Vándorló metaforák. Nomadizmus és roma képzőművészeti reprezentáció a 20-21. században

Gottfried Júlia

„I just happened to mention, in all innocence ^[1]” – idézte fel előadásában Tom McDonough amerikai művészettörténész Maria Hlavajovával, a Call the Witness című kiállítás kurátorával, egy New York-i étteremben folytatott beszélgetésének részletét. Hlavajova a roma pavilon előkészítésének koncepciójáról mesélt, és a művészettörténész ekkor vetette fel Constant Nieuwenhuys, szituacionista építész nevét. Az ártatlan asszociáció végül további párbeszédek sorát, majd a pavilon építészeti designjaként is szolgáló műalkotást eredményezte. A kiállító teret kitöltő totális installáció egy olasz szinti közösség életteréül szolgáló, Constant által létrehozott építészeti modelljének kortárs építészeti interpretációja. Az interjú hallatán felmerült bennem a kérdés, mennyire mondható valójában ártatlannak McDonough Constantra tett javaslata, és milyen érvek sorakoznak a modellt központba állító kurátori döntés mögött. A Constant- illetve, az arra reagáló Arnout Mik művet integráló Call the Witness kiállítás kapcsán megfogalmazódó kérdések ösztönöztek a nomadizmushoz kapcsolódó művészeti reprezentációk természetének mélyebb vizsgálatára.

Damian és Delaine Le Bas: Safe Eurpopian Home?, 2013.

A „nomád cigány” toposz ikonográfiájának kapcsolódó motívumai gyakori elemei mind a romákat reprezentáló műalkotásoknak, mind a – részint az azokra reflektáló – önreprezentációknak. A dolgozatban azt igyekszem megvilágítani, hogy milyen ideák húzódnak a roma reprezentáció és a nomadizmushoz társított képzetek összekapcsolása mögött. A szituacionista modell előzményeként olyan modernista koncepciókat fogok elemezni, melyek segíthetnek megérteni a Constant modelljében megfogalmazott gondolatokat, majd pedig kortárs roma művészek munkáiban vizsgálom, hogy mennyiben változtatja meg a reprezentációs mechanizmust a szimbólum feletti kontroll átvétele.

tovább: Apertúra