Múlt csütörtökön egy maroknyi fiatal egyetemista beintett a gőgös hatalmi elitnek: blokád alá vették a kormányzó párt Lendvay utcai telephelyét. A fideszesek ijedtükben – bizonyára 2006-ban kipróbált – utcai harcosokat és börtönviselt bűnözőket küldtek a gyerekekre, de nem merték bántani a fiatalokat, bár igény lett volna rá. Boross Péter volt belügyminiszter aznapi interjújában meglebegtette, hogy ő határozottabban intézkedett volna.
Demokráciát – papírforma szerint
Az alaptörvény negyedik módosítása ellen demonstráltak szombaton délután 15 órától ellenzéki szervezetek az Alkotmány utcában. Az alkotmány nem játék címmel meghirdetett tüntetésre a szervezők hívták Magyarország minden polgárát, hogy közösen tiltakozzanak a módosítás ellen és kiálljanak a jogaikért.
Mint írták: „Az Alkotmány nem lehet politikai játékszer. A kormánypárt saját kénye-kedve és aktuálpolitikai igényei szerint módosítgatja az Alaptörvényt. Mi ez, ha nem bosszúhadjárat, az Alkotmánybíróság ellehetetlenítése, a demokrácia sárba tiprása?” A tüntetés szervezői felhívták a figyelmet arra, hogy ha az Országgyűlés megszavazza a módosítást, az Alaptörvény ki fogja mondani:
– az egyetemi hallgatók röghöz kötésének lehetőségét;
– az egyetemek gazdasági autonómiájának felszámolását;
– a hajléktalan emberek hatósági üldözésének lehetőségét;
– a gyermektelen, az élettársi kapcsolatban élő és az azonos nemű párok kirekesztését a család fogalmából;
– a szólásszabadság korlátozásának lehetőségét;
– a szabad választási kampány korlátozását;
– a független igazságszolgáltatás további korlátozását;
– az egyházak közötti diszkrimináció és a hitélet feletti kontroll lehetőségét;
– 22 év alkotmánybírósági döntéseinek érvénytelenítését;
– továbbá azt, hogy a kormánytöbbség bármit beleírhat az Alaptörvénybe, mert azt tartalmi szempontból az Alkotmánybíróság sem vizsgálhatja.
A szombat délutáni komfortos tiltakozáson, mi tagadás, lehettek volna vagy két-háromszor is többen, tekintve a tiltakozás tárgyának közéleti brutalitását és beláthatatlan következményeit. De meglepetés ezúttal sem érte az új rendet áhító, szabadelvű polgárok ilyenkor megszokott három-négyezres tömegét. A rendezvény főszónoka, Tamás Gáspár Miklós egyre rekedtebben sorolta az országromboló kormányzás vétkeit, és kívánta őket – okkal és joggal – a közéleti baromfiól penészedő sufnijába. Őt követően egyre hosszabb és egyre laposabb jogvédői kinyilatkoztatások igyekeztek alátámasztani a tervezett alkotmánymódosítások káros hatásait a kissé bágyadozó szombat délutánon.
A rendezvény alatt az utca torkolatánál tisztes távolságból és rendőri védelem mellett közel tucatnyi ellenérdekelt fiatal – árpádsávos-turulos-nagymagyarországos zászlót lobogtatva – demonstrálta a maga álláspontját. „ Hahás jövő – nem szebb jövő”, „ Egy rög nektek – nekünk a hazánk”, „Unikornis szivárvány – ’48-ban nem ez volt a kiáltvány”, „Melegházasság, füves cigi, kupleráj – HAHA ez és nem a HAZA” stb. Aki őket fotózta, azt lefotózták; mindenki tette a dolgát.
A Fidesz-B-közép tündöklése és bukása
Nem úgy a csütörtöki Lendvay utcai eseménynél, ahol néhány tucat bátor, vakmerő fiatal felkavarta az állóvizet. Az erő birtokosai eddig azt hihették, hogy minden s mindenki kézben van tartva, rend-csend-fegyelem. A nem pofázni, továbbmenni elv mentén terelték eddig az alávaló alattvalókat. De ezek a kis pimasz székházfoglalók a kukából előkotort s még a hajdani Fidesz által a 89-es, II. kongresszusukon megfogalmazott elveket olvasták fel a lepattant ellendemonstrálóknak, akik rendre ki is fütyülték a demokráciáról, jogállamról, oktatásról szóló, valaha volt fiatal demokratáktól idézett szövegeket.
