Can the EU Rescue Democracy in Hungary?

Alexandra Wiktorek is an Associate Scholar of FPRI’s Project on Democratic Transitions and a Ph.D. candidate in Political Science at the University of Pennsylvania.

Maia Otarashvili is a Research Associate and Project Coordinator for FPRI’s Project on Democratic Transitions. She holds an M.A. in Globalization, Development and Transition from the University of Westminster in London, with emphasis on post-authoritarian transitions.

The European Union always takes steps to ensure that a prospective member state meets certain criteria[1] regarding democratic practices. But what happens when a state that meets those criteria is accepted into the EU, only to regress later on? That is the question that the EU faces with Hungary, once a democratic front-runner among the post-communist states of Central and Eastern Europe, but now a country that has seen a palpable erosion of democracy. The Hungarian case raises questions about the EU’s current governance mechanisms, and whether it can handle further expansion effectively. How should the EU and the wider international community use their leverage to promote democratic practices in post-communist EU states? What role should the United States play?

Europe is suffering from internal divisions, economic weakness, and a loss of legitimacy, even as it officially welcomed another new Central and Eastern European (CEE) state—Croatia—this July 1. In the wake of severe austerity programs, between 2010 and 2012 more than half of the governments in the EU’s 28 member states fell or were voted out of office. This instability may have serious consequences for the CEE states, where democracy and the rule of law are newer arrivals. Before these states gained European membership, conditionality pressure was a strong incentive for reform. However, the EU has less leverage over fully-fledged member states. According to scholars Jacques Rupnik and Jan Zielonka, while it was once believed that EU pressure would “make the lands of East-Central Europe safe for democracy,” we are now witnessing a pattern of “erosion of the EU as a democratizing constraint on its old and new members” alike.[2]

Hungary, in particular, is proving to be a test of the EU’s ability to prevent the erosion of democracy, and Europe’s performance so far raises the question of whether further European expansion at this stage is wise. Since his election in April 2010, Prime Minister Viktor Orbán has overseen a swift and aggressive weakening of democratic freedoms in his country. With a two-thirds majority in parliament, Orbán’s Fidesz party pushed through a new constitution, the Fundamental Law (in effect since January 2012). The Fundamental Law solidifies the power of the ruling party on several key fronts. It weakens the Constitutional Court, harms the free press, makes political dissent in Hungary more difficult, and promotes nationalist values that encourage far-right elements at the expense of minorities. Orbán’s aggressive extension of his political power has coincided with erratic and shortsighted economic policies designed to maintain public support during the economic crisis. These policies have led the economy into its second recession in four years. International organizations such as the International Monetary Fund, global media organizations, and the human rights watchdog Council of Europe which works closely with the EU, have criticized Hungary’s political direction—so far, to little avail.

In March 2011, the Council of Europe’s Venice Commission criticized the newly written constitution because its drafting had excluded the political opposition. Further amendments weakened opportunities for political competition and loosened checks on executive power. The Commission has reiterated those concerns in a June 2013 report.

In April 2013, the Monitoring Committee of the Council of Europe’s Parliamentary Assembly recommended that Hungary be subject to a monitoring procedure, usually begun when a country first joins the Council of Europe. Officially monitoring Hungary would have put this country in the company of Russia and Turkey, which are often criticized for failing to meet democratic standards. It would have been the first EU member state to have its democracy scrutinized in this fashion. On June 25th the Parliamentary Assembly voted not to subject Hungary to the monitoring procedure, but its report echoed many of the concerns that the Venice Commission had expressed. The Assembly set out specific actions that Hungarian authorities should take in order to restore the system of checks and balances in Hungary. On July 3, the European Parliament adopted a resolution written by Green MEP Rui Tavares, stating that according to Article 2 of the Treaty on European Union, Hungary’s actions are incompatible with EU values.[3]

FPRI

Posted in EN, political background - HU | Comments Off on Can the EU Rescue Democracy in Hungary?

Ludwig Lépcső – Összefogás a Kortárs Művészetért

(2013.05.09-05.21)
Balogh Kata

2013. május 9-én délelőtt 11 órakor az Összefogás a Kortárs Művészetért csoport elfoglalta a budapesti Ludwig Múzeumot. Az akcióban résztvevő kurátorok, művészek, művészeti oktatásban részesülő hallgatók és civilek azért foglalták el a múzeum lépcsőjét, illetve annak „nulladik emeletét”, hogy demonstráljanak a Ludwig Múzeum igazgatói pályáztatási folyamatának titkosítása ellen, illetve, hogy ezzel az akcióval követeljenek szakmai párbeszédet és átláthatóságot a kulturális döntések terén. Több mint egy hét folyamatos jelenlét és nyitva tartás után május 21-én véget ért a „kiállítás”, a múzeumban visszaállt a megszokott rend, s a követelések közül nem teljesült ugyan egy sem, de valami mégis változott, valami elkezdődött. Egy rendhagyó kiállítás valósult meg: a magyar kortárs művészet és kultúra ügye kiállításra került a Ludwig Múzeumban, Európa egyik legmeghatározóbb kortárs művészeti intézményében.


