Indítsatok felkelést! – nyugati művészek Orbán ellen!

Ötven neves nyugati alkotó- és előadóművész, illetve tudós kiáltványban tiltakozik Magyarország jobbra tolódása ellen. A Frankfurter Allgemeine Zeitungban és a Der Standardban is megjelent felhívásban azt követelik, hogy a világ gyakoroljon nagyobb nyomást a magyar kormányra, amely Orbán Viktorral az élen jobboldali rezsimmé alakítja át Magyarországot, ám Európa eközben hallgat. Épp ezért a kezdeményezők azt javasolják, hogy tartsanak kongresszust Bécsben a demokratikus és köztársasági magyar állam érdekében. A Financial Times arról cikkez, hogy a magyar állam, elképesztő összeget, 870 millió eurót fizet az E.ON gázüzletágáért. A Der Standard arról is ír, hogy húsvét után be akarják záratni Budapesten a Sirályt, az ellenzéki mozgalmak találkozóhelyét. A történet a jobboldali-populista koreográfia szerint zajlik: az ellenszegülő kultúrkocsmák lába alól kihúzzák a talajt.
Financial Times

1. Az egykori antikommunista harcossal, Orbán Viktorral az élén Magyarország nagy lépést tett előre gyorsan terjeszkedő visszaállamosítási programja keretében: megszerezte az E.On gázkereskedelmi és –tároló üzletágát. A vevő az MVM, amely eddig az áramellátásban jeleskedett, de az üzlet több kérdést is felvet. Leginkább azt, hogy mit hoz a feleknek, és hogy honnan szedik hozzá a pénzt. A vásárló ez utóbbit illetően csupán annyit közölt, hogy részben saját forrásból, részben külső finanszírozásból teremtik elő a fedezetet. Egy bennfentes így reagált a hírre: „Te, jó szagú ég! 870 millió euró, az 260 milliárd forint, vagyis a Villamosművek vagyonának a 30 százaléka!” Mivel a kormány még az idén le akarja bonyolítani a tranzakciót, így alighanem rákényszerül, hogy tőkét injekciózzon az MVM-be, ami megnöveli a költségvetési hiányt. Ám a jelek szerint ez nemigen aggasztja a hatalmat, mert a felmérések azt mutatják, hogy a Fidesz jövőre megnyeri a választásokat, hála a rezsicsökkentésnek. És jelenleg csak ez számít. Az persze időről időre előfordul, hogy baloldali kormányok állami kézbe vesznek magántulajdont. A legrosszabb természetesen az, amikor nem fizetnek kompenzációt. Már Orbán Viktor is megpróbálkozott ilyesmivel, hiszen 2002-ben kisajátította a ferihegyi repülőtér üzemeltetési jogát. Ez később, a vesztett per után mintegy 95 millió dollárjába került a magyar adófizetőknek. A hatalom ma már fizet a két energiaipari cég átvételéért. De az azért mégiscsak furcsa, hogy a kommunistaellenes Orbán és a Fidesz-hívek, akik megvetik a kommunizmust és az egykori állami vállalatok gyatra hatékonyságát és korruptságát, most elfelejtik, hogy az ilyen cégek gyorsan el tudják herdálni az állami támogatást. Jó példa erre a MÁV is, vagy a Malév, amely történetesen már csődbe is ment.

2. „Oroszország az OTP koronaékszere” címmel a lap azt elemzi, hogy a magyar cégek nemigen merészkednek külföldre, ám az Országos Takarékpénztár Bank az ezredforduló tájékán megtörte ezt az irányvonalat és nagyobb regionális szerepre törekedve bevásárolt egy sor környező országban. Az eredmények vegyesek, tavaly például jókorát bukott Montenegróban, mégis 2007 hét óta a leányvállalatok egyre nagyobb mértékben járulnak hozzá az anyacég profitjához. Ezen belül a legjövedelmezőbb az orosz piac. Bencsik László vezérigazgató-helyettes megerősítette, hogy az ottani növekedési ráta messze magasabb, mint Magyarországon. Tavaly az érintett leányvállalatuk 38 százalékkal szerepelt a konszern mérlegében, az ottani nettó kamatszint 18 % volt. A titok ezen a piacon a Concorde-os Gyurcsik Attila szerint az, hogy az igen kockázatos, de jól jövedelmező fogyasztói hitelekre összpontosítanak. Nem csoda, hogy az OTP terjeszkedni akar az oroszoknál, ideértve a termékpaletta bővítését. Az egyik ilyen megcélzott terület a hitelkártya üzlet, amely stabilabb, megbízhatóbb bevételekkel kecsegtet. De idetartozik az ingatlanpiac is, mivel a jelzálog-ügyletek még nem túl gyakoriak. Elképzelhető azonban, hogy a bevételek is csökkennek, ha esik a fő orosz termék, az olaj ára. Az is bőven belefér a képbe ugyanakkor, hogy az orosz piac méretei folytán egy idő után az ottani tevékenység többet fog hozni a konyhára, mint amennyi pénzt Magyarország fial az OTP számára.

