A bűnbakok hallgatnak – Humana lapszámbemutató, slam poetryvel

bunbak feature

A Humana magazin rendhagyó lapszámbemutatója slam poetryvel január 18-án, 19 órai kezdettel a Bálint Házban (VI. Révay u. 16.).

Vitted már el más helyett a balhét? Ültél csendben, miközben beszélgetőtársad szidta a szingli nőket, mert miattuk nem lesz nyugdíja, a kutyatartókat, mert miattuk szaros a város, a cigányokat, mert “mindannyian tudjuk”, hogy képtelenek a közösségi normák szerint élni, a hajléktalanokat, mert ők döntöttek úgy, hogy az utcán akarnak élni?

Fáradtál már el miközben azt próbáltad elmagyarázni, hogy nem minden szenvedélybeteg bűnös, hogy a stigma nem megoldás, hogy a homoszexualitás nem betegség, hogy a mélyszegénység nem konstans állapot és hogy a tehetség nem bőrszínhez kötött?

És észrevetted, milyen ügyesen alakítják a politikusok a közbeszédet, és ez hogyan formálja át azt a képet, ahogyan a hátrányos, önmagukért nehezebben kiállni képes csoportokról gondolkodunk?

Szégyelled magad helyettük is?

Január 18-án megszólalnak a bűnbakok.

19-20 óra: Három gondolatébresztő előadásban ismerheted meg a szociális szférát érintő átszervezések hatásait, a kultúrkampf kiábrándult csataterét és kaphatsz egy kis betekintést a politikai bűnbakképzés mechanizmusába.

Bugarszki Zsolt szociálpolitikus és szociális munkás, 1994 óta dolgozik mentális problémával élő emberekkel. A Szimpla csoport alapítója, és hiszi, hogy a segítés a képessé tevésről, a bátorításról, a közösségekről, az emberi kapcsolatokról szól és legkevésbé sem a büntetőpolitikáról. Mire jó a szegények és fogyatékosok megalázása? Hol akadt el a segítő szakma és hogyan válnak a leginkább kiszolgáltatott emberek az elemi indulatok céltábláivá?

Ceglédi Zoltán politikai elemző, fő szakterülete a politikai kommunikáció és PR. Pontosan tudja, mivel lehet eladni egy eszmét és hogyan kell beszédet, kampányt, politikust felépíteni, hogy a szavaknak higgyünk, ne csak a tetteknek. Előadásán keresztül mi is megismerhetjük, milyen előnyökhöz juthat, aki a bűnbakteremtéssel károkat okoz a társadalmi szolidaritásban.

Pacsika Márton a Szabad Művészektől, olyan művészeti egyetemi hallgatók és oktatók, művészek, művészettörténészek, esztéták, kurátorok és civilek szabad csoportosulása, akik a magyar kultúra függetlenségének és szabadságának helyreállítását követelik. A Szabad Művészek nem személyekkel szemben, vagy személyek mellett, hanem a magyar kultúrát érintő káros folyamatok ellen demonstrálnak.

link,

FB

 

Posted in hírek, HU, szabad művészek | Tagged | Comments Off on A bűnbakok hallgatnak – Humana lapszámbemutató, slam poetryvel

A Szabad Művészek a Humán Platformhoz való csatlakozásról

A HP általi megkeresésre a SzM a következőket szeretné megosztani a nyilvánossággal:

A SzM csoport nem látja még elérkezettnek az időt arra, hogy csatlakozzon más szervezetekhez, mivel – szemben a Humán Platformmal, amely kitűzött célja szerint ernyőszervezetként fogja össze, illetve koordinálja az ágazatok közös fellépését – nem egy szakmai, vagy szakmaközi érdekképviseleti szervezet. Bár vannak közös célok, de az SzM csoport közösségi alapon szerveződik, egyelőre nélkülözve minden formális keretet és szabályt. Természetesen mi is dolgozunk azon, hogy egy majdani demokratikus keretben hogyan lehet újraépíteni a lerombolt struktúrákat, de ezt az utat mi úgy látjuk járhatónak, ha kis, konkrét lépéseket teszünk ennek érdekében. Jelenleg az egyik fő célunk az, hogy egy szakmailag megkérdőjelezhető szervezet (MMA) kizárólagos jogosítványait vonják vissza, és kerüljön ki Magyarország alaptörvényéből.

A SzM szimpatizál a Humán Platformmal, de nem tudja, és nem is akarja meghatározni, vagy tematizálni annak jövőbeli céljait, középtávú cselekvési stratégiáját.

