Az FKSE állásfoglalása

A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület álláspontja a Nemzeti Kulturális
Alapról szóló, 1993. évi, XXIII. törvény módosításával kapcsolatban.

szabad_muveszek_mma_nka_transzparens_2015_nov_5

A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület feladata tagjainak
érdekképviselete a mindenkori magyarországi és nemzetközi kulturális
intézményrendszer viszonylatában: a fiatal művészek munkafeltételeinek
javítása, bemutatkozásának és szakmai fejlődésének elősegítése.

Ebben a feladatkörében a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület – ahogy
azt már 2012. 12. 18-án is artikulálta a nyilvánosság felé – szakmailag
indokolatlannak, átgondolatlannak, és a kulturális közéletre károsnak
tartja a Magyar Művészeti Akadémia aránytalan térnyerését a kultúra
támogatási rendszerében.

Álláspontunk szerint a hazai viszonyok sajátosságai alapján kiemelten
fontos a kultúra, ezen belül a képzőművészet állami támogatása, az NKA-t
érintő törvénymódosítás azonban olyan helyzetet eredményez, amelyben a
közpénzek újraelosztásának mikéntjét elfogadhatatlannak és aránytalannak
tartjuk.

A 2016. január 1-jén hatályba lépett, a Nemzeti Kulturális Alapról szóló
1993. évi, XXIII. törvény módosítása szerint a kollégiumi tagok egyharmadát
a Magyar Művészeti Akadémia delegálja, amíg a többi szakmai szervezetnek
együttvéve van meg ugyanezen jogosultsága.

Mindemellett az MMA elnöke további beleszólási jogokat élvez az Alap
működésébe:

*Az NKA művészeti főtematikájú kollégiumainak támogatási arányait illető
döntésben az MMA elnökének egyetértési joga van. (9. § 3. bekezdés).Az a
döntési folyamat, amely a művészeti kollégiumok és az egyedi és meghívásos
pályázatok közötti kultúrára fordítható pénzek elosztási arányait határozza
meg, szintén az MMA elnökének egyetértésével történik. (9. § 3. bekezdés).A
törvénymódosítás értelmében az NKA Bizottság az MMA elnök (és a miniszter)
által jóváhagyott éves munkaterv alapján dolgozik. (2.§ 2.bekezdés)Továbbá
az MMA elnökének egyetértésével nevezik ki a kuratóriumok vezetőit (2.§
3.bekezdés), akik a páros számú kuratóriumban szavazategyenlőség esetén
döntéshozó helyzetbe kerülnek.*

Fent leírtak tekintetbe vételével az FKSE vezetősége úgy döntött, hogy a
hatályba lépett törvénymódosítás fennálltáig nem pályázik a Nemzeti
Kulturális Alaphoz.

Ez az elhatározás összefüggésben áll azzal a koncepciónkkal is, melynek
értelmében hosszú távon igyekszünk szervezetünket új alapokra helyezni, az
Egyesület fennállása óta megörökölt hagyományokat újragondolni és
korszerűsíteni az FKSE intézményét.

2016.01.18-án a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület kézhez kapta a MAOE
(Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete) meghívóját a kuratóriumi tagok
delegálását megvitató találkozóra. A levélben az áll, hogy az FKSE
képviselője delegáltat jelölhet a Képzőművészeti Kollégium kuratóriumának
szakmai szervezeteket képviselő egyharmadára, valamint javaslatot tehet a
miniszter által felkért kuratóriumi tagokra is.

A válaszlevélben a megjelenési szándékon kívül az FKSE-nek nyilatkoznia
kellett arról, hogy miniszteri felkérés esetén elvállalja-e a
Képzőművészeti Kollégium kuratóriumi tagságát.

Egyesületünk úgy döntött, hogy nem vállalja a kuratóriumi tagságot, ezáltal
nem is jelöli magát a kollégiumba. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy a
rendszerbe kódolt erőfölény ellenére is konkrét javaslatokon keresztül,
szakmai szempontokat érvényesítsünk a delegálási folyamatban.
Tehát annak ellenére, hogy Egyesületként nem kívánunk részt venni az NKA új
kollégiumi rendszerében, a hazai kortárs művészeti színtér egészére való
tekintettel, független kuratóriumi tagokat javaslunk, hogy megkíséreljük
biztosítani az általunk relevánsnak tartott nézőpontok képviseletét a
bizottságban.
Döntésünk hátterében egyfelől a rendszer működése iránti aggályunk és a
szakmai érdekérvényesítésre való kötelezettségvállalásunk, valamint a többi
intézménnyel, szervezettel való szolidaritásunk áll. Ugyanis számos, a
kultúra területén felelős és szakmailag kimagasló munkát végző intézmény és
szervezet továbbra is kizárólag az NKA pályázati rendszerén keresztül lesz
képes programjait megvalósítani, azaz szakmai működését fenntartani.

