Ludwig Múzeumban jelenlétükkel tüntető Összefogás a Kortárs Művészetért csoport és az őket támogatók között megtalálhatók a kortárs képzőművészeti színtér több évtizedes tapasztalattal és nemzetközi rálátással, kapcsolatrendszerrel rendelkező szakemberei (művészettörténészek, kurátorok, kritikusok), itthon és külföldön elismert, nagy tapasztalattal rendelkező művészek, egyetemi professzorok, naprakész információkkal rendelkező fiatalok, a legsikeresebb kortárs galeristák, magángyűjtők: a csoport olyanokat tömörít, akik napról napra a kortárs képzőművészet területén tevékenykednek – kisebb részben pedig a kortárs képzőművészet elkötelezett és tájékozott közönségét.
Tehát éppen hogy nem vagyunk félrevezetve: azt sérelmezzük, hogy az általunk felhalmozott tudást és tapasztalatot a Minisztérium az elmúlt években, de a legutolsó napok közleményeivel is, megpróbálja lesöpörni az asztalról ahelyett, hogy tevékenységében, döntéseiben építeni próbálna rá.
Úgy gondoljuk, hogy ezzel szemben éppen a Minisztérium törekszik félrevezetésre, amikor: a tüntetés célját szándékosan félreértelmezi, és ennek megfelelően érvel.
Elfogadhatatlan, hogy a Minisztérium már a Ludwig-foglalást megelőzően is (http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/kulturaert-felelos-allamtitkarsag/hirek/a-ludwig-muzeum-igazgatoi-palyazatarol) megpróbálta úgy beállítani a tevékenységét érő kritikákat, mintha azok Bencsik Barnabás igazgatói mandátumának pályázat nélküli meghosszabbítását követelték volna, holott (bár valóban megjelentek írások, amelyek – tévesen – leváltásról, kirúgásról szóltak, és amelyeket maga a közeg követelt korrigálni) a sajtóban a szakma képviselői által artikulált problémahalmaz (a pályáztatási folyamat jegyzőkönyveinek titkosítása, Fabényi Júlia pályázatának elzárása a nyilvánosság elől, a bizottság összetételének szembetűnő politikai szempontrendszere, kompetens szakmai résztvevők helyett) valójában a pályáztatás módját érinti.
Szintén elfogadhatatlan, hogy miután az Összefogás a Kortárs Művészetért csoport világos sajtóközleményben fejtette ki álláspontját és követeléseit (olvasható pl. a csoport Facebook-oldalán), a Kossuth Rádiónak nyilatkozó Halász János kulturális államtitkár (180 perc, 2013. május 10. 7.48) a riporter – a tényeket szintén félreinterpretáló – kérdésére/állítására válaszul még mindig „úgy érzi”, hogy a csoport Bencsik mellett foglal állást. A sajtóközleményt nyilván az államtitkár úr is olvasta, a sajtó pontatlanságát érintő minisztériumi kritikának pedig a Kossuth Rádióra és a döntéshozókkal készített riportokra is vonatkoznia kellene.
Amikor a tiltakozókat félrevezetett balhékeltőknek állítják be. (Halász János, Kossuth Rádió, 180 perc, 2013. május 10. 7.48)
Az Összefogás a Kortárs Művészetért (bázisdemokrácia elvein működő) csoport tagjainak a személyében a kortárs művészeti szakma meghatározó szereplőivel találta magát szemben a Minisztérium, amely a hasonlóan negligáló, arrogáns kijelentésekkel és az ezeknek megfelelő, a szakma hagyományos fórumokon hangoztatott érveit és kritikáit (a kulturális intézmények autonómiájának módszeres fölszámolása, a Magyar Művészeti Akadémia ideologikus monopolhelyzetbe hozása, a forráskivonásokkal az intézmények működőképességét veszélyeztető döntések sora) figyelmen kívül hagyó lépéseivel maga kényszeríti ki a radikális gesztusokat.
Azt állítják, hogy mindenben jól, az előírásoknak és az intézmény, a terület érdekeinek megfelelően járnak el.
Indokolhatatlan és az intézmény, de az egész terület működésére nézve is káros, hogy Bencsik Barnabás mandátuma lejártának (2013. február 28.) utolsó pillanatáig vártak (március 1.) az új pályázat kiírásával. A Minisztérium által sokszor hivatkozott előírásokat és azok alapján a pályázati/döntési folyamatra megengedett háromhavi időt figyelembe véve a döntésnek a folytonosság biztosítása érdekében február 28-ig meg kellett volna születnie.
Amikor arra hivatkoznak, hogy öt éve is éppen ilyen volt a pályáztatási folyamat.
