“A Fidesz az amnézia pártján van” – György Péter a kormányzati emlékezetpolitikáról

(…) MN: A kormány erőteljesen küzd a holokausztemlékezettel. Nyilvánvalóan fontosnak tartják, hogy minden intézményes módon fenntartsák az emlékét, de úgy, hogy minél kevésbé vetődjön fel közben a magyar felelősség kérdése honfitársaink százezreinek halálba küldésében.

GYP: Kádár Gábor és Vági Zoltán új könyvének elolvasása, amely Endre László és Adolf Eichmann példás együttműködéséről szól a példátlanul gyors és hatékony magyarországi deportálás megszervezésében, azzal a szörnyű tanulsággal jár, hogy Baky és Endre forrásokkal igazolhatóan maguk győzték meg Eichmannt, hogy menni fog ennek a 400 ezer embernek az elszállítása a normandiai partraszállással részben párhuzamosan. Eichmann-nak eredetileg eszébe sem jutott eny-nyit követelni. Ha a magyar közigazgatás ’44 nyarán nem is ellenállásba kezd, csak tompa közönyt mutat, szignifikánsan többen élték volna túl. Vagyis – újfent – nem a mítoszi fátum sújtott le a “jogképességét elveszítő” Magyarországra, és ragadta el ezeket a magyar embereket. A Fidesz természetesen nem antiszemita, mégis felettébb káros Orbán Viktornak az a meggondolatlan szokása, hogy az itt élő zsidó kisebbséget megvédő többségről beszél. A Fidesz csak homogén közegeket tud elképzelni. Amúgy a székelyekről is ugyanígy gondolkodik. Erdély is az autentikus magyarság emberanyagbéli és területi raktára számukra. Nem hiszik el, hogy az embereknek nem egy identitásuk van, hanem sok, amelyek bonyolult hálózatokat alkotnak. Azt hiszik, ez valami lila liberális mánia vagy elvont tudományos bohóckodás. Nem arról van szó, hogy valamilyen pesti értelmiségi kultúrfölény magasából műveletlennek minősíteném őket, nagyon szeretném elkerülni ennek a fölényeskedő beszédmódnak a látszatát is. Ellenkezőleg: tudják, mit csinálnak. A hatalom számára a kiismerhető, kezelhető, homogén közegek kedvesek. Érdekes figyelni, hogy leginkább Köves Slomo közösségéhez vonzódnak, az ortodoxiát, a hászidizmust el tudják tenni. Nem kell elhelyezni a chábádnyikokat a magyar zsidó történelemben sem, homogén közegként kezelhetők. Ez Orbánnak tetszik, és őszintén mondja, persze, jellegzetes paternalista önimádatával, hogy ő majd személyesen fogja megvédeni őket, nem enged hozzájuk nyúlni. A többiek esete túl bonyolult, az ilyen identitások nehezen kezelhetők, nem állnak kézre. (…)

tovább: MagyarNarancs

Posted in HU | Tagged , , | Comments Off on “A Fidesz az amnézia pártján van” – György Péter a kormányzati emlékezetpolitikáról

»Man lacht – und fühlt sich schlecht dabei«

Die Last politischer Literatur: Ungarns Autoren in der Akademie der Künste über Schreiben in schweren Zeiten

Drei sehr unterschiedliche Autoren, aber sie sind sich einig: Das Politische kehrt notgedrungen in die ungarische Literatur zurück. Aber auch unter Orbán gibt es kein »Hollywood für Konservative«.

Die drei grauhaarigen Männer auf dem Podium könnten Brüder sein: László Földényi, Lajos Parti Nagy und Gábor Németh, Jahrgang 1952, 1953 und 1956. Alle drei sind ungarische Autoren. Was das heißt, diskutieren sie in der Akademie der Künste.