Mivel az épület bejáratát rendíthetetlenül tartották a demonstrálók, Bencsik Békemenet András interneten toborzott ellentüntetőket az eseményre, amelynek eredményeként koradélutánra a tüntetőkhöz nagyjából hasonló létszámban, de fütyülőkkel és elborult indulatokkal, valamint egy „spontán” (elkészítése minimum két nap, ára minimum 200 000 + ÁFA) molinóval megérkeztek a habzó szájú békementesek is. Ekkorra már a rendőri készültség fokozódott, valamint a később önmagukat önkéntesként definiált pitbullok is egyre feszültebbek lettek a kapuban. Jellemzőek voltak az ordenáré ellentüntetői megnyilvánulások. Miközben a fiatalok alkotmányt, jogállamot, demokráciát követeltek, viszontválaszként heveny és folyamatos komcsizást, buzizást, savval történő arcon locsolás ígéretét kapták az ellentábortól. Az egyik csúcspontot a savazással fenyegető békés nyugdíjas mellett egy hasonló korú, fülessapkás, ágyékát markolászó illető jelentette, a követeléseket megfogalmazó szónoknak felüvöltve, hogy: „Ha megszavazzák a melegházasságot, visszajövök érted, öcsi, és hozok vazelint!”
A folyamatos üvöltés és sípolás mellett tevékenységük abban merült ki, hogy váratlanul belekezdtek a Himnusz éneklésébe, mire a székház erkélyét bitorló ifjak vették a lapot, és vigyázzban állva maguk is végigénekelték. Erre már csak a székely himnusz kétszeri előadásával tudtak válaszolni a Bencsik-huszárok, de az ötlet akkora marhaság volt, hogy erre már nem adott pontot senki.
Nincs örökbérlet
A kormánypárt olyan, a 2006-os, tévészékház elleni támadásban részt vevő, civil ruhás biztonságiak védelmére szorult, akik – mint az internetes híradásokból kiderült – erősen kétes, de valószínűleg bűnözői múlttal rendelkeznek. Legalább bújtathatták volna egyenzakóba őket, no nem civilizációs minimumként, pusztán a látszat kedvéért. Mégis a kormányzó párt kapuját védik, és nem a Tasnádi-villát. Így viszont kitűnően jellemezték a pártot, amely paranoiásan brutalizálja a saját védelmét – csak nem fél? –, s ilyen bicepszfejekkel akarja azt biztosítani.
Az utcán, kellő távolságra és összehúzódva, mint farkast érezvén a nyáj, nyeglén nyihorásztak a kívül rekedt Fidesz-ifjak. Féltek. Először, igazán. Megérezték, hogy nincs örökbérlet. Nem volt gyújtogatás, nem bikanyakú, habzó szájú, vérben forgó szemű huligánok gyűlölködtek, nem dobáltak féltéglákat, hanem tizenéves gyerekek mutattak fel erőt. Máskor az ilyen ügyeket feltehetően három másodperc alatt elintézik egy szakszerű lefejeléssel, de most nem lehetett ütni. Más lehetőségük nem lévén, tehetetlenül be kellett látniuk, hogy távárisi: konyec.
Boross lövetett volna?
