Nyilvánosságot követel az MMA ügyeiben a Szabad Művészek csoport

Nyílt levélben hívja fel az MMA és a miniszterelnök figyelmét a Szabad Művészek csoport arra, hogy az MMA “mulasztásos törvénysértésben” van. Egyben transzparenciát követelnek a köztestülettől.

Mások mellett a miniszterelnöknek és az Emberi Erőforrások Minisztériumának is címezte a Szabad Művészek csoport azt a levelet, amelyben az MMA (Magyar Művészeti Akadémia) transzparens, azaz törvényes működését köveletik. Állításuk szerint ugyanis a 4 és félmilliárd forinttal a hazai kultúra mindenhatójává tett testület nem tartja be a rá vonatkozó törvényeket.

Az MMA működését régóta nyilatkozatokkal és akciókkal is kritizáló Szabad Művészek csoport levele így fogalmaz: „Annak ellenére, hogy az alapszabály a nyilvánosságról egyértelműen 
rendelkezik, az MMA a két legutóbbi közgyűlésén (2013. május 31., december 6.) 
semmit nem tett annak biztosítása érdekében:
 a közgyűlések időpontját semmilyen módon nem hozta nyilvánosságra,
 azok megtartásának tényéről vagy egyáltalán nem,
 vagy már csak a közgyűlés megkezdése, illetve befejezése után lehetett értesülni”.

A levélben a miniszterelnökség és az ombudsmani hivatal figyelmét is felhívják arra, hogy az MMA – mint írják –  mulasztásos törvénysértést követ el.

Az MMA legutóbbi közgyűlése azért is jelentős volt, mert itt került sor arra, hogy a testület foglalkozzon az októberben tulajdonába került Műcsarnokkal. A híradások szerint a tagság „felhatalmazta az elnököt és a főtitkárt a Műcsarnok átvételére irányuló tárgyalások folytatására, az ingyenes vagyonátadás előkészítésére, a költségvetési források áttervezésére, a forrásátadással kapcsolatos tárgyalások lefolytatására.” Abban is döntöttek, hogy a Műcsarnok Nonprofit Kft. működtetése az MMA önálló költségvetési tétele lesz majd.

tovább: Artportal

This entry was posted in HU, szabad művészek and tagged , . Bookmark the permalink.