»Schreiben in schweren Zeiten« ist das Thema des Abends. »Wir sind alle Vertreter einer Generation«, sagt Földényi. Sozialisiert im »sogenannten Sozialismus«, da habe man eine bestimmte Perspektive auf die Entwicklungen in Ungarn. Eine, die sich am Begriff »schwere Zeiten« stößt: »Ich würde sie eher unangenehm nennen«, meint Földényi. »Ich kenne keine Zeit, in der Schreiben nicht schwer war«, ergänzt Nagy.

Seit Viktor Orbáns Fidesz-Partei 2010 die absolute Mehrheit erreichte, verändert sich das Land. Den politischen Schwenk nach rechts bekommen auch seine Kulturschaffenden zu spüren. Róbert Alföldi, der homosexuelle Direktor des Nationaltheaters, musste gehen. Ebenso Opernchef Adam Fischer und Gábor Gulyás, Chef der Budapester Kunsthalle.

»Die Rücktritte waren zwar auch politisch motiviert«, meint Németh. »Aber vor allem: Die, die bleiben, haben Angst.« Nagy ist sich sicher: Die Regierung müsse die Mediengesetze nicht mal anwenden. »Es reicht, wenn die Leute wissen, dass sie zensiert werden können.«

weiter: NeuesDeutschland

Posted in DE, gesellschaftlicher Hintergrund | Comments Off on »Man lacht – und fühlt sich schlecht dabei«

Lex Fertőd I.: A törvényalkotók műtárgy- és múzeumképe

A vitában a múzeum “olyan hellyé változik, amely műtárgyakat rabol, azokat rejtegeti”. Az artPortal sorozata a módosítás után előállt helyzetről. Mi rajzolódik ki a parlamenti viták szövegéből?

  • A tranzit.hu november 18-án, budapesti nyitott irodájában akciónapot rendezett, amelyen a múzeumi törvény októberi módosításairól volt szó.
  • A fertődi kihelyezett kormányülés után elindított módosítás alapvetően két nagy területet érintett. A műtárgyak bemutatását, mozgatását – lehetővé téve, hogy a mindenkori emberi erőforrás miniszter önállóan döntsön bármely hazai közgyűjteményben őrzött tárgy, műkincs bemutatási helyéről. S egyben azt is lehetővé téve neki, hogy bárkinek, bármit kölcsönadjon. A másik nagy terület a múzeumi vezetők kinevezési gyakorlatát érinti. (Azóta volt még egy módosítás, a műkincsek visszaszármaztatásáról, de ez egyelőre most nem szerepelt a tranzit.hu estjén.) Az artPortal erről szóló híre itt!
  • Az akciónapon múzeumi szakemberek rövid prezentációkkal, előadásokkal ismertették az L.Simon László és Gyimesi Endre jegyezte módosítások kérdéses pontjait és a lehetséges következményeket.
  • Az artPortal az elhangzott szövegekből közöl – elsőként Frazon Zsófia prezentációját.  Ez a szöveg a törvénymódosítás bizottsági, illetve plenáris vitáján elhangzott érvekkel, az azokból kirajzolódó múzeumképpel foglalkozik.
  • A továbbiakban a tervek szerint Prékopa Ágnesnek a múzeumi alapfunkciókról szóló szövegét, illetve Bakos Katalinnak a hazai műtárgykölcsönzési gyakorlatot nemzetközi  példákkal összevető prezentációját közöljük.

Frazon Zsófia:
A törvényalkotók műtárgy- és múzeumképe

2013. szeptember 9-én az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának ülésén bocsátották vitára a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot (T/12053. szám) – az indítvány itt olvasható. A vitát a bizottság elnöke, L. Simon László nyitotta meg: „Azt gondolom, hogy az előterjesztés és az indoklás magáért beszél, de ha kialakul vita, akkor természetesen szívesen reagálok a vitában elhangzottakra.” A bevezető két kulcsmotívuma a szakértelem és a vitán felül állás. Az alábbiakban ezekre keresek példát a bizottsági (szeptember 9.) és a parlamenti (szeptember 16.) vita nyilvánosan hozzáférhető dokumentumaiban. Vajon a rapid eljárást indokolta-e törvényalkotók és a döntéshozók szakmai tudása? Korszerűen gondolkodnak-e a múzeumokról és a műtárgyakról, a raktárakról és a gyűjtemény mobilizálásáról?

