Nyilvánosság

Budapest, 2013. május 3., péntek (MTI) – A törvényi előírásoknak megfelelően járt el az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) akkor, amikor kiírta a Ludwig Múzeum igazgatói állására a nyilvános, a vezetői posztot nem hitbizománynak tekintő pályázatot – közölte a tárca sajtófőosztálya pénteken az MTI-vel. A Szabad Művészek csoport időközben a pályázati anyagok nyilvánosságra hozatalát követelte a Balog Zoltán miniszterhez írt nyílt levelében.

“Bencsik Barnabásnak, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatójának határozott időre szólt a mandátuma, ami 2013. február 28-án lejárt. Ezt a tényt a sajtóban megjelent írások szerint többen nem hajlandóak tudomásul venni, holott a demokratikus gondolkodás alapja a hatályos törvények tisztelete” – szerepel a múzeumot fenntartó Emmi sajtó-, kommunikációs, közkapcsolati és protokoll főosztályának közleményében.
Mint írták, a 2013. március 1-jén kiírt pályázatra két pályamunka érkezett, ezeket a miniszter jogszabályoknak megfelelően létrehozott javaslattevő bizottsága megtárgyalt és értékelt. A bizottság munkájában részt vett a műkritikusok nemzetközi szövetsége, az AICA magyar szekciójának elnökségi tagja is.
Hangsúlyozták: a minisztérium munkatársainak és a bizottsági tagoknak a döntés-előkészítés ezen szakaszában a pályázók személyiségi jogainak védelmében titoktartási kötelezettsége van, a pályázókról és a pályamunkákról nem adhatnak információt. Az ezzel ellentétes állítások a hatályos magyar jogszabályok figyelmen kívül hagyásáról tanúskodnak.
“Bencsik Barnabás az előző kormány idején, Hiller István minisztertől egy akkor sokak által vitatott eljárást követően 2008-ban, öt évre kapta megbízatását. Intézményvezetői munkájához a minisztérium mindvégig, így az elmúlt három évben is minden támogatást megadott, szakmai munkájába senki semmilyen módon nem avatkozott bele” – áll az Emmi kommünikéjében.
A tájékoztatás kitér arra, hogy a Ludwig Múzeum állami költségvetési intézmény, ezért vezetőjének megbízására a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvénynek hosszú évek óta érvényben lévő rendelkezése vonatkozik, amelynek értelmében a határozott idejű vezetői megbízás lejártát követően új pályázati eljárás lefolytatása szükséges. Erről a tárca 2012. december 21-én kelt levelében tájékoztatta Walter Quienst, a Peter und Irene Ludwig Stiftung ügyvezető igazgatóját is.
A miniszteri döntés határideje 2013. május 12., előtte a tárca személyesen is konzultálni kíván Walter Quiensszel a főigazgatói pályázat ügyében – áll végül a közleményben.
Sajtóhírek korábban arról számoltak be, hogy a Ludwig Múzeum igazgatói székéért folyó pályázati eljárásban a szakmai bizottság a jelenlegi igazgatóval, Bencsik Barnabással szemben Fabényi Júliát, a Műcsarnok egykori vezetőjét, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának jelenlegi igazgatóját javasolja a posztra.
A képzőművészeket, művészeti egyetemistákat és oktatókat tömörítő Szabad Művészek csoport azt MTI-hez pénteken eljuttatott, Balog Zoltán emberi erőforrás miniszterhez írt nyílt levelében felidézte: a két pályamunkát elbíráló szakmai bizottság tagjainak olyan nyilatkozatot kellett aláírniuk, mely szerint teljes körű titoktartási kötelezettség terheli őket “a pályázati anyagokban szereplő személyes adatok és egyéb információk, illetve a bíráló bizottság ülésén elhangzottak, továbbá a bizottság álláspontja tekintetében”.
Mivel a titkosítás eszközének szerepeltetését a Szabad Művészek csoport szerint az eljárásban semmi nem indokolja, ezért annak feloldására és a meghallgatás teljes jegyzőkönyvének azonnali nyilvánossá tételére szólította fel Balog Zoltánt.
A Szabad Művészek korábban pályázata nyilvánosságra hozatalára kérték Fabényi Júliát, miután Bencsik Barnabás a bizottság ülése után saját maga vonatkozásában ezt már megtette.

This entry was posted in HU, szabad művészek. Bookmark the permalink.