S. Ernő levele L. Simon Lászlónak

Tisztelt Államtitkár Úr!
Amit Ön itt leír, az vitaindítónak talán jó, javaslatnak viszont elfogadhatatlan, mert végeredményben egy tisztességtelen, és a kulturális intézmények, valamint általában a kultúra érdekeivel ellentétes gyakorlatot igazolna, törvényesítene.
A kulturális intézmények vezetőinek kinevezésekor (is) az lenne a legfontosabb szempont, hogy a legjobb, legalkalmasabb jelöltet sikerüljön kiválasztani, nem pedig az, hogy a döntéshozók a legsimábban, a legkisebb presztízsveszteséggel tehessék meg igazgatónak, akit akarnak.
Ön azt mondja, a politikusoké a felelősség, hadd döntsenek hát szabadon. De milyen felelőssége van egy polgármesternek ill. egy képviselő-testületnek? Mi lesz, ha az általuk választott igazgató alkalmatlannak bizonyul, és lejtőre küldi az általa vezetett kulturális intézményt (akár csak minőségi szempontból)? Felelősségre fogják vonni a városvezetést? Dehogy! A választók majd ezért nem fognak rájuk szavazni? Ugyan!
A városvezetők – tisztelet a kivételnek, ha van ilyen – nem értenek az egyes kulturális intézmények tevékenységéhez, fogalmuk sincs, hogy hogyan működnek (nem is kell, arra ott vannak az intézményvezetők). Hogy fognak így szakmailag helyes döntést hozni?
Azért van a pályázat, és azért van a szakmai bizottság, hogy legyen valaki, aki szakmai szempontok alapján értékeli a jelentkezőket, és hogy lehessenek egyáltalán jelentkezők. Elég baj, hogy a szakmai bizottság értékelésének semmi jogi következménye nincs. Ettől függetlenül a bizottság tagjai nem dísznek vannak ott, hanem, hogy segítsék a döntést.
Nem kell abban bízni, hogy a fenntartónak minden esetben lesz annyi önkontrollja, hogy pályázatot írjon ki.
Sajnos, pályázat ide, pályázat oda, Magyarországon legtöbbször az jut vezetői pozícióba, aki benne van a döntéshozók baráti körében, akinek meg kell hálálni valamit egy jó állással, akit “felsőbb körök” támogatnak, vagy aki csak szimplán politikailag megbízható. Ettől aztán valóban színjáték lesz az egész, és megalázó annak, akit jó pályázata és a szakmai bizottság támogatása ellenére lesöpörnek az asztalról, mert nincs benne a “brancsban”.
De akkor szerintem inkább úgy kellene igazítani a szabályozást, hogy a szakmai szempontok jobban érvényesülhessenek, és nem deklarálni kellene, hogy ez a tisztességtelen és megalázó gyakorlat a normális.
Ha minden marad a régiben, a jelenlegi pályázati rendszer legalább lehetőséget kínál a szakmai szempontok érvényesülésére. És lehetőséget ad arra, hogy olyanok is bekerüljenek a látókörbe, akiket a döntéshozók még nem ismernek személyesen, így nagyobb a merítés. Ezért is demokratikusabb, mint az egyszerű kinevezés.
Ön felteszi a kérdést, hogy miért nem kell pályázat az állami cégek vezetői posztjaira.
Tényleg, miért nem?
A MÁV nagyon rossz példa, az elmúlt bő két évtized mutatja, hogy hová süllyedt a vasúttársaság a politikai kinevezettekkel az élén. Igen drukkolok Dávid Ilonának, hogy sikerüljön valahogy rendbe hoznia ezt a katasztrofális csődtömeget!
De ha már őt említem, lássunk egy nem túl régi hírt:
Dávid Ilona: minden vezetői posztot megpályáztatnak a MÁV-Startnál

Ebben azt nyilatkozta, azért pályáztatnak, hogy „olyan vezetőkkel tudjunk együtt dolgozni, akiknek van jövőképük, tenni akarnak a vasútért és magukénak tudják azokat az elveket, amelyek szerint mi dolgozni szeretnénk”.
A kulturális életben milyen vezetőkre van szükség?
Nem olyanokra, akiknek van jövőképük, akik tenni akarnak az intézményükért és a magyar kulturális élet fejlődéséért?
Ön a következőt írja:
“ha ezeknek a törvényben rögzített feltételeknek valaki megfelel, okos, koncepciózus, van szakmai tapasztalata és a vezetésnek benne van bizalma, akkor ne kelljen csak azért pályázatot kiírni, hogy azt megnyeressék vele.”
És vajon hogyan fog kiderülni, hogy ki az aki okos, akinek van koncepciója, és hogy miben áll ez a koncepció? A fenntartó tudja magától? Nem pont erre való a pályázat, hogy a jelentkezők leírják benne a koncepciójukat, és kiderüljön, kinek milyen a gondolkodása? Hogy össze lehessen őket hasonlítani?
Valójában az egyszerű kinevezés csak arra jó, hogy a fenntartót ne lehessen kérdőre vonni, hogy mi alapján hozta meg a döntését, hogy ne legyen konfliktus és összehasonlítási alap a lehetséges jelöltek között.
A rendszerváltáskor azt reméltük, hogy véget ér az a világ, ahol csak a kapcsolatok számítanak. Azt reméltük, hogy értéke lesz a tudásnak, a munkának és a gondolkodásnak.
A kötelező pályáztatás eltörlése deklarált visszalépés lenne az urambátyám világba, ezért politikailag is vállalhatatlan.

Őszintén remélem, ezt Ön is belátja.

Forrás és előzmények: lsimon.blog.hu

This entry was posted in hírek and tagged , , , . Bookmark the permalink.