Tiltakozás a Hóman szobor ellen

Nyílt levél Cser-Palkovics András polgármester úrnak és Székesfehérvár MJV Közgyűlése tagjainak

homan

Tisztelt Polgármester úr, tisztelt önkormányzati képviselő Hölgyek és Urak,

a mai napon Székesfehérváron, a Bartók Béla téren mi, az őszinte nemzeti emlékezet felébresztésében érdekelt magyar polgárok szimbolikusan elfoglaltuk azt a helyet, ahova a városi önkormányzat 2015. december végén a Horthy-rendszer kirekesztőtörvénykezéséért súlyosan felelős Hóman Bálint szobrát akarja felállítani. Ezzel egyidőben tájékoztató kampányba kezdünk a város nyilvános terein, hogy a helyi közvélemény jobban megismerje a tiltakozó demonstráció okát, Hóman Bálint történelmi szerepét.

Nem vitatjuk, hogy Hóman Bálint középkorra vonatkozó történészi tevékenysége eredményes volt. Nem vitatjuk, hogy miniszterként az oktatásügy fejlesztéséért jelentős lépéseket tett. Továbbá nem mentegetünk semmiféle vele szemben később jogszerűtlenül lefolytatott eljárást.
Mégis úgy gondoljuk, hogy a XXI. századi Magyarországon, egy magát demokratikusnak tekintő európai államban köztéri szobor nem hirdetheti egy olyan politikus emlékét, aki kezdeményező szerepet vállalt a magyar zsidókat súlyosan diszkrimináló törvények megalkotásában, vagyis tevőlegesen hozzájárult hatszázezer honfitársunk tragédiájához.
A Hóman-szobor ügyét úgy tekintjük, mint annak a manipulatív kormányzati emlékezetpolitikának a töretlen folytatását, amely a budapesti Szabadság-téri “német megszállási emlékmű” botrányához is vezetett. Nem nézhetjük tétlenül, hogy hivatalos helyről ismét megerősítést nyerjen az egykori magyar állam és vezetőinek mentesítése a legsúlyosabb történelmi bűnök felelőssége alól. Akciónk folytatása és kiterjesztése a budapesti Eleven Emlékmű és a SzabadságSzínpad békés, civil tiltakozásának, amely az élő emlékezést– a személyes és családi emlékezet tárgyait, valódi dokumentumait és az emlékezők folyamatos jelenlétét – állítja szembe a hazug, üresen kongó bronztákolmányokkal.
Célunk, hogy megértessük a hatóságokkal és a közvéleménnyel: ennek a szobornak nincs helye sem Székesfehérváron, sem másutt.Ezért ma a kiszemelt köztéren felállítottuk a tervezett szobor árnyékképét, amelyet állványként installáltunk – és arra hívjuk a város és a környék polgárait, hogy – hasonlóan a budapesti Szabadság térhez – hozzák ide és helyezzék el rajta személyes emlékjeleiket! A személy- és helységnevekkel megjelölt kavicsok, fotó- és dokumentummásolatok, régi tárgyak mécsesek foglalják el a szobornak szánt helyet és emlékeztessenek arra, amit a kedélyes zsánerszobor egyszerűen eltagadna- Az installáció előtt elhelyezett, egymással szembefordított két fehér szék annak a társadalmi párbeszédnek a nélkülözhetetlenségére emlékeztet, amely olyannyira hiányzik mind a politika, mind a társadalmi élet mindennapjaiból, s amelyet az Eleven emlékmű beszélgetőköre is ösztönözni szeretne..

2015. december 7-én, hétfőn este 17.30 órától a helyszínen csendes tiltakozó demonstrációt tartunk. Ezt követően 18.00 és 20.00 óra között a moderált beszélgetést tartunk a Hóman-kérdésről és a nemzeti emlékezet problémáiról, amelyen mindenki részt vehet, aki elfogadja az Eleven Emlékmű-beszélgetések rögzített szabályait. Erre a beszélgetésre tisztelettel meghívjuk Önöket.
Tisztelt Polgármester úr, mint felelős vezetőt arra kérjük Önt , hogy a köztéri installációt ne kezeljék köztisztasági, városképi vagy egyéb rendészeti ügyként, és ne távolíttassák el, hanem tekintsék annak, ami: kegyeleti megnyilvánulásnak és szabad polgárok vélemény-nyilvánításának. .