Kérdés, hogy egy ilyen akció értelmezhető-e kortárs művészeti kiállításként?
Amennyiben a fogalom alatt csak és kizárólag azt értjük, hogy képzőművészeti alkotások kiállításra kerülnek egy adott múzeumi térben, egy kurátor vagy kurátor csoport koncepciója alapján, a válasz természetesen nem. Ennek ellenére én mégis a Ludwig Lépcsőt választottam esszém tárgyául, hiszen amennyiben a „kortárs képzőművészeti kiállítás” fogalmát kitágítjuk és nem csak a fenti konvenciók mentén vizsgáljuk, értelmezzük, akkor a Ludwig Lépcső projekt „rendhagyó mintapéldája” annak, amit 2013-ban Magyarországon kortárs képzőművészeti kiállításnak nevezhetünk.

A Ludwig Lépcsőben összefonódik művészet és aktivizmus, kurátori munka és társadalmi felelősségvállalás. Ez a kombináció a 20. század európai művészetében folyamatosan jelen volt és az utóbbi években egyre hangsúlyosabbá vált. A 2012-es dOCUMENTA (13) is ezen problematikára épült.  Hogyan kapcsolódhat össze művészet és politika, nem feltétlenül a kiállított tartalomban (műtárgyak), sokkal inkább magának a kiállítás egészének szintjén, illetve hogyan válhat a kurátori munka társadalmi, politikai aktussá.

Paul O’Neill (angol művész, kurátor és író) beszél arról egy interjúban  hogyan változott meg mára a kurátor szerepe és feladata, felelőssége, funkciója és ezzel együtt hogyan tágult ki a kiállítás, kurátori munka és befogadás fogalma.
Mindezek szerint tehát beszélhetünk olyan kortárs kiállításról melyen elvétve találkozik a befogadó klasszikus értelemben vett műtárgyakkal, ellenben részese vagy megfigyelője lesz egy olyan diskurzusnak, mely különböző szakmai vagy „közönség barát” fórumok, beszélgetések, csoportmunka során,  közelebb hozza a művészetet közegéhez, befogadójához és lehetséges tárgyához: a társadalomhoz magához.

Egy ilyen eseményen a résztevők jelenlétükkel, részvételükkel hozzák létre a kiállítást, s így voltaképpen ők maguk állítódnak ki. A résztevők alatt itt egyszerre értek szervezőket, kurátorokat, művészeket, tanulókat, médiát, befogadókat. Mindezzel egy elv, gondolkodásmód, követelés, vélemény, új rendszer kerül kiállításra, anélkül, hogy konkrét tárgyakban manifesztálódna, mintegy „hagyományos” kiállítás esetén. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy a folyamat során a résztvevők tárgyakat hozzanak létre, de ezek a tárgyak nem az önmagáért való kiállításért, hanem a folyamat mintegy „melléktermékeként” jönnek létre. A résztvevők tehát jelenlétükkel hozzák létre a kiállítást, maga az aktus által manifesztálódik a dolog nem pedig tárgyiasult formában.

A Ludwig Múzeum lépcsőjén ülve tehát az egyén alkotó, alkotás, kurátor és befogadó egyszerre. Alkotó, hiszen jelenlétével, véleményével, hozzászólásaival máris részesévé válik az alkotói folyamatnak. Alkotás, hiszen jelenléte önmagában egyfajta „statement”, általa állítódik ki az ügy maga és része a folyamatosan alakuló alkotásnak. Kurátor, hiszen véleményével, hozzászólásaival vagy akár egy koordinátori szerep elvállalásával, rendezőjévé, alakítójává válhat az eseménynek. Befogadó, hiszen bármikor „visszaléphet” a passzív befogadó, a megfigyelő pozíciójába, s annak ellenére, hogy részese a dolognak, mégis kívülről szemlélheti az eseményeket.
Egy ilyen akcióban az egyén kiveszi részét az alkotásban, természetesen kompetenciáitól, hovatartozásától, tapasztalataitól függően. A lépcsőfoglalás során voltak, akik csupán a fórumokhoz való hozzászólásukkal, szavazatukkal vettek részt az alkotói folyamatban, alakították az eseményeket. Mások konkrét projektek megvalósításában, feladatok elvégzésében vettek részt, legyen az egy sajtónyilatkozat megfogalmazása, napirendi pontok feljegyzése, a közösségi tér alakítása, programok leszervezése, az események dokumentációja vagy transzparensek készítése.