Az FKSE vezetősége:
Básthy Ágnes, Don Tamás, Erlich Gábor, Gadó Flóra, Heszky András,
Kozma 
Eszter, Kútvölgyi-Szabó Áron, Mucsi Emese,
Pálinkás Bence György, Simon

Zsuzsanna, Tulisz Hajnalka

Budapest, 2016. január 24.

Posted in HU, tiltakozások | Tagged , , | Comments Off on Az FKSE állásfoglalása

A budapesti Teleki Blanka Gimnázium tanári karának tiltakozása

 

    1. Valódi reformokat követelünk a gyakorló pedagógusok szakmai szervezeteivel történő egyeztetéssel, továbbá követeljük a reformok feltételeinek előzetes megteremtését, és felmenő rendszerű bevezetését!
    2. Követeljük a diákok és a tanárok óraszámának csökkentését!
    3. Követeljük a NAT tantárgyi követelményeinek a 21. századra való adaptálását, a lexikális ismeretanyag csökkentését, a diákok szabad idejének és gyermekkorának visszaadását!
    4. Követeljük a hátrányos helyzetű diákok állami forrásból való rendszeres ösztöndíjazását az egyenlő esélyek megteremtése és a társadalmi mobilitás érdekében!
    5. Követeljük az IKT korszerűsítését minden oktatási intézményben!
    6. Követeljük a tankönyvválasztás szabadságát!
    7. Követeljük a mindennapos testnevelés feltételeinek biztosítását!
    8. Követeljük az oktatás finanszírozásának európai átlaghoz való igazítását!
    9. Követeljük az iskolák gazdasági önállóságának és az intézményvezetők igazgatói jogköreinek visszaállítását, a KLIK megszüntetését!
    10. Mind a tanulás, mind a tanítás alkotómunka, amit nem lehet bürokratikus indikátorokkal minősíteni. Követeljük a pedagógus-életpályamodell és -minősítés, valamint a tanfelügyeleti ellenőrzés átalakítását, immáron a valóságos oktatási feltételek figyelembevételével.
    11. Követeljük a személyiségi jogok tiszteletben tartását, és a felügyelettel kapcsolatos dokumentumoknak az OH informatikai felületén való rögzítésének leállítását!
    12. Követeljük a pedagógus bértábla minimálbér-követésének visszaállítását, a tanári fizetéseknek az értelmiségi léthez szükséges szintre emelését.
    13. Követeljük a tanárellenes, 40-60%-os fizetésemelésekről szóló, a közvéleményt félrevezető bejelentések leállítását. A több évtizede pályán lévő kollégák bére néhány ezer forinttal, vagy egyáltalán nem növekedett a pályamodell bevezetése óta.
    14. Követeljük a túlmunka díjazásának visszaállítását!
    15. Követeljük az oktatás teljes dolgozói körének a bérrendezését : a pedagógusok munkáját segítő iskolatitkároknak, rendszergazdáknak, az iskolák működését biztosító karbantartóknak, takarítóknak.
    16. Követeljük, hogy az elvont NOKS-státuszokat (szabadidő-szervező, gyermek- és ifjúságvédelmi felelős, gazdasági ügyintéző) állítsák vissza!

tovább: Teleki Blanka Gimnázium honlapja

 

Posted in hírek, HU, tiltakozások | Tagged , , | Comments Off on A budapesti Teleki Blanka Gimnázium tanári karának tiltakozása

Nyílt levél Hóman Bálintról

Tisztelt Polgármester úr, tisztelt Miniszter úr!

Önök egyetértenek és támogatják Hóman Bálint szobrának székesfehérvári felállítását. Úgy vélem, hogy hazánk meghatározó személyiségeinek nyilatkozatai közvetve ennek határozottan ellent mondanak.

h__man__gy_08_18
A Gömbös-kormány tagjai a kabinet megalakulásának idején –a középen ülő Gömbös Gyula mögött áll Hóman Bálint.
FOTÓ: BUDAPEST KÉPARCHÍVUM FŐVÁROSI SZABÓ ERVIN KÖNYVTÁR

