Nyomatékos kérés

transzparenciatTekintettel arra, hogy Magyarországon az önkényes jogalkotók által létrehozott jogi szabályozás az utóbbi években egyre inkább a döntéshozói folyamatok nyilvánosságának kiszorítására irányul, és a Ludwig Múzeum igazgatói pályázatának lebonyolítása is ennek jegyében zajlik, a Szabad Művészek a következő nyomatékos kéréssel fordul Fabényi Júliához: 

Az elmúlt napokban nyilvánosságra került a Ludwig Múzeum vezetői pályázatával kapcsolatos bíráló bizottsági javaslat, mely a főigazgatói pozícióra Fabényi Júlia művészettörténészt javasolta. Ismereteink szerint két érvényes pályázat érkezett be a minisztériumba, ezért joggal lenne elvárható, hogy mind a két pályázatot még a miniszteri kinevezés előtt tegyék nyilvánossá, megismerhetővé.
Ezt Bencsik Barnabás megtette – annak ellenére, hogy a pályázati anyagokat a minisztériumnak kellene a pályázati folyamat során elérhetővé tennie – az exindex.hu oldalán.

Ezért nyomatékosan kérjük Fabényi Júliát is, hogy haladéktalanul tegye nyilvánossá a pályázatát, ezzel is megtisztelve mind leendő munkatársait, mind pedig a szakmai közvéleményt! Ez olyan természetes gesztus lenne, amely segítené a tisztánlátást, és egyértelmű helyzetet teremtene. Egy ilyen pályázat megmérettetés, ahol programok és koncepciók versenyeznek egymással, a szakmának, a közvéleménynek, az intézmény munkatársainak joguk van megismerni ezeket!

Szabad Művészek
2013.04.30.

 

This entry was posted in hírek, HU, szabad művészek and tagged , , , . Bookmark the permalink.

4 Responses to Nyomatékos kérés

  1. ellenpolus says:

    kösz az észrevételt, javítottuk. /szerk/

  2. com says:

    rossz a link

  3. Pingback: Nyomatékos kérés | minimum+

  4. Kiss Anikó says:

    persze megteheti, mint mostanság annyian, hogy meg se hallja a kérést…

Comments are closed.