A korábbi pályáztatási folyamat szembetűnő különbsége volt, hogy a Ludwig Alapítvány képviselője, az Alapítvány által az intézménynek és így a magyar államnak nyújtott évi 60-90 ezer eurónyi támogatás jelentőségét helyesen értékelve, öt éve meghívást kapott a javaslattételi bizottságba, míg ez alkalommal ezt a döntéshozó nem látta szükségesnek. Ha a Minisztérium valóban egyeztetésre törekedne a Ludwig Alapítvánnyal, mint ahogyan állítja, meg kellett volna hívnia a múzeum névadóját a javaslattételi bizottságba. Ettől eltekintve pedig teljességgel érthetetlen, hogy az előző kormány politikájához képest minden területen radikális reformokat megvalósító Fidesz-kormány miért hivatkozik az MSZP-kormányzat (szintén problematikus) gyakorlatára, mint amely legitimálja jelenlegi lépéseit.
Amikor azt állítják, hogy a zsűrit szakmai szempontok szerint állították össze, és hogy a bizottsági meghallgatáson szakmai értékelés történt.
A Minisztérium által meghívott bizottsági tagok közül – Vígh Annamária (EMMI-osztályvezető), Révész Mária (miniszteri főtanácsadó), Boros Géza (EMMI-osztályvezető), Hammerstein Judit (kultúráért felelős helyettes államtitkár), Káel Csaba (a Művészetek Palotájának igazgatója), Csáji Attila (A Magyar Művészeti Akadémia alelnöke), P. Szabó Ernő (a Magyar Nemzet újságírója), Fogas Ottó (régész, a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatója) és a közalkalmazotti tanács delegáltja, Piringer Patrícia – senki sem tekinthető a kortárs képzőművészeti intézmények szakmai programja és működése, a kortárs képzőművészet nemzetközi (intézményi) összefüggései szempontjából kompetens szakértőnek. A Minisztérium 2013. május 3-ai közleményében egyetlenként kiemelt és szakmailag valóban egyedül kompetens szervezetet (AICA – Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége, Magyar Tagozat) képviselő bizottsági tagot (Mélyi József) eredetileg nem a Minisztérium kérte fel, hogy vegyen részt a munkában, hanem az AICA jelezte, részt kíván venni benne. A Mélyi által megjelentetett, a titoktartási kötelezettséget nem sértő nyilatkozat alapján (http://www.artportal.hu/magazin/kozugy/a-ludwig-dilemma ) erősen kétséges, hogy a bizottság érdemben megvitatta volna a két pályázatot.
Amikor azzal próbálják az őket ért kritikát gyengíteni – egyébként szintén az érveket „félreértve” – hogy azt állítják: Bencsik alatt a múzeum nem teljesített túlságosan jól (Halász János, Kossuth Rádió, 180 perc, 2013. május 10. 7.48).
Információink szerint az elmúlt öt évben a Minisztérium által megküldött éves teljesítményértékelések nemhogy nem fogalmaztak meg elmarasztaló kritikát a működést és a gazdálkodást érintő fontosabb kérdésekben, de kifejezetten pozitívnak, helyenként éppenséggel „kiválónak”, „példamutatónak” stb. értékelték a múzeum teljesítményét (Két idézet a legutóbbi értékelésből a Bencsik Barnabással készített interjúból: [Bencsik:] „Ahogy minden év elején, most is kaptunk egy hétoldalas teljesítményértékelést, február 19-i keltezéssel. Ebben L. Simon László államtitkár aláírásával a következő olvasható: »Álláspontunk szerint az intézmény szakmai működése példaértékű az országos szakmúzeumok viszonylatában, ezért eredményeikhez ezúton is gratulálok.« Dr. Vígh Annamária pedig ezt írta: »Összegezve: az intézmény 2012. évi szakmai teljesítményét, az éves tervben megfogalmazott célok és a teljesítés, az elért eredmények ismeretében kiválónak értékeljük.« A likviditási helyzetünket is stabilnak ítélték.” artmagazin.hu). Az államtitkár úr elmarasztaló hivatkozása a látogatószámra (Kossuth Rádió, ugyanott, ugyanakkor) csúsztatás: Bencsik 2008-ban, abban az évben, amikor átvette a múzeumot, és amely egyébként a nemzetközi pénzügyi válság kezdetének éve is volt, megduplázta a korábbi látogatószámot, és bár a 2009-es eredményt a későbbi években nem sikerült elérnie, a látogatószám így is mindvégig a Bencsik vezetőségét megelőző időszaké fölött maradt. A csökkenést értelemszerűen a makrogazdasági változások kontextusában és más kulturális közintézményekkel összehasonlításban volna érdemes vizsgálni, ahogyan az – államtitkár úr által szintén nehezményezett – korlátos nyitvatartási időt is: tudvalévő minden kultúrafogyasztó számára, hogy az elmúlt pár év a Ludwigot is mélyen érintő forráskivonásai több intézményt olyan helyzetbe hoztak, hogy nappal sem tudja megoldani a nyitva tartást, nemhogy az esti órákban. (Ennek ellenére a múzeum erején felül törekszik a hosszított nyitva tartásra: éppen ezért, a Müpa programjait és a közönséget figyelembe véve, keddenként hosszú nyitva tartással, este 20 óráig működik.) Ezek a kiragadott, félmondatban elintézett elmarasztalások végtelenül méltatlanok mind a múzeumban az elmúlt öt évben végzett munkát, mind a szakállamtitkári pozíciót illetően.