Borsos János
Bosnyák Magda
Eperjesi Ágnes
Gyimesi Edit
Homoki Andrea
Kozma Katalin
Lima Maria Victor
Lőrinc Lilla
Palkovics Balázs
Sebő Judit

Székesfehérvár, 2015., november 29.

Eleven Emlékmű FB
video

Posted in akciók, HU, tiltakozások | Tagged , , , | Comments Off on Tiltakozás a Hóman szobor ellen

Actipedia

Actipedia is an open-access, user-generated database of creative activism. It’s a place to read about, comment upon, and share experiences and examples of how activists and artists are using creative tactics and strategies to challenge power and offer visions of a better society. Actipedia draws case studies from everywhere: original submissions, reprinted news articles, snippets of action reports. We believe that by learning from each other we can learn how to better change the world. Join us!

Actipedia is a joint project of the Center for Artistic Activism and the Yes Lab.

http://actipedia.org/

Posted in Art, Social Justice and Culture, EN, taktika/tactics | Tagged , | Comments Off on Actipedia

Nyílt vitát az MMA működéséről!

Mi a baj az MMA-val?
SLEJM 01_45.hét //

Kérünk az alábbi email elküldésével segítsd a vita megvalósulását, 
a magyar kortárs kultúra jövőjének felelős végiggondolását,
valamint a társadalmi nyilvánosság helyreállítását,
Köszönjük!

– – – – – – – –

Tisztelt Fekete György,

Érintett állampolgárként kérem, hogy vállalja a nyílt vitát az elnöki működésével, illetőleg a Magyar Művészeti Akadémia szakmai és gazdálkodási kérdéseivel – különös tekintettel a Nemzeti Kulturális Alapot érintő törvénytervezet társadalmi vitát nélkülöző előkészítésével – kapcsolatban Gulyás Mártonnal és a Szabad Művészek csoporttal.

Aláírás

————————————-

a levél tárgya ez legyen:
Nyílt vitát az MMA működéséről és Fekete György elnöki tevékenységéről!
MMA titkárság címe:
titkarsag@mma.hu

másolatban kérünk küldd el erre a címre is:
slejmshow@gmail.com

valamint az EMMI-nek is:
info@emmi.gov.hu

 

Posted in akciók, HU, szabad művészek, tiltakozások | Tagged , , , | Comments Off on Nyílt vitát az MMA működéséről!

Vitakísérlet az NKA törvénymódosításról

A Magyar Művészeti Akadémia 2016. november 5-ei közgyűlését meglátogatta a Szabad Művészek néhány tagja, és Gulyás Márton hozzá szeretett volna szólni a kultúra területét érintő közügyhöz, vitát kezdeményezni az NKA-MMA viszonyról.  Mégpedig azért, mert a Nemzeti Kulturális Alap-ról szóló törvénymódosítást nem előzte meg semmilyen társadalmi vita.

A közgyűlés és annak elnökségének reakciója botrányos volt.

Sajtólinkek:

HVG

Origo 1., Origo 2.

MNO

Magyar Narancs 1, Magyar Narancs 2

Artportal

Hír24

Index

Mandiner

NOL

Népszava

7/24

 

Posted in akciók, free artists, HU, interventions, szabad művészek, tiltakozások | Tagged , , | Comments Off on Vitakísérlet az NKA törvénymódosításról

Átment az új felsőoktatási törvény, soroljuk a legfontosabb változásokat

Megváltoznak az átsorolási szabályok, két félév alatt minimum 18 kreditet kell gyűjteni, a hallgatóknak pedig kötelező lesz a kompetenciamérés is. Megjelenik az alkalmazott tudományok egyeteme és nem tágított a kormány a miniszteri küldöttekből álló konzisztóriumtól se. Így módosult a nemzeti felsőoktatási törvény, amelyet hétfőn 123 támogató szavazattal, 65 nem ellenében változtatott meg az Országgyűlés.


(kép: hvg.hu)

Két félév, 18 kredit
Az egyik legfontosabb változás az, hogy azokat az állami (rész)ösztöndíjas hallgatókat, aki két félév alatt nem szereznek minimum 18 kreditet, átsorolják önköltséges képzésre. A felsőoktatási törvény átalakítása ellen tüntettek egyébként tegnap a Kossuth téren, ahol elhangzott, hogy az átalakítások miatt több kar és egyetem is bezárhatja kapuit.

tovább: EduLine

 

 

Posted in HU | Tagged , | Comments Off on Átment az új felsőoktatási törvény, soroljuk a legfontosabb változásokat

Hatvan szak szűnik meg 2016-ra: vasárnap a Kossuth téren tüntetnek

Több tucat szak 2016-os kivezetése és a felsőoktatás átalakítása ellen demonstrálnak vasárnap a Kossuth téren. A törvénymódosítást jövő hét elején fogadja el a parlament.

