A Fidesz-székház foglalók közleménye

Tüntetők rohanták le a Fidesz székházát
A civil demonstrálók, akik a bejáratot védő vaskapun másztak át, akciójukat indokolva azt mondták, az alaptörvény negyedik módosítása ellen tiltakoznak. Az épületbe nem jutottak be. A helyszínen lévők azt közölték, mindannyian civilek, szervezőjük nincs, spontán megmozdulásként gyűltek egybe. A demonstrálók leültek az épület udvarán, ahol kifeszítettek egy “Az alkotmány nem játék” feliratú transzparenst. Többen papírlapokat akasztottak a nyakukba, amelyeken többek között “tisztességes kampányt, szabad választást”, “hajléktalannak lenni nem bűn”, “független igazságszolgáltatást”, “állami önkénytől mentes egyházakat”, valamint “szabad egyetemen szabad tanulást” feliratok olvashatóak.
Néhány perccel akciójuk kezdete után fél tucat rendőrautó is a helyszínre érkezett. Az időközben kinyitott kapun rendőrök mentek be az udvarra, akik az egyik résztvevővel beszéltek a demonstráció céljáról. Egy rendőrautó a Lendvay utca sarkán összeütközött egy másik járművel. A rendőrség azt kérte a résztvevőktől, hogy ne menjenek be az épületbe, mert azzal szabálysértést követnek el.
Az udvaron, az épület bejáratánál kisebb dulakodás alakult ki. Egy embert a rendőrök ölben vittek ki, mert a férfi megpróbált behatolni a székházba. A rendőrök azt mondták, hogy a fiatalember ellenszegült a rendőri intézkedésnek, ezért őt megbilincselték és elszállították a helyszínről.
Az egyik résztvevő újságírónak azt mondta, hogy azért szervezték a hangsúlyozottan békés demonstrációjukat, mert tiltakozni akarnak az alaptörvény negyedik módosítása ellen. Véleménye szerint annak elfogadásával minden magyar ember jogait korlátozni fogják. Kijelentette, addig akarnak a székháznál maradni, amíg “a gyalázatos módosítást” vissza nem vonják.

A tiltakozók közleménye

Valódi alkotmányt Magyarországnak!

A Fidesz-KDNP elnyomó rendszert épít. A rezsim három éves rombolása után ma Magyarországon az alkotmányosság, a jogállamiság és a társadalmi szolidaritás legalapvetőbb követelményei sem érvényesülnek. A kormánnyal szembeni ellenállásunk immár lelkiismereti kérdés. Ezért élünk a polgári engedetlenség eszközével. Kezdeményezésünk erőszakmentes, pártoktól független, és minden demokratikus érzelmű honfitársunk szolidaritására számítunk.

Tiltakozunk a Magyar Köztársaság alkotmányos rendszerének szétverése ellen!

Tiltakozunk az ellen, hogy a Fidesz-KDNP képviselői az Alkotmánybíróság által már alkotmányellenesnek ítélt rendelkezéseket írnak az “Alaptörvénybe”!

Tiltakozunk az egyetemek gazdasági autonómiájának felszámolása, és a hallgatók röghöz kötése ellen!

Tiltakozunk a hajléktalan emberek hatósági üldözése ellen!

Tiltakozunk a gyermektelen, az élettársként élő és az azonos nemű párok család fogalmából való kirekesztése ellen!

Tiltakozunk a szólásszabadság korlátozása ellen!

Tiltakozunk a független igazságszolgáltatás további korlátozása ellen!

Tiltakozunk az egyházak közötti diszkrimináció ellen!

Tiltakozunk a szabad választások korlátozása ellen!

Tiltakozunk az Alkotmánybíróság jogköreinek szűkítése és 22 év alkotmánybírósági döntéseinek érvénytelenítése ellen!

Innen, a Fidesz székházból-ból üzenjük minden honfitársunknak:

Nem legitim kormány az, amely felhatalmazásával visszaélve a hatalom kizárólagos birtoklására törekszik!

Az egyoldalúan megalkotott „Alaptörvény” nem legitim alkotmánya Magyarországnak, mivel nem az alkotmányosság és az emberi jogok védelmét, hanem a Fidesz-KDNP hatalmi érdekeit, a jogfosztást és a diszkriminációt szolgálja!

A Fidesz-KDNP képviselőitől követeljük, hogy vonják vissza az „Alaptörvény Negyedik módosításáról” szóló előterjesztésüket. Magyarország új Alkotmányát széleskörű társadalmi részvétellel kell megalkotni, és népszavazással megerősíteni.

Ki kell állnunk a jogainkért, ki kell állnunk egymásért: szerveződnünk, tüntetnünk, sztrájkolnunk kell.

Éljen a köztársaság!

>> Az alkotmány nem játék!

This entry was posted in hírek, social background HU, szolidaritás, tiltakozások and tagged . Bookmark the permalink.