A bizottság ülésén Karácsony Gergely és Hiller István interpellált. Karácsony az állagmegóvás feltételei és a magánérdek érvényesülése felől közelítette meg a módosítási javaslatot: „ha valakinek megtetszik valamelyik műkincsünk (…) és megfelelő politikai hátszele van, kvázi kikölcsönözheti.” L. Simon csak közbeszúrta: Tetsszen! Mi ezzel a baj?” Igen, helyes, én is azt gondolom, azzal semmi baj, ha valakinek tetszik egy múzeumi műtárgy, mindaddig, amíg ez nem kapcsolódik össze a birtoklás lehetőségével. Mert összemos viszonyokat. De L. Simon az érvelést a későbbiekben más szempontokkal is egybemossa: hivatkozik a Lázár János féle, az állami műkincsvagyon restitúciójával foglalkozó bizottság munkájára is: „a bizottságban (…) jogászok is részt vesznek, akik hosszú évek (…) óta az állammal szemben képviselnek magántulajdonosokat bizonyos perekben, tehát sok oldalról vizsgáljuk meg a problémát, vagy egyáltalán azt, hogy miképpen alakult az elmúlt hat évtizedben az állami műkincsvagyonnak a helyzete (…)” – mondja. Ezt arra hozza hivatkozásként, hogy komplexen közelítenek a műtárgyakkal kapcsolatos törvényi szabályozáshoz.

tovább: Artportal

Posted in HU | Tagged | Comments Off on Lex Fertőd I.: A törvényalkotók műtárgy- és múzeumképe

“Átvészelni, túlélni, eltűrni, még ha fáj is”

Kikukázott művészeket emel fel az állam, melynek elitje a Kádár-rendszert majmolva igyekszik rehabilitálni a Horthy-korszak trikolor-kultúrpolitikáját – Gerhes Gábor rezsimek, országok és eszmék közti határvonalakon egyensúlyozva érzi jól magát. A rendszerkritikus és gyakran provokatív alkotásairól elhíresült művész nem hisz a forradalomban, pedig tudja, mitől beteg a magyar társadalom. Kiből lesz a legjobb bűnbak? Mi tizedeli az ország tehetségeit? Interjú.

hvg.hu: A legújabb, Neue Ordnung című budapesti kiállításod az ismeretlentől való félelmet, az ember szorongását, összeesküvés-elméletekbe való menekülését, az erőszak diadalát járja körül. Mit gondolsz, a magyarokra oly jellemző bűnbakkeresés vajon felülről vezérelt vagy alulról építkező jelenség?

Gerhes Gábor: A kiállítás apropóját Umberto Eco tavalyelőtt megjelent, A prágai temető című könyve adja, mely a kiállítás szlogenjét is tartalmazza, miszerint “Az ellenség a népek barátja”. A könyv egy mindenhol felbukkanó, fiktív főszereplőn keresztül jelenít meg összeesküvés-elméleteket évszázados távlatokban. Ez a karakter az, aki mindenhol felbukkan Európában, ahol valami piszkos ügylet zajlik: történelmet hamisít, csal, konspirál, benne van a Cion bölcsei jegyzőkönyveinek előállításában, de éppúgy tevékenykedik a bukott Garibaldi mellett Szicíliában.