Először április végén tüntettek a szakok akkor még csak tervként létező megszüntetése ellen

Huszonegy alapszak, harminchét mester- és két osztatlan képzés 2016-ra való megszüntetése és a felsőoktatási törvény módosítása ellen tüntet július 5-én, vasárnap a Kossuth téren a Ne szűnjön meg a ”ELTE TáTK – Veszélyben vannak az egyetemeink” Facebook-csoport. Az este hétkor kezdődő ”Halotti tornán” performansz és beszédek is lesznek, ”a kormány és az egyetemek focicsapata fog összecsapni egymással”.

Ahogy korábban megírtuk, a 2016/2017-es tanévre érvényes képesítési jegyzék alapján lőttek például a kulturális antropológia, az andragógia és a társadalmi tanulmányok alapszaknak, és megszűnik többek között a nyelvtudomány, a vizuális kultúratudomány, illetve a szociális munka és szociális gazdaság mesterképzésÁtalakul a felsőoktatási szakképzések rendszere is. Több szak átalakul, és újakat is bevezetnek. Nem a vasárnapi tüntetés az egyetlen tiltakozás: a Magyar Kulturális Antropológiai Társaság állásfoglalását a képzés megszüntetésével kapcsolatban itt olvashatjátok.

”Mire szeptemberben visszatérünk az egyetemre, nem tudhatjuk, hogy létezik-e még a szak, amelyet tanítunk, hogy egyetemnek, alkalmazott tudományok egyetemének, vagy főiskolának hívják-e az intézményünket és, ami a legfontosabb nem tudhatjuk, kit is nevez ki a miniszter az újonnan létrehozott konzisztóriumba, aminek ismereteink szerint egyetlen célja van: a felsőoktatás költségeinek lefaragása, mégpedig az egyetemi önállóság teljes kivégzésével” – írja közös, a magyar felsőoktatás dolgozóihoz címzett levelében a Facebook-csoport és az Oktatói Hálózat.

A levélben szó van a felsőoktatás támogatásának csökkentéséről, a konzisztóriumi rendszer bevezetéséről és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem ”helyzetbe hozásáról” is. A szervezetek szerint ezeket ”kettős ideológia” támasztja alá: egyrészt a felsőoktatás és a munkaerőpiac közelítése, amely valójában ”pillanatnyi lobbiérdekeket” szolgál ki, másrészt az a hit, hogy ”a kormányzat mérhetetlen bölcsességénél fogva eldönti, mely szakmák lesznek hasznosak a magyar népnek és keresettek a munkaerőpiacon”. Az ugyanakkor, hogy a már tanulmányok kezdetekor tudni lehet, milyen munkakörben dolgozik majd és mennyit keres a diák, ”idejétmúlt koncepció”.

forrás: EduLine

Posted in hírek, HU | Tagged , , | Comments Off on Hatvan szak szűnik meg 2016-ra: vasárnap a Kossuth téren tüntetnek

The Theology of Consensus

L.A. Kauffman

Consensus decision-making’s little-known religious origins shed light on why this activist practice has persisted so long despite being unwieldy, off-putting, and ineffective. L.A. Kauffman traces its troubled history and calls for its demise.

ows

Consensus decision-making, a process in which groups come to agreement without voting, has been a central feature of direct action movements for nearly 40 years, from the anti-nuclear movement of the 1970s to the turn-of-the-millennium global justice movement to 2011’s Occupy Wall Street. Instead of voting a controversial plan up or down, groups that make decisions by consensus work to refine the plan until everyone finds it acceptable. A primer on the NYC General Assembly website, the structural expression of the Occupy movement, explained, “Consensus is a creative thinking process: When we vote, we decide between two alternatives. With consensus, we take an issue, hear the range of enthusiasm, ideas and concerns about it, and synthesize a proposal that best serves everybody’s vision.”

more: Berkeley Journal of Sociology

Posted in taktika/tactics | Tagged , , | Comments Off on The Theology of Consensus