Orbán Viktor miniszterelnök 2015. januárjában beszédet mondott a Kozma utcai zsidó temető I. világháborúban elesett zsidó hősök parcellájánál: „ S bár itt most az I. világháború hősi halottai előtt tisztelgünk, nem mehetünk el szó nélkül a II. világháború koncentrációs táborainak magyar zsidó áldozatainak emléke mellett sem.(…) Az I. világháborúban még a hadseregünk származásra való tekintet nélkül biztosította katonáink előmenetelét, két és fél évtized múlva szeretet nélküliek és közömbösek voltunk, amikor segíteni kellett volna, és sokan nagyon sokan voltak azok a magyarok, akik a rosszat választották a jó helyett, a szégyenteljeset a becsületes helyett. (…) Ha a Kárpátokban kialakított védelmi vonal 1914-15-ben elesik Budapest ostromlott várossá vált volna. Mindez azért nem történt meg akkor, mert volt egy kiemelkedő honvédelmi miniszterünk, báró Hazai Samu (zsidó származású), aki szinte a semmiből előteremtve egy 70 ezer fős erősítést küldött az északi front megsegítésére, majd egy szerencsés vagy inkább ihletet pillanatában úgy döntött, hogy Szurmay Sándor tábornokot állítja az új hadseregcsoport élére. (…) 100 évvel ezelőtt 20 fokos hidegben, 3 napos csatát követően sikerült visszafoglalniuk az oroszoktól az ország kapuját, az Uzsoki-hágót.”

Lázár János miniszter 2015. júniusában így beszélt a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség magyar elnökségének első plenáris ülésén: „A holokauszt nem csak keresztényietlen és embertelen tett, de hazaárulás is volt. (…) A kirekesztés ezért a magyarok számára öncsonkítás. A magyar zsidók ott voltak és kivették részüket a nemzeti történelem minden fontos küzdelméből. (…) Csak őmellettük nem volt senki 70 éve, kivéve azt a maréknyi bátor, valódi hazafit, akiknek az esze és a szíve a nehéz időkben is a helyén volt, és akik megmentették, de legalábbis védték a nemzet becsületét is. (…) 70 évvel ezelőtt a magyar nemzet hatszázezerszer halt meg a marhavagonokban, a koncentrációs táborokban és a Duna parton és nem is születhet újjá egészen addig, amíg nem tettünk meg mindent, hogy mind a hatszázezer honfitársunk történetét feltárjuk, vagy legalább a nevüket felírjuk az Emánuel emlékfa egy levelére vagy a Páva utcai emlékközpont emlékfalára.”

S még egy idézet Márai Sándor 1945-ben írt Naplójából: “Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a „jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint „keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a világban tehetség és tudás nélkül. (…) Ez a fajta soha nem változik meg, de amíg ezeknek szavuk van vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet.”

Horthy kormányzó és a magyar vezetők meg sem kísérelték, hogy hazánk semleges ország maradjon. Hitler hívása nélkül, önként vettünk részt a II. világháborúban, neves személyiségek semlegességi javaslatait semmibe vették. A végeredmény a katona és civil állampolgárok milliókban mérhető pusztulása. Ma már a szélsőjobb megkérdőjelezi a szövetségesek igazságos és jogos győzelmét. Tagadják a magyar holokausztot. A múlttal való szembenézés helyett a nácibarát árulók tömjénezése folyik. Nem követjük Németország elismerésre méltó példáját. A zsidókra szórt rágalom egyike, a keresztény ellenesség. XIII. János, II. János Pál, Ferenc pápa a zsidóságot idősebb testvérének tartja. Ferenc pápa mondta: „Minden keresztényben lakik egy zsidó. Senki sem lehet igaz keresztény, ha nem ismeri el zsidó gyökereit!”

Hogy lehet, hogy Hóman Bálint, a neves történész, akadémikus még 1944-ben sem látta, hogy a náci Németország és szövetségesei elvesztették a II. világháborút?

A fenti tények alapján kérem Polgármester urat és Miniszter urat, hogy ne támogassák Hóman Bálint szobrának felállítását.

dr. Lebovits Imre

tovább a cikkhez: Népszava

Posted in HU | Tagged , , , | Comments Off on Nyílt levél Hóman Bálintról

Power to the people! Assemble win the Turner prize by ignoring the art market

The young architecture collective extend their artfulness into everyday life. Their work is a welcome, and vital, part of a bigger battle against social division under the Tories

turner

Assemble’s win signifies a larger move away from the gallery into public space that is becoming ever more privatised. It shows a revulsion for the excesses of the art market, and a turn away from the creation of objects for that market. Their structure that was on show at this year’s Turner exhibition must be seen not as a work, but as a model of work that takes place elsewhere; not in the art world, but the world itself.

more: TheGuardian

Posted in Art, Social Justice and Culture, EN | Tagged , , | Comments Off on Power to the people! Assemble win the Turner prize by ignoring the art market

Az Oktatói Hálózat petíciója

Versenyképes béreket, európai színvonalú finanszírozást, méltó munkafeltételeket a felsőoktatásban!  

