” (…) Azt akartam tudni, hogy milyen az élet az utcán és miért van olyan sok hajléktalan Budapesten. Azóta sok olyan barátom és ismerősöm van, akik életük folyamán éltek az utcán, akik a hajléktalan-szállókban dolgoznak vagy akik segítik az embereket ebben a helyzetben. Találkoztam egy nyugdíjas asszonnyal, aki a hollandiai magyar nagykövetségen illetve tolmácsként is dolgozott, három nyelven beszél folyékonyan és most annyi a nyugdíja amiből nem tud fizetni egy rendes albérletet. Találkoztam emberekkel, akik éveket töltöttek a MÁV szolgálatában vagy más intézményekben, és akik a leépítések következtében elveszítették a munkájukat és most a közmunka program keretében nem tudnak annyit keresni hogy normálisan megéljenek. Találkoztam egy anyával, akinek két gyereke van, két munkát is kellett vállalnia egy időben, hogy el tudja tartani őket, de még így is alig tudtak megélni, a gyerekeit pedig szinte sose látta. Egyszer lelkileg összeomlott és a szociális rendszer ebben a helyzetben nem tudott elégséges segítséget adni neki, egyből az utcára került, a gyerekeit pedig elvették tőle. Ezek a személyes történetek mutatják meg, hogy a hajléktalanság és a szegénység nincs messze tőlünk, az nem egy másfajta ember aki az utcán lakik. (…)”
tovább: A város mindenkié
MMA countdown – Free Artists welcomes the resigned MMA-members!
TRANSZPARENCIÁT!