Tiltakozás a József Attila-díjak miatt

Nemzeti Erőforrás Minisztérium
Dr. Réthelyi Miklós, nemzeti erőforrás miniszter
Szőcs Géza, kultúráért felelős államtitkár
részére

Tárgy: levél a József Attila-díj ügyében

 

Tisztelt Miniszter Úr, tisztelt Államtitkár Úr!

Alulírott szakmai szervezetek képviselőiként elfogadtuk felkérésüket a József Attila-díj kuratóriumának munkájára. Készek voltunk szakmai segítséget nyújtani abban, hogy a lehető legjobb és legkiegyensúlyozottabb döntések szülessenek.

A kilenc jelölőszervezet kurátorai azonban már tavaly sem tudták felvállalni, hogy 13 helyett 26 főt jelöljenek, mert így a nyilvánosság számára ellenőrizhetetlen mechanizmusok szerint áll össze a kitüntetettek végső névsora, ezzel sérül a szakma szuverenitása.

Megdöbbenve értesültünk arról, hogy idén a tavalyi négyhez képest már hat helyen történt változás, ami példátlan a díj történetében. Úgy ítéljük meg, a konszenzusos elvek láthatóan visszaszorulóban vannak, egyre inkább korlátok közé szorul a szakmai szervezetek azon döntési joga, amelyet a rendszerváltozás kezdetén Fekete György államtitkársága alatt vettek át a kulturális kormányzattól.

Az írószervezetek tavaly párbeszédet kezdeményeztek az ügyben. A tárgyaláson Schmidt Ágota miniszteri kabinetfőnök, Hammerstein Judit kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár, L. Simon László, a parlament kulturális bizottságának elnöke és öt írószervezet (Fiatal Írók Szövetsége, József Attila Kör, Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, Magyar Írószövetség, Szépírók Társasága) kidolgoztak egy kompromisszumos javaslatot. Megállapodás született arról, hogy az utólagos módosítások helyett a minisztérium delegáltja szintén részt vesz a kuratórium munkájában, így vele együttműködve születik meg a díjazottak végső névsora. A módosító javaslatot azonban érthetetlen okból mindezidáig nem terjesztették a kormány elé, így nem is léphetett érvénybe, a résztvevő szervezetek pedig nem kaptak tájékoztatást arról, miért nincs szükség a tervezetre. Ennek ellenére, ahogy korábban, most is készek vagyunk tárgyalásokat folytatni a minisztériummal.

Hangsúlyozzuk, állásfoglalásunkkal nem a minisztérium által beemelt díjazottak munkásságát vonjuk kétségbe, hanem azt az átláthatatlan folyamatot, melynek eredményeképpen a szakma elveszíti korábban elfogadott autonómiáját. Továbbra is meggyőződésünk, a József Attila-díj rangját a két fél világos feladatmegosztása garantálja, hiszen tekintélyét eddig is a szakmai kuratórium döntési joga és az állam adományozó szerepe biztosította.

Fontosnak tartjuk, hogy nyílt párbeszéd alakuljon ki a kérdésben, ezért ezt a levelet egyúttal a sajtónak is eljuttatjuk.

Budapest, 2012. március 19.

Üdvözlettel:

Erdélyi Magyar Írók Ligája
Fiatal Írók Szövetsége
Írók Szakszervezete
József Attila Kör
MAOE – Irodalmi tagozat
Magyar Írószövetség
Magyar Műfordítók Egyesülete
Szépírók Társasága

Litera

 

This entry was posted in hírek, HU, szolidaritás, tiltakozások and tagged . Bookmark the permalink.