A bűnbakkeresés mindig a személy, illetve a hatalom kudarcos működéséből fakadó frusztráció visszavetülése. Ez a mindennapok mikroszintjén éppúgy tetten érhető, mint a nagypolitikában: a főnököd a munkahelyeden letolt, otthon ezért elvered a kutyát, nem teljesít a gazdaság, nyilvánvalóan a pirézek gyarmatosító törekvései miatt. Ez mindig ugyanarról a tőröl fakad. Az emberi kultúra arra rendezkedett be, hogy az úgynevezett elmúlás és a kudarc-faktor nem létezik, pedig valójában az egész létünk e körül forog: hogy előbb-utóbb mindannyian megyünk a levesbe. Ha nincsenek válaszaink dolgokra, előbb-utóbb elkezdünk megfoghatóságot, személyiséget adni a szorongásainknak, ellenséget gyártani magunknak. Ez egy igazi ősszenvedély.


hvg.hu: Elutasítod a botrányművész jelzőt, bár a munkásságodat végigkíséri a mindenkori rendszerkritika. Fontosnak tartod, hogy egy művész reflektáljon az aktuális társadalmi, politikai helyzetre?

G. G.: Nem hiszem, hogy bármiféle kötelezettséget lehetne a művészek nyakába akasztani, hiszen mindenki más miatt foglalkozik azzal, amivel. Nem zárhatjuk ki az olyan alkotókat, akiket valami egészen más indíttatást vitt erre a pályára. Mindenesetre az bizonyos, hogy a jelenlegi közállapot bőven szolgál impulzusokkal, nem csak a művészek számára. Aki erre fogékonyabb, az óhatatlanul foglalkozni fog vele, beviszi a műterembe és a munkájába. A botrányművész-jelző meg szerintem komolyan vehetetlen.

Ellenben amiatt, hogy mostanában nagyon gyorsan és igen hatékonyan lettek elzárva azok a médiafelületek, amelyeken az éppen nem rendszer-kompatibilis kultúra eljuthatna nagyobb közegekhez, az alkotóknak sokkal erőteljesebben és hangosabban kell megfogalmazniuk magukat, hogy egyáltalán elérhessenek valamilyen hatást, ne csak annyit, mint egy pingponglabda a befőttesüvegben. De lehet, nagyképű dolog azt gondolnom, hogy a jelenlegi hatalom a legkisebb mértékben is érdeklődik, hogy én és a kortársaim mit csinálunk.

tovább: HVG

Posted in HU | Tagged , | Comments Off on “Átvészelni, túlélni, eltűrni, még ha fáj is”

Metzger und Rind

Die Sprache ist zu einem Instrument des Monologisierens verkümmert, nicht erstaunlich in einem Land, in dem der Ministerpräsident Viktor Orbán mit besorgniserregenden Fähigkeiten jede Katastrophe, vor allem auf internationalem Gebiet, als nationalen Erfolg verkauft. Seine demagogischen Fähigkeiten sind herausragend, daher ist das Ende seiner Herrschaft in keiner Weise absehbar. Er steuert den ungarischen Staat wie einen gutgelaunten Ausflugsdampfer geradewegs auf das drohende Felsenriff zu und verspricht dabei unter dem Applaus begeisterter und gutgläubiger Touristen die reinste Erholung, wundervolles Panorama und garantiertes Glück für alle und jeden.

Doch der Ministerpräsident ist mit diesem Monolog-reduzierten Sprachtalent leider absolut nicht allein. Alle Ungarn sind davon befallen, viele aktiv, jeder aber passiv. Auch die Opposition spricht nur mit sich selbst und hatte in den letzten fünfundzwanzig Jahren in wechselnden Machtkonstellationen immer wieder Gelegenheit, in Dialogform zu regieren und verantwortungsvoll zu handeln. Regelmässig aber bereicherte sich die gerade an der Macht befindliche Herrschaftselite und verwandelte die öffentlichen Angelegenheiten in private Jagdgründe. Viele Skandale wurden aufgedeckt, die meisten und schlimmsten liegen unaufgeklärt im Dunkel der Keller, es ist Verlass auf die Verschwiegenheit der Verschworenen.

