Vége a kísérletezésnek

Halász János kinevezésével a miniszterelnök ezúttal biztosra megy, fegyelmezett, elkötelezett pártkatona áll a kulturális államtitkárság élén. A politikus első nyilatkozatával világossá tette, azonosul a Magyar Művészeti Akadémiával való együttműködés gondolatával, aminek elszabotálása elődje, L. Simon László bukását okozta.

Az L. Simon László helyét ma elfoglaló Halász János volt már kulturális államtitkár az első Orbán-kormány idején, igaz ez a poszt annak idején valamivel kevesebbet jelentett. Akkori elődjét, Várhegyi Attilát jogerősen elítélte a bíróság, ezért kényszerült távozni posztjáról a ciklus utolsó hónapjaiban. A két eset sokban eltér, de sokban hasonlít is. Először arról, miben tér el: akkor egy jól működő, számos kiemelt projektet futtató, stratégiai tárca második emberének szegődött Halász, most azonban a kultúra egy óriás minisztérium részeként, messze a kormányzati prioritásoktól vegetál. S ezen nem változtat Halász belépése sem. Hasonló az eset abból a szempontból, hogy a politikus nem arra kap felhatalmazást, hogy saját vízióját valósítsa meg; egy üzembiztos beugróra volt szükség 2002-ben és most is.

Amíg Szőcs Géza vezette a kulturális államtitkárságot, azt lehetett gondolni, hogy csupán a párttól, a kulturális infrastruktúrától, és a magyar valóságtól fényévnyi távolságra lévő politikus bűne, hogy a kultúra folyamatos, és indokolatlanul nagyarányú forráskivonásokat szenved el. Ám, amikor L. Simon László váltotta az erdélyi írót, kiderült szó sincs erről. Hiszen L. Simon mindenben Szőcs ellentéte volt. Fiatal, dinamikus, a honi kulturális szcénát jól ismerő politikus, aki nagy ambícióval kezdett munkához. Igyekezett visszaszerezni a kulturális tárca elveszített pozícióit, újabb forrásokat ígért. Ám nagyon hamar kiderült, aktivitásával talán többet veszített az ágazat, mint Szőcs passzivitásával: a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megszüntetése, a kedvezőtlen múzeumi, régészeti szabályozás – csak hogy néhányat említsünk. L. Simon képtelen volt kezelni a Magyar Művészeti Akadémia, és főleg vezetője Fekete György nyomulását. Egyre inkább úgy látszik, azzal, hogy keményen ellenállt Fekete követeléseinek csak elmérgesítette és rontotta a helyzetet.

Nos ilyen gond nem lesz Halász Jánossal. Nem véletlen, hogy első nyilatkozatában máris hitet tett a Magyar Művészeti Akadémiával való szoros együttműködés mellett, s kijelentette, jó viszont ápol Fekete Györggyel. A kulturális tárca élén előtte két olyan ember állt, akik számára a politika mellékállás, kiruccanás. (Hiszen L. Simon mögött is csupán egy ciklusnyi megyei politizálás áll.) Az, hogy Szőcs és L. Simon is a kulturális életből jött, nem könnyítette meg a munkájukat, nem növelte a legitimitásukat, hiszen gyakorlatilag eszköztelenek voltak, s nem folytathattak önálló politikát, feladatuk a hektikus kormánydöntések végrehajtására, némi tűzoltásra redukálódott. Csinálták is több kevesebb sikerrel, több kevesebb fegyelemmel. Most azonban, talán a választások közeledtével Orbán Viktor megelégelhetett minden különutasságot, minden kísérletezgetést, amikor az emberi erőforrások minisztériumának parlamenti államtitkári székből átültette Halászt új bársonyszékébe. Halász, bár SZDSZ-es támogatással szerzett 1995-ben mandátumot a debreceni közgyűlésben, az 1998-as országgyűlési választásokon már fideszes színekben indult, és szerezte meg Hajdú Bihar megye 2. számú választókerületét, amit máig sikerült megtartania. A Magyar Narancs legfrissebb száma felidézi, hogy első ciklusában, a társadalmi szervezetek bizottságának alelnökeként a nevéhez fűződik, hogy a civil szervezeteknek átadott ingatlanok elosztásakor a jobboldali kötődésű civil szervezetek élveztek előnyt.

A 2002-es választási bukás után először ismét a Társadalmi Szervezetek Bizottsága, majd ugyanazon év végétől 2010-ig a Kulturális és Sajtóbizottság alelnöke lett, illetve frakcióvezető-helyettes és frakciószóvivő posztot is betöltött. Ettől az időtől kezdve vált a Fidesz kulturális politikusává. Pozícióit csak erősítette Rockenbauer Zoltán távozása a frakcióból. Soha nem szerepelt az első vonalban, a nyolc éves ellenzékiség alatt néhány parlamenti csörtén kívül nem nagyon főződött a nevéhez emlékezetes akció. Talán csak egy, amikor el akarta távolíttatni a képviselői irodaházból Bernáth Aurél Munkásállam című seccoját, ám mikor kiderült, hogy az életmű jelentős darabja és gyakorlatilag mozdíthatatlan, gyorsan taktikát váltott, s azért kezdett “küzdeni”, hogy a Kádárt és Aczélt is megörökítő – egyébként számos ironikus utalást tartalmazó – műről lekerüljön végre a rendszerváltás óta takaró függöny. Erre a gyors reagálásra és hajlékonyságra új funkciójában is nagy szüksége lesz, hiszen neki kell majd a kultúrát érintő további megszorításokat, kívülről jövő beavatkozásokat kommunikálni és elsimítani. A sértődött, és lefokozott L. Simon Lászlóval sem lesz könnyű együtt dolgoznia, aki a kulturális bizottság elnökeként, és az NKA alelnökeként továbbra is része marad a kulturális politikának.

Hamvay Péter / Népszava

>> Nepszava.hu

This entry was posted in hírek, történet and tagged , . Bookmark the permalink.