Az alkotók közül néhányan a transzparenseket, feliratokat, kifüggesztett napirendi pontokat műtárgyként értelmezték és ennek megfelelően kezelték is (nem véletlenszerűen helyezték el őket, hanem figyelve arra, hogy milyen esztétikai és praktikus funkciót látnak el, hol mutatnak legjobban a térben, hogyan reflektálnak egymásra, a tárgyakat archiválták, vigyáztak rá, hogy ne rongálódjanak egyszóval a klasszikus értelemben kurátori munkát végeztek). Amennyiben elfogadjuk a csoport ezen felének álláspontját (miszerint ezek a tárgyak műtárgyak), a Ludwig Lépcső nem csak átvitt értelemben vett kiállítás (önmaga kiállítódása), de a szó szoros értelmében, az „átlag befogadó” számára is képzőművészeti kiállítássá válhat. A fent említett és a mellékelt képeken is látható tárgyak a múzeum terében voltak installálva, részben hagyományos módon akár a múzeum állandó tárlatát képező műtárgyak két szinttel feljebb. Az egyik fő különbség a két kiállítás között kurátori szempontból az, hogy a Ludwig Lépcső rendhagyó tárlata, nem előre megtervezett kurátori koncepció alapján a kiállítótérben installált műtárgyakból állt, hanem egy folyamatosan változó, a közösség tagjai által alakított installáció volt.

Érdekes volt megfigyelni azt, ahogy a nem az akcióban résztvevő látogatók, vagy éppen pusztán „betévedő” emberek hogyan reagáltak erre a rendhagyó kiállításra. Egy részük valóban egy kiállítás részeiként szemlélte az egyébként elsősorban nem annak szánt tárgyakat, eseményeket vagyis a „tárlatot”. Közülük sokan, mintegy udvariasságból elidőztek néhány percig egy-egy a követeléseket hirdető transzparens előtt, majd tovább „suhantak”, akár csak egy „igazi” kiállításon a jól nevelt látogató. Ők feltételezésem szerint főként magyarok voltak, akik nem igazán értették, hogy mi folyik Budapest első számú kortárs múzeumában…
A külföldi látogatókkal más volt a helyzet. Ők többnyire a világ legtermészetesebb dolgaként kezelték a látottakat, nem keltett bennünk különösebb megdöbbenést, hogy egy tucatnyi ember a múzeum lépcsőjén ülve beszélget, dolgozik, esetleg eszik, vagyis él, használja az intézmény tereit. Európában ugyanis ez voltaképpen természetes jelenség.
Elenyésző számban voltak olyanok, akik mivel nem tudták mi is történik pontosan, ahelyett, hogy tisztes távolból figyelték volna a történéseket, odamentek a résztvevőkhöz és kérdeztek. (Ez nem meglepő, hiszen egy olyan kultúrában, intézményrendszerben, mint a miénk, az emberek még azokat a műtárgyakat sem merik megérinteni, használni melyeknek lényege pont ebben állna. Már pedig ha az akcióban résztvevőkre, mint egy kiállítás részeire tekintünk, ahogy meg lehet érinteni egy-egy műtárgyat egy múzeumban, úgy kérdezni, beszélgetni, interakcióba lépni is lehet a lépcsőn ülő emberekkel, akik egyszerre alkotók és maguk az alkotás részei.)
Akadtak olyanok is, akik csupán virtuálisan voltak jelen, különböző médiumokon keresztül (tévé, Internet, rádió) követték figyelemmel a Ludwig Lépcső eseményeit, alakulását. Közülük sokan ezen csatornák valamelyikén keresztül szereztek tudomást az akció létezéséről és fontosnak tartották, hogy ne csak „lájkoljanak”, de „szerveződjenek” is. Aki így belépett ebbe a diszkurzív térbe, a kellő információk birtokában, befogadóból alkotóvá és akár anélkül, hogy észrevette volna, az alkotás részévé válhatott.

Az egyébként a közösség és a körülmények által folyamatosan alakított, de mégis állandó kurátori/szervezői koncepció, vagyis az akció célja a következő volt.
Egy előre nem meghatározott időre, legyen a Ludwig Múzeum tere egy olyan újraértelmezett, mindenki számára nyitott tér, mely multifunkcionális: egyszerre vitaplatform, műterem, színpad és nézőtér, alvóhely, étkező, mozi, tanterem, alternatív kiállítótér; mely helyet ad szakmai és egyéb az ügyhöz szervesen kapcsolódó civil kezdeményezéseknek egyaránt.
Én, mint az akció résztvevője (tehát alkotó, alkotás és befogadó egyben) úgy ítélem meg, hogy a koncepció a gyakorlatban is megvalósult, sőt némiképp nem várt módon túl is lépett önmagán.


A Ludwig Lépcső projekt hiányosságának „csupán” azt tartom – mely már-már örök problémának tűnik a magyar kortárs művészet és az azt fenntartó és produktumait fogyasztó társadalom viszonylatában – hogy nem sikerült áthidalnia azt a láthatatlan szakadékot mely a „két oldal” között tátong, az üzenