szobor tervezett helyén. A tiltakozáson részt vett a szobrász egykori tanára is.
tovább: Hír24

Közel háromszázan tiltakoztak a német megszállás áldozatainak tervezett emlékműve ellen az “Eleven emlékmű – az én történelmem” Facebook-csoport szervezésében a Szabadság téren. Béndek Péter filozófus, a flashmobot szervező Facebook-csoport aktivistája a demonstráción hangsúlyozta: meg kívánják akadályozni a „történelmi hazugságot hirdető politikai jelkép” felállítását.
tovább: VS

A szervezők felszólítottak mindenkit arra, hogy a következő hetekben hozzák el személyes tárgyaikat a Szabadság térre, abban bíznak ugyanis, hogy a személyes tárgyakból épített halom megtorpanásra késztetheti azokat, akik “hatalmukkal visszaélve” mégis megkezdenék az emlékmű megépítését.
tovább: InfóRádió

Béndek Péter filozófus, a Facebook-csoport aktivistája a demonstráción hangsúlyozta: meg kívánják akadályozni a “történelmi hazugságot hirdető politikai jelkép” felállítását. Ezzel ugyanis a kormányzatnak véleménye szerint az a célja, hogy felmentse a nemzetet múltjának és jelenének terhei alól, amire szavai szerint se felhatalmazása, se tudása, se erkölcsi tekintélye nincsen.
tovább: ATV – cikk

ATV Esti Híradó 2014.03.23. (8:20-tól).

Vörös Anna fotói FB

Csillag Ádám videója

 

 

This entry was posted in akciók, HU, szolidaritás, tiltakozások and tagged , . Bookmark the permalink.