DunaDOCK – Közlemény

Kedves Barátaink,
sajnálattal közöljük, hogy a DunaDOCK nem tartja meg MasterClass programját a szeptemberi Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon.
Legnagyobb meglepetésünkre kiderült, a CineFest csak akkor tud idén helyet adni szakmai programunknak, ha abban – terveinkkel ellentétben – nem szerepel magyarországi roma témájú film, vagy ha mégis, akkor az érintett filmek címe, tartalma és alkotóik nem lehetnek feltüntetve a fesztivál hivatalos programjában és semmilyen egyéb nyilvános fórumon.
Idén is szakmai kritériumok alapján válogattunk nemzetközileg elismert külföldi- és magyar dokumentumfilmeket MasterClassunkhoz. A hazai alkotások közül vetíteni terveztünk egy nagy klasszikust – Schiffer Pál Cséplő Gyuri (1978) című filmjét -, és egy nemzetközi fesztiválokat megjárt, friss dokumentumfilmet is. Történetesen mindkettő roma témájú.
Érthetetlen számunkra a CineFest vezetőségének indoklása, miszerint a filmfesztivál időpontja idén az önkormányzati választások elé esik, így a politikai konfliktusok elkerülése végett, és biztonsági okokból nem vállalnak semmilyen magyarországi roma témájú filmvetítést, sőt a szokásos roma programjukat sem tartják meg.
Mi hisszük, hogy a dokumentumfilm olyan médium, amely segíti az egymás iránti empátiát, és elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy független filmes szakmai program szabadságát korlátozhatja az aktuálpolitika.
Ilyen feltételekkel a DunaDOCK nem lesz jelen a CineFesten, döntésünkről már tájékoztattuk a fesztivált.
Őszintén sajnáljuk, hogy egy nemzetközi filmfesztiválon ilyen helyzet előállhat.
MasterClass sorozatunkat más helyszínen és időpontban folytatjuk, amelyről hamarosan tájékoztatunk benneteket.

Budapest, 2014. augusztus

a DunaDOCK csapat
Böjte Ágnes, Groó Diana, Trencsényi Klára, Ugrin Julianna

forrás: DunaDOCK FB

– – – – – – – –

Én, Vodál Vera, a 2014-es Cinefest Miskolci Filmfesztivál kisjátékfilmes előzsűrijének tagja ezúton nyilatkozom, hogy a Duna DOCK szakmai programja kapcsán kialakult helyzet miatt nem tartok igényt az előzsűrizésért felajánlott honoráriumra és nem kívánok részt venni a 2014-es Cinefesten, továbbá minden ismerősömet a fesztivál bojkottjára buzdítom. Legalábbis azokat, akik hisznek az – Európai Unió Média Programja (a fesztivál egyik fő támogatója) által is képviselt – európai normákban és értékekben, továbbá a szakmai alapon történő kultúrafinanszírozásban.
Teszem mindezt úgy, hogy a fesztivál megszületése óta rész veszek a rendezvényen diákzsűri tagként / újságíróként / előzsűri tagként, a Cinefestnek rengeteg jó filmet, kávézást, szakmai programot, fantasztikus élményt, jó ismeretséget és barátságot köszönhetek, és rettentően elkeserítőnek tartom azt, hogy a Fesztivál szervezői hibás döntéseket halmoznak egymásra és ráadásként döntéseiket nem vállalják fel a nyilvánosság előtt.
Budapest, 2014. augusztus 6.

– – – – – – – –

2014. augusztus 7. 7:51 Böjte Ágnes via FB
Közlemény 2 A DunaDOCK csapata a korábbi közleményében közzétett állításait fenntartja. Személyes sérelmekről szó sincs, etikai kérdésről viszont annál inkább. Nekünk nincs okunk magyarázkodni. Részünkről lezártnak tekintjük az ügyet. DunaDOCK csapat”

– – – – – – – –

A CineFest legutóbbi közleményére reagálva:
A hazai és nemzetközi sajtó és szakma felháborodására a CineFest vezetősége pár nappal ezelőtt megkeresett minket, hogy mégis vegyünk részt eredeti programunkkal a Fesztiválon.
Örülünk, ha annyit sikerült elérnünk, hogy a CineFest letett a szakmai programok cenzúrázásáról, sőt – kisebb kitérő után – idei romaprogramját mégis büszkén vállalja.
Reméljük, a CineFest a jövőben nem teremt abszurd helyzetet, és hibás döntéseivel nem kockáztatja saját fesztiváljának eddigi szellemiségét és presztizsét.
Az idő rövidsége miatt mi már idén nem tudunk szakmai programot szervezni, ezt jeleztük is a CineFest felé.
Legközelebbi MasterClass programunk helyéről és idejéről hamarosan tájékoztatunk benneteket.
Mindenkinek köszönjük a támogatást!
Budapest, 2014. augusztus 17.
DunaDOCK csapat

 

 

This entry was posted in HU, szolidaritás and tagged , , , , . Bookmark the permalink.