Alulírottak egyetértünk az ELTE BTK oktatóival, akik 2015. november 19-én nyilvánosságra hozott drámai levelükben rámutattak a mai magyar felsőoktatásban uralkodó tarthatatlan állapotokra, a színvonalas oktatás és kutatás feltételeinek hiányára, valamint a 2016 és 2018 között tervezett 15+5+5 százalékos béremelés méltatlanul alacsony voltára.

A felsőoktatásban 2008 óta nem emelték a béreket. A 3 évre elnyújtott 27%-os béremelés nem fedezi az oktatói fizetések vásárló-értékének 8 év alatt keletkezett több mint 30%-os inflációs veszteségét sem. A tömegessé vált felsőoktatás egész rendszere súlyosan alulfinanszírozott, nemcsak a fejlett nyugati államokhoz, de a többi posztkommunista országhoz képest is.

Az egyetemi oktatók munkaterhei, adminisztrációs kötelezettségei közben folyamatosan nőnek, és hátráltatják a kutatói és publikációs tevékenységet. Az oktatás körülményei egyre rosszabbak: nincs elég pénz könyvek, kutatási eszközök, korszerű műszerek, új számítógépek vásárlására. A pénzhiány miatt egyre kevesebb az oktató- és kutatómunkát támogató munkatársak száma is.

A felsőoktatásban a bérezés szégyenletesen alacsony, akár a hazai átlagbérekhez, akár a közoktatásban elért pedagógusbérekhez, akár a kelet-európai országok egyetemi oktatói béreihez viszonyítjuk is. Különösen nehéz a fiatal oktatók, a tanársegédek és adjunktusok helyzete, akik közül egyre többen kényszerülnek külföldön munkát vállalni. Nemcsak a magyar felsőoktatás és tudomány, de az egész magyar társadalom veszít azzal, ha nem becsüljük meg őket.

Ezért követeljük, hogy a kormány kezdjen érdemi tárgyalásokat a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanácsban az egész ágazat – nem csak az oktatók és kutatók – béreinek átfogó, méltányos és differenciált rendezéséről. Visszautasítjuk az egyetemi dolgozók egyes csoportjainak egymás ellen való kijátszását. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a béremelés költségeinek egy részét az intézményekre terheljék, amelyek így újabb elbocsátásokra kényszerülnének.

A felsőoktatás az ország jövője. Követeljük a felsőoktatás európai színvonalú finanszírozását, a magas színvonalú oktatói és kutatói munka feltételeinek biztosítását, méltó béreket!

Oktatói Hálózat

Magyarország, 2015. november 28.

petíció itt

Posted in HU, szolidaritás, tiltakozások | Tagged , , | Comments Off on Az Oktatói Hálózat petíciója

Beszélnünk kell Gyurival (a reakciókról)

idezes_2

Adott egy civil aktivista, aki ezen az eseményen a verbális és fizikai agressziót elkerülve, fel szerette volna tenni a minden magyar adófizetőt érintő kérdéseit, amire ott helyben a művelt közönség részéről gyalázkodást, Fekete Györgytől válasz helyett pedig feljelentést kapott. A rendőrség pedig a jelek szerint befogadta a “professzor emeritus” beadványát.

tovább: 0nm

Posted in HU, szabad művészek | Tagged , , , | Comments Off on Beszélnünk kell Gyurival (a reakciókról)

Recent Art and Politics in Eastern Europe – OCC Athens

It almost seemed like all the big problems had moved to Greece. But the agenda changed again —for example the focus is now once again on Eastern Europe, where austerity and xenophobia meet in ‘ perfect harmony’. The region’s firm anti-immigration stance reveals not only social insensitivity, but neo-nationalisms and the fear of the other. The division between East and West in Europe may be even deeper than we thought – and the post-Communist condition is not quite over.

occ
(Drawing by Dan Perjovschi)

This two-day symposium –with artists’ dialogues, a screening, a lecture, panels and a performance– reflects the artistic, activist and political dilemmas of Eastern Europe. How is the artistic community reacting to the harsher political weather? How does it challenge oppressive and narrow-minded regimes? How does it tackle issues of rampant nationalism? And can art, once again, become an agent of coming together politically? Or is this too much to expect?

Curated by: Katia Arfara and Joanna Warsza

With: Boris Groys, Piotr Gruszczynski, Nataša Ilić (WHW), Szabolcs KissPál, Luca Janka László, Sodja Lotker, Tomislav Medak, Livia Páldi, Dan Perjovschi, Hajnalka Somogyi, Kostis Stafylakis, Kuba Szreder, Adam Szymczyk, Wojtek Ziemilski, Artur Żmijewski

Onassis Cultural Centre, Athens, Greece

video documentation of the live stream stream here

Posted in EN, political background - HU, social background HU | Tagged , , | Comments Off on Recent Art and Politics in Eastern Europe – OCC Athens