Sprache, ein Ort für Wahrheit wie für Täuschung. – László Moholy-Nagy: «Typocollage», 1922.

Sprache, ein Ort für Wahrheit wie für Täuschung. – László Moholy-Nagy: «Typocollage», 1922

Der Kult der Sprache

Die Sprache der Dichtung lügt nicht. Hat sie Qualität, dann kommt Wahrheit zu Wort, ganze Wahrheit. Das ist ein mutiger, ein quälerischer Akt. Ungarn ist eine kleine, aus dem asiatischen Ural nach Europa versprengte Nation, die sich immer wieder leidenschaftlich an ihre exotische Sprache geklammert hat, um in der stets sich wandelnden, neuen Fremde bestehen zu können. Auch dieses über Jahrtausende verschleppte Trauma gilt es zu berücksichtigen, wenn man die Kapriolen des ungarischen Staates im Vereinten Europa verstehen oder gar therapieren möchte. Herder sagte 1784 in seinen «Ideen zur Philosophie der Geschichte der Menschheit» den Magyaren gerade wegen ihrer skurrilen Sprache ein vergleichsweise schnelles Ende voraus, umzingelt von den viel grösseren germanischen und slawischen Mächten. Die Ungarn aber haben sich geradezu gegen Herder verbündet und im Kult ihrer Sprache Überlebensfähigkeit praktiziert und bewiesen.

weiter: NeueZürcherZeitung

Posted in DE, gesellschaftlicher Hintergrund | Comments Off on Metzger und Rind

Azért vettünk részt a fővárosi közgyűlésben formált élőláncban…

idezet4.jpg” (…) Azt akartam tudni, hogy milyen az élet az utcán és miért van olyan sok hajléktalan Budapesten. Azóta sok olyan barátom és ismerősöm van, akik életük folyamán éltek az utcán, akik a hajléktalan-szállókban dolgoznak vagy akik segítik az embereket ebben a helyzetben. Találkoztam egy nyugdíjas asszonnyal, aki a hollandiai magyar nagykövetségen illetve tolmácsként is dolgozott, három nyelven beszél folyékonyan és most annyi a nyugdíja amiből nem tud fizetni egy rendes albérletet. Találkoztam emberekkel, akik éveket töltöttek a MÁV szolgálatában vagy más intézményekben, és akik a leépítések következtében elveszítették a munkájukat és most a közmunka program keretében nem tudnak annyit keresni hogy normálisan megéljenek. Találkoztam egy anyával, akinek két gyereke van, két munkát is kellett vállalnia egy időben, hogy el tudja tartani őket, de még így is alig tudtak megélni, a gyerekeit pedig szinte sose látta. Egyszer lelkileg összeomlott és a szociális rendszer ebben a helyzetben nem tudott elégséges segítséget adni neki, egyből az utcára került, a gyerekeit pedig elvették tőle. Ezek a személyes történetek mutatják meg, hogy a hajléktalanság és a szegénység nincs messze tőlünk, az nem egy másfajta ember aki az utcán lakik. (…)”

tovább: A város mindenkié

Posted in HU, szolidaritás, tiltakozások | Tagged , , | Comments Off on Azért vettünk részt a fővárosi közgyűlésben formált élőláncban…

Indul az Átlátszó Rádió!

Kicsiben, de nagy ambíciókkal indult el az Átlátszó rádiós kiadása, egyelőre a Soundcloud közösségi portálon, a napi email-hírlevelünk, a Mutyimondó audió változatával.

radio.jpg

A rádiós kiadástól azt reméljük, hogy olyan közönséghez is eljuthat, amely eddig a magyar médiapiac sajátosságai miatt nem értesülhetett fontos korrupciós hírekről. Itt az első próbálkozás, a zenéért külön köszönet Komenczi Bálintnak és az eat me! zenekarnak.

tovább: Átlátszó

Posted in hírek, HU | Tagged | Comments Off on Indul az Átlátszó Rádió!