Fehéren feketén konferencia – nyílt levél

Tisztelt szervezők, a “Fehéren feketén” c. konferencia létrehozói!

Ez a harmadik nap a konferencia óta, az előző napot  a hanglatom lenyugtatásával  próbáltam eltölteni és mára kialakult bennem egy kép:
nincs jól az, ami történt.
Újabb sebeket sikerült vágni, megoldások nem körvonalazódnak, igaz Önöknek erre kevés ráhatásuk lehet.
Szép számban jelen voltunk, a cigánysággal bajában együtt érzők és cigány emberek is.

Nem mehetünk el szó nélkül a történtek mellett, magam szükségesnek látom, hogy informáljam Önöket arról a hanglatról, szégyenről elkeseredésről, amit a  konferencia okozott.
Kíméletlenre sikeredett, akkor is, ha nem vitatom, hogy szándékuk szerint  talán a legjobbat szerették volna, de hát , ami kikívánkozott az jött felszínre, de csak a rendező oldalon: kimondatott az a leginkább undort keltő, amit egyik ember a másikról  gondolni tud, amit  legnagyobb undorában képzel, nem  darálék, nem hányadék, még annál s rosszabb, valami bomlástermék, valami vizuálisan is a legrosszabb  formája  a megsemmisülő szerves bűzölgő anyagnak, amire még az eloszlás, a bomlás, az örökre nyomtalanul eltűnés képzete is társul. Katolikus szervezéstől elvárhatóan emberi lényekre, teremtményekre kell gondolni elsődlegesen. Az  egyetemes ember civilizáció is az emberi méltóságot  tekinti elsődlegesnek.

A  másik oldal várakozásaiban nem volt derűlátó. sokan nem is vállalták a várhatót, ami be is következett.

Mit vár egy ilyen konferenciától a cigányság, mi lehet az az álom, ami beteljesedhet, ha csoda esik? Mit érzékeltünk volna abban az esetben?

Megértő tapintatot, kíváncsiságot, tevőleges segítő szándékot, a keresztény hívek odafordulásának  gerjesztésére való késztetettséget, az abban való találékonyság jeleit.  Tervek villanhattak volna, hogyan támogatják a teremtmények egyenlőségét a Szentírás  szerint, az oktatásban, a mindennapokban, hogy védelmeznek, amiként ez napjainkban  aggasztóan sok esetben  csorbul, szót emelnek, hogy kíváncsiak a valós helyzetre és abból kínálnak megoldást, biztatva , reményt sugározva. Hogy felfogják,  érzékelik, kimutatják, hogy azok a nagyon-nagyon szegény, elesett emberek  mekkora bajban vannak, mennyire kiúttalanok és hogy egy-két kivételtől eltekintve életsorsuk megbélyegezett, előre kiszámíthatóan végzetesen tragikus.
Megvizsgálnák  a megfelelő kontextusba helyezetten az irgalom fogalmát és elsősorban az aggasztaná Önöket, hogy nem tudnak eléggé hatni a hívekre , hogy betöltsék a szeretet hivatását, ami hitükből alaptétele.

Azért  magam próbálok írni, és ebben nem is kérem roma értelmiségi ismerőseim , barátaim, a tárggyal foglalkozó szakemberek és jogvédők összefogását, közös levelet fogalmazni, mert én voltam köztük  katolikus jogvédő létemre , aki a párbeszéd forszíroztam, aki a legszükségesebbnek láttam a részvételt a konferencián és ezért felelősnek érzem magam.
Most se bánom, hogy megtettem, mert,  nem látok más utat, ami elmozdulást hozhat a megértésben és áthangolódásban a kérdést  illetően.
Nagy baj és akadály, hogy például a mi hasonló rendezvényeinket  sorra bojkottálják a kormánypárti oldalon, ahol ez hatalmi arroganciának tetszik, ezt meg kell mondanom.

Kiadtak egy összefoglalót az internetes oldalukon, amit bizony kíváncsian elolvastam: megtudható belőle hogy volt Önök szerint egy remek rendezvény , ahol mód volt a párbeszédre, de se a sérelemről , se igazából a párbeszéd előre mutató javaslataival kapcsolatban nem tudunk meg újabb informácókat.
Azt  mondhatják a részvétel ellenzői, akkor most talán joggal igazoltnak vélve ellenérzéseiket, hogy mi most csak a fennálló hatalmi csoport legitimitását hizlaltuk.

Javasolnám , hogy tegyenek lépéseket az újfent megalázott etnikai csoport a cigányság megkövetésére.
Tegyenek eszközeikkel arról, hogy akár az Önök konferenciájának  elfogadható nézeteket valló résztvevőivel és  tisztességgel meghívott roma vezetőkkel,  szakértőkkel, a tárgykör ismerővel szervezzenek kerekasztalt, akár  a konferencia folytatásaként.

Talán kitérő, de jelzés értékű, hogy a  kapcsolódó fotópályázat képei között a kivetítés alkalmával szinte nem láttam képet , amelyen a “feketék” mellett “fehérek”  is  ott álltak volna, talán ez a jövő útja. hogy  társadalmunk  azonos joggal születő tagjai szerepelhessenek végre barátságos együttélésben a mindennapokban  és a fotókon .

Üdvözlettel: Kiss Anikó