Az Összefogás a Kortárs Művészetért nyilatkozata

2013 május 9-én az Összefogás a Kortárs Művészetért tiltakozásul elfoglalta a Ludwig Múzeum nyilvános előterét. A múzeumot az éjszaka folyamán az ajtót blokkolva nyitva tartjuk, és várjuk a csatlakozni kívánókat.

(Fotó: Csoszó Gabriella)

Az akció során eredetileg kitűzött célokat, elsősorban a kulturális döntések átláthatóságát, valamint a nyilvánosság helyreállítását  szem előtt tartva – a több sajtóorgánumban megjelent téves értelmezést helyesbítendő – nem kívánunk a lehetséges igazgatók személyével kapcsolatban állást foglalni.

atlathatosagot LUMU

A  kormány.hu oldalon ma 15:28-kor megjelent, az akcióra utaló közleménnyel kapcsolatban az Összefogás a Kortárs Művészetért fórum a következőket tartja fontosnak megosztani a nyilvánossággal:

A hisztérikus politikai hangulatkeltés vádját visszautasítjuk. Ezzel szemben ez egy higgadt, szakmai fórum, amely a kulturális közéletünket jelenleg meghatározó átláthatatlan döntési folyamatok ellen kíván fellépni.

Számunkra a 2008-as gyakorlat  nem hivatkozási alap. A korábbi és a jelenlegi antidemokratikus gyakorlattal, s a kultúra több területen érvényesülő működésképtelenségével szemben a részvételi demokrácia és szakmaiság szempontjainak érvényesítését követeljük. Az önkényesen, szakmai egyeztetések nélkül meghozott döntések sora (MMA, Műcsarnok, Nemzeti Galéria) kényszerítette az akcióban résztvevő szakmabelieket és civileket a polgári engedetlenség eszközeinek alkalmazására.

Azt a szemléletet kívánjuk megváltoztatni, hogy az állam tisztviselői saját tulajdonukként kezeljék a közpénzekből működtetett kulturális intézményeket.

Értékeljük azt, hogy akciónkra reagálva a minisztérium úgy döntött, hogy egy hónappal meghosszabbítja a kinevezés határidejét, és javasoljuk, hogy ezt az időt fordítsa szakmai egyeztetésre. Az érdemi egyeztetés érdekében továbbra is követeljük a korábbi meghallgatás jegyzőkönyvének azonnali nyilvánosságra hozatalát, a titkosítás feloldását, valamint

Szakmai egyeztetést!
Intézményi és szakmai autonómiát!
Szakmaiságot és átláthatóságot a kulturális döntésekben!

 

Az ajtó nyitva, gyertek és csatlakozzatok!
Összefogás a Kortárs Művészetért FB

This entry was posted in hírek, HU, occupy LUMÚ and tagged , . Bookmark the permalink.