Kitűnően jellemezte aznap este a közszolgálati híradó ideológiai bolsevizmusát, ahogyan a történteket egy meglepően hosszú, hat-hét perces beszámolóval igyekeztek bemutatni. A kommentár felvezetése elsősorban azt emelte ki, hogy betörtek a székházba és félmilliós kárt okoztak az épületen belül. A szerkesztő lényegesnek tartotta a pék- és egyéb süteményekhez vonzódó Selmeczi Gabriella megszólaltatását, aki Kocsis Mátéval együtt sajtótájékoztatót tartott a fiatalok akciója közben, és riadtan mondta bele a híradó mikrofonjába, hogy süteményt hozott a tüntetőknek, de azok nem kértek belőle, hanem közvetlen közelről az arcába kiabáltak, mondhatná azt is, hogy üvöltöztek (juj…). Szóval bajnaisták ezek mind, világos, megmondta Kocsis Máté. Kiemelt hír volt továbbá, hogy bár a demonstrálók civileknek mondták magukat, és semmilyen pártkötődést nem ismertek el, mégis közöttük ült Misetics Bálint, aki korábban az LMP lakásügyi szakértője volt, és ismeri Bajnai Gordont. A riporter meg is kérdezte tőle, hogy miért van jelen az eseményen, s amint a csúnya LMP-s a választ fogalmazta, azonnal ráúszott a narráció.
Annál inkább hagyták beszélni a hajdanvolt belügyminiszter Boross Pétert – vajon miért nem a mostanit? A hajlott korú és elméjű vendéglátós nem vacakolt sokat. Amit nem mertek kimondatni hivatalban lévő politikussal, azt bizony neki engedték: „Most az szükséges, hogy a kormány lágyabb szívű tagjai ne akadályozzák egy nagyon határozott, nagyon kemény, kimondom a szót: elrettentő intézkedésben [értsd: Pintér Sándor belügyminisztert – a szerk.] ebben az ügyben, hogy ilyen ne fordulhasson elő.”
Végül az eseményt támogató több tucatnyi szervezetből öt-hat példát hoztak fel, s ebből „véletlenül” három a melegek érdekvédelmi csoportja volt, azt sugallván: vandálok és buzik ezek, nem a gyerekeitek, magyar feleim.
Hamu és gyémánt
De akármilyen hősiesek is e márciusi ifjak, be kell látni: az önjelölt virtuális demokraták csapatából bizony kevesen jelentek meg a Lendvay utcában. Pedig nem az interneten, hanem az utcán kell megvédeni az igazunkat a hatalom ellen. Hol vagytok ilyenkor, demokraták? Hol vagytok akkor, amikor a gyerekeiteknek mentálisan sérült, fizetett csőcselék üvölti, hogy gyere, öcsi, hozok vazelint? Hol vagytok akkor, amikor utcai verekedésekben szocializálódott keretlegények védik kormányunk tárgyalni képtelen paranoiás vezetőit, akik két másodperc alatt törnék össze a kamasztesteket, s feszülő állkapoccsal kell visszatartaniuk magukat? Hol vagytok akkor, amikor felhergelt „békemenetesek” érzik úgy, hogy itt az idő számon kérni 1848-at, 1956-ot, Trianont, Jézust, Árpádot, a 3,60-as kenyeret, a saját zátonyra futott életüket 18-20 éves, szép, energikus, értelmes és elszánt gyerekeken, miközben ők soha életükben ki nem merték nyitni a szájukat, bármit is tuszkoltak le rajta aljas politikusok? Ültök a forgószékekben okostelefonokkal a kézben, és írjátok egymásnak az önmagasztaló ujjongásokat, hogy de tökösek a gyerekeink, akik kint vannak az utcán, s visszaadják a trikolór becsületét, újraértelmezik, hogy mit jelent magyarnak, magyar ifjúnak, honpolgárnak lenni, dacolva veszéllyel, karhatalommal, alvilági alakokkal.
Drága szájberdemokraták, fürödhettek a gyerekeitek elszánt harcának dicsőségében, küldözgethetitek forradalmi tűzzel egymásnak az üzeneteket, mint az iraki háború híreit a CNN. Kényelmes melegből nyomkodgathatjátok a gombokat, mintha ti is ott lennétek, csakhogy ez a dicsőség már nem a tiétek, hanem a gyerekeiteké, akik a vasrácson horzsolják fel helyettetek a kezüket-lábukat, és gyilkosokkal néznek farkasszemet. Nekik már nem tart be többé a diktatórikus hatalmi játszma. Pironkodjunk mind, akik nem jártunk március 7-én a Lendvay utcában, szükség lett volna mindenkire, akinek számít a szabadság és az igazság.
>> community.eu
MMA countdown – Free Artists welcomes the resigned MMA-members!
TRANSZPARENCIÁT!