Filmszemle helyett filmnapok az MMA válogatásában

Bársony Éva: Zéró Év

Nincs film, nincs filmszemle. Ilyen egyszerű. A 2010 előtt a nemzetközi sikerekkel is mérhető lendületben lévő, fiatal tehetségeket nemzetközi pályára indító magyar film 2013-ra eljutott odáig, hogy nincs miből megrendezni a 44. Magyar Filmszemlét. Nem pénzhiány miatt. Filmhiány miatt.

Orbán Viktor ezért alighanem bekerül majd a hazai film történetébe. Hogy milyen jelzőkkel, arról most ne essen szó. Tény, hogy a kormányfő nem sokkal a hatalomra jutása után egyszerűen belefojtotta a szót meg a képet a magyar filmbe. Egy működő iparágat, egy lendületben lévő művészetet egyetlen ceruzavonással kiiktatott a létezők sorából (történelmi tény, ceruzával kihúzta a filmszakma életbentartására tervezett összeget a költségvetésből).

Hiába van pénz a kormánybiztossá kinevezett hollywoodi producer, Andy Vajna felügyeletében működő Magyar Nemzeti Filmalap kasszájában, abból a pénzből eddig még egyetlen filmet sem láttunk a mozikban. A taccsra küldött szakma egésze pedig, beleértve a filmipart fenntartó szakembereket, a bizonytalansággal, az életben maradásért küzd. Az Andy Vajna szép szavával “egyablakosnak” emlegetett filmalapos finanszírozásból ugyanis kimaradnak a dokumentumfilmek, a kísérleti filmek, a rövidfilmek, a folyóirat kiadás, a szakkönyv kiadás, az art-mozik. A filmfinanszírozást tekintve korábban egységes egészként létező filmszakma most darabjaira morzsolva, ide-oda dobálva, a különböző pályázati zsűrik utalási kedvére vannak bízva. Nem csak a játékfilmek sora szakadt meg, majdhogynem lehetőségek nélkül maradtak a többi műfajok is, ha az az “egy ablak” történetesen éppen becsapódik előttük.

Ahol csak “egy ablak”, egyetlen forrás van, ahol úgy döntenek egy szakma dolgairól, hogy magát a szakmát nem kérdezik, az veszélyes helyzetet szül. Ott kiszolgáltatottság van, márpedig a művészet, tudjuk, szabad akar lenni.
A filmszemle 1965 óta szemlézi a hazai filmet, először csak a játékfilmeket, utóbb minden műfajt. Volt egy-két év, hogy elmaradt, de olyan év nem volt, hogy film hiányában maradt el. Ez a zéró év. Tavaly még a szakma a maga szakállára megrendezte a fapados filmszemlét. Mára fapad sincs. Csak pad alatt van.

Teljes cikk a nepszava.hu oldalán.

Filmszemle helyett filmnapok

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) válogatásában készült 53 magyar film című sorozat első blokkja 13 vidéki városban is látható lesz, a program kínálatát témájában, hangulatában vagy más szempontból rokonítható külföldi filmekkel fogják párosítani. Az MMA válogatásába olyan filmek kerültek be, mint az Emberek a havason, A tanú, a Körhinta, a Megáll az idő, a Recsk vagy a Sátántangó. A külföldi alkotások között szerepel például Ursula Meier Nővér, Pedro Almodóvar A bőr, amelyben élek, Marius Holst Ördögsziget vagy például Benh Zeitlin A messzi dél vadjai című filmje. Az országos sorozatot az Art-Mozi Egyesület szervezi, a vetítéseket minden városban beszélgetések kísérik majd.

Teljes cikk az index.hu oldalon.

This entry was posted in hírek and tagged , . Bookmark the permalink.