Frankfurter Allgemeine Zeitung

1. Habár hetek óta gondok vannak a forinttal, a jegybank mégis továbbcsökkentette az alapkamatot. Ily módon az MNB a kormány követelésének megfelelően megerősítette a lazább pénzpolitikát, éspedig arra hivatkozva, hogy az infláció hétéves mélypontra ment vissza. A gazdaság az idén azonban várhatóan stagnál, tavaly csaknem 2 %-kal zsugorodott. A kamatvágás ellen szólt, hogy egyre gyengül a forint.

2. Ötven neves nyugati alkotó- és előadóművész, illetve tudós kiáltványban tiltakozik Magyarország jobbra tolódása ellen. A vitatott alkotmányreform után az aláírók, köztük a Nobel-díjas osztrák írónő, Elfriede Jellinek a „Theater der Zeit” legújabb számában közzétett felhívásban azt követelik, hogy a világ gyakoroljon nagyobb nyomást a magyar kormányra, amely Orbán Viktorral az élen jobboldali rezsimmé alakítja át Magyarországot, ám Európa eközben hallgat. Épp ezért a kezdeményezők azt javasolják, hogy tartsanak kongresszust Bécsben a demokratikus és köztársasági magyar állam érdekében. Vagyis indítsák meg az ellennyilvánosság hatalmas lökőhullámát. A felhívásról beszámol a Der Standard is.

A felhívás teljes szövege:

Indítsatok felkelést!
Igen, igen. Vannak felhívások és cikkek, tiltakozó határozatok és levelek, pódiumviták és dokumentumfilmek Magyarország módszeres fasizálódásáról és az ellen, de idáig minden akció hiábavalónak bizonyult. A demokratikus polgári társadalom megszokott tiltakozási formáival már nem lehet semmit sem elérni Magyarországon, illetve Magyarország ellen. Az Orbán-kabinet zavartalanul jobboldali rezsimmé alakítja át az államot. A politikailag intézményesedett Európa pedig mindezt csak tétlenül nézi. Az értelmiségiek megmagyarázhatatlan okokból hallgatnak. Akcióik legfeljebb csak a saját lelkiismeretük megnyugtatására szolgálnak. Legfőbb ideje, hogy a földrész értelmiségijei véget vessenek tétlenségüknek és önfeladásuknak és közbeavatkozzanak Magyarországon, amely a kontinens rothadó gócává válik.

Harc vagy kapituláció?

Javaslat: egy bécsi stratégiai kongresszusról az ellennyilvánosság hatalmas lökőhullámát kell elindítani. Az ismert filmcím: „A fegyverek választása“ felhívás a szellem Európájához, hogy együtt gondolja végig a vita eddigi eszközeit és találja meg az új, radikális formákat. Fontos támpontot adhat ehhez a „Kultúra védelmében“ rendezett 1935-ös párizsi konferencia és az 1963-as Kafka-konferencia. Filozófusok és publicisták, zenészek és tudósok, színházi emberek és filmkészítők, képzőművészek és költők, Greenpeace-aktivisták, internet- és SMS-forgalmazók – össze kell fognia mindenkinek, aki demokratikus és köztársasági Magyarországot akar. Összeurópai hálózat keretében az eddiginél hatásosabb sajtókeretekben kell fellépni és korszerű módon fel kell szabadítani Magyarországot.

Der Standard

Húsvét után be akarják záratni Budapesten a Sirályt, az ellenzéki mozgalmak találkozóhelyét. A történet a jobboldali-populista koreográfia szerint zajlik: az ellenszegülő kultúrkocsmák lába alól kihúzzák a talajt. Pedig vendéglő – sokszínű programjával – mára egyben a magyar főváros egyik fontos rendezvényhelyszíne lett. De ugyanakkor az ellenzéki politikai tevékenység epicentruma. Itt alakult meg az LMP, itt találtak egymásra a Milla kezdeményezői és itt tanácskoztak a Haha aktivistái. Ám egy olyan légkörben, amelyben a jobboldali-populisták tartják kézben a hatalmat az országban, Budapesten és a kerületben, a kulturális és politikai ellenállóknak ilyen fészkei többé nem népszerűek. Múlt pénteken egy magánbiztonsági cég gorillái támadtak rá a Sirályra, hogy a fővárosi önkormányzat megbízásából kiürítsék azt. A bérlők és a támogatók passzív ellenállásba kezdtek, patthelyzet alakult ki. A városvezetés és a bérlő között jogvita van, utóbbiak azonban múlt csütörtökön délután 4 órakor e-mail-ben felszólítást kaptak, miszerint másnap reggelig minden motyójukkal együtt távozzanak. A Pészah, illetve a Húsvét miatt a főpolgármester jövő keddig haladékot adott az intézménynek. Ám a bérlők szerint addig nem tudják összecsomagolni a dolgaikat. A Sirály sorsa mindenesetre a Király utcában bevégeztetett, most kezdődik a keserves keresgélés egy új hely után.

(Klubrádió/Szelestey Lajos)

Forrás: minimum+nol.hu

This entry was posted in hírek, szolidaritás, tiltakozások. Bookmark the permalink.