Miért követeljük a pályázati anyagok és a bizottsági jegyzőkönyv titkosításának, a bizottsági tagok titoktartási kötelezettségének feloldását?
Tisztában vagyunk vele, hogy a jelenlegi eljárás megfelel a törvényi előírásoknak. Azonban
1. a pályázati anyagok és a bizottsági jegyzőkönyv titkosításának, az ilyen feltételek mellett zajló vezetői kinevezési folyamatok szakmai elfogadhatóságának vannak előfeltételei, amelyek a Minisztérium által is hivatkozott jól működő külföldi példák esetében megvalósulni látszanak. Ilyen előfeltétel, hogy a szakmában érintetteknek (itt: művészeknek és művészeti szakembereknek) meg kell győződniük arról, hogy a döntéshozó irányította pályázati és döntési folyamatot a szakmával egyeztetve, annak tapasztalatait, javaslatait, valamint az adott terület igényeit figyelembe véve vezényelték le; hogy a döntésbe közvetlenül bevontak a) kompetensek az adott területen, b) kormányzati érdekeket nem helyeznek szakmai szempontok elé. Ennek a bizalomnak az elnyerésére azonban a jelenlegi kormányzat sem törekedett (ahogy az előzőek sem), sőt eddigi gyakorlatával minden eddiginél erőteljesebben aláásta azt.
Az elmúlt évek kultúrát érintő kormányzati intézkedései rendre szakmai egyeztetés nélkül, a szakmai szempontokat, érveket figyelmen kívül hagyva születtek (MMA hatalommal való indokolatlan felruházása, a MNG beolvasztása a Szépművészeti Múzeumba stb.). A Minisztérium szakmai egyeztetés helyett a sajtóban, közlemények útján, egyirányúan kommunikál az érintett területekkel. Az elmúlt három évben több intézményi vezetőváltás körül voltak tetten érhetők olyan manőverek, aránytalanságok és tisztázatlanságok (Új Színház, Műcsarnok, Trafó, Nemzeti Színház), amelyek a szakma gyakorlóinak nagyobb részében azt a meggyőződést erősítették meg, hogy a döntéshozók elsősorban politikai szempontok szerint ítélik oda a pozíciókat. Mindez érvényes a Ludwig Múzeum igazgatói pályázatának kiírására és annak kezelésére is.
Meggyőződésünk tehát, hogy a titkosított eljárás nem azt jelenti, hogy a Minisztériumnak ne kellene kommunikálnia, és hogy a szakma kizárásával egyedül, saját belátása szerint cselekedhetne. Éppen ellenkezőleg: a titkosítás további kötelezettségeket és megnövekedett felelősséget jelent. Tehát a nyilvános eljárásban szükségesnél még körültekintőbben, minél szélesebb körű egyeztetés alapján kell kialakítani és világosan kommunikálni minden, nem titkos gyakorlatot (a bizottság összeállításának szempontjait, az elvárásokat, a késlekedés okait stb.). A személyiségi jogok védelme igen fontos szempont, de az sem kevésbé, hogy az érintettek (szakma, állampolgárok) érdeklődése, amennyire csak lehetséges, ki legyen elégítve.
Ha ez nem történik meg, sőt a szándék sem érezhető, az elkerülhetetlenül azt a meggyőződést erősíti a az érintettekben, hogy a titkosítás célja nem más, mint valamely, politikai és nem szakmai érdekek szabad érvényesítése.
2. A pályázatok és a bizottsági jegyzőkönyv titkosításának feloldásától eltekintve a Minisztériumnak még mindig számos lehetősége van az átláthatóság növelésére, ezért nem látjuk akadályát, hogy a bizalom helyreállítása felé tett első lépésként a Minisztérium tegyen eleget alábbi követeléseinknek.
Tisztelettel felkérjük tehát a Humán Erőforrások Minisztériumát, hogy
- haladéktalanul és írásban adjon magyarázatot arra, miért nem írták ki a pályázatot kellő időben, annak érdekében, hogy elkerülhető legyen az a több hónapos bizonytalanság, amely jelenleg példátlanul nehéz helyzetbe hozza az intézményt;
- haladéktalanul és írásban indokolják, miért nem hívták meg a Ludwig Alapítványt a bizottságba;
- legkésőbb a kinevezést követően tegyék közzé a nyertes pályázatot, amennyiben az még nem nyilvános;
- haladéktalanul és írásban tegyék transzparenssé a bizottság összeállításának szakmai szempontjait, kitérve azokra is, amelyek alapján például az AICA mellőzhetőnek látszott, és amelyek négy minisztériumi alkalmazott jelenlétét tették szükségessé;
- legkésőbb a kinevezést követően haladéktalanul és írásban, a tekintetbe vett szakmai érveket tételesen ismertetve indokolják a döntést;
- amennyiben ehhez a vesztes pályázó hozzájárul, tegyék ezt a két pályázat tételes, szakmai szempontú összevetésével.
Összefogás a Kortárs Művészetért
MMA countdown – Free Artists welcomes the resigned MMA-members!
TRANSZPARENCIÁT!