A csoport résztvevői egyúttal tagjai a HP alapítói között található képzőművészeti és művészettörténész szakmai szervezeteknek (FKSE, AICA), melyek megfelelően képviselik a kortárs képzőművészeti intézményrendszerrel kapcsolatos nézeteinket és érdekeiket. Konkrét akciókban, előzetes egyeztetés alapján szívesen együttműködünk, valamint a SzM több tagja is támogatja egyénileg a Humán Platform törekvéseit.

Posted in HU, szabad művészek | Comments Off on A Szabad Művészek a Humán Platformhoz való csatlakozásról

Bátran politizáljunk – A Hallgatói Hálózat művészeti sejtjének felhívása

Művészeti egyetemisták, hallgató társaink, ébresztő!

timthumb.php.jpeg

A decemberi keretszámok ismét világossá tették, hogy a magyar kormány ellehetetleníti a művészeti felsőoktatás működését. Egyértelmű, hogy a minisztérium nem kíván a művészeti egyetemekkel érdemben foglalkozni, azokkal párbeszédet folytatni. A művészeti képzésnek,  mint olyannak, nincs létjogosultsága a hatalom szerint, a politika nem tartja legitim tevékenységnek; kommunikációjában és lépéseiben tagadja a „művészet csinálás” társadalmi hasznát, pusztán gazdag gyerekek játékszerének tekinti.

link

Posted in hírek, HU, szolidaritás | Tagged , , | Comments Off on Bátran politizáljunk – A Hallgatói Hálózat művészeti sejtjének felhívása

Tompa Gábor: Fel kell emelni a szavunkat

– Egyáltalán: létezik magyarellenes magyar? Ez úgy hangzik, mint, mondjuk, a kutyaellenes kutya, az irodalomellenes irodalom, az Isten-ellenes Isten stb. Kinek van magyarságmérő műszere? Talán egy akadémiának? Amelynek esetleg én is tagja vagyok? Tehát feltehetőleg nekem is segítenem kell „felderíteni”, kik a magyarellenes magyar művészek, kik az „igazi” magyarok, kik magyarabbak? Ez borzasztó, én ezt nem vállalhatom.

168 óra

 

Posted in hírek, HU | Tagged , , | Comments Off on Tompa Gábor: Fel kell emelni a szavunkat

Új Nemzeti Kulturális Emlékhely

enema-fmk-kepAz NMA  Nemzeti Kulturális Emlékhellyé nyilvánít olyan kiállító intézményeket, melyek korábbi szerepük tekintetében elpusztultak. A gyászolt intézmények között szerepel a balatonboglári  Kék Kápolna,a dunaújvárosi  Kortárs Művészeti Intézet, a budapesti  Videospace,  a Duna Galéria, a Dorottya Galéria, a Műcsarnok és a legutóbb (2013. január 8.) temetett Fiatal Művészek Klubja.

Rövid beszámoló a fenesztrán.

Posted in akciók, HU | Tagged , , | Comments Off on Új Nemzeti Kulturális Emlékhely

Bojár Iván András felhívása

“Olyan embereket keresünk, akik késztetést éreznek megtanulni, és egy rövidfilm számára kórusban előadni Erdős Virág: Na most akkor… című versét. A vers viszonylag hosszú, sokan talán középiskola óta nem tanultak szöveget, verset. Számukra érdekes találkozás lehet a kamaszkori én előhívása, vagy egyszeri alkalommal részt venni egy ilyen mindenféle párttól, politikai szervezettől független, magánkezdeményezés formájában megvalósuló kalandban. A versnek pedig jót tehet, ha egy megvalósuló film révén még több emberhez jut el.”

Jelentkezés a Facebook Na most akkor? oldalán.

A Város Mindenkié! csoport Lakhatást, demokráciát, jogállamot! (2012. december 21, Kossuth tér) hívószóval rendezett tüntetésen Erdős Virág az említett versben mondta el mindazt, amit a szegénységről tudni kell. 

Bayer Zsolt a Magyar Hírlap 2013. január 5-én megjelent Ki ne legyen? címmel megjelent írásában Erdős Virág versét kiforgatva azt rasszista uszításra használta fel, ami ellen a szerző írásban tiltakozott.

A vers itt hallgatható meg.

 

Posted in hírek, HU | Tagged , , , | Comments Off on Bojár Iván András felhívása

Hungary: Between Democracy and Authoritarianism

Lauren Stackpoole

How did Hungary, the most promising of the Soviet satellite states with it’s “goulash communism”, slide backwards toward authoritarianism after the fall of the Soviet Union?

In his latest book, Hungary: Between Democracy and Authoritarianism, the Hungarian-born, Austrian  journalist Paul Lendvai examines this very question. He offers a scathing look at the political developments (and setbacks) in the country since the fall of Communism. It is a no-holds-barred guide to the rise and fall of Hungarian political parties since 1989.

link

Posted in EN, social background HU | Comments Off on Hungary: Between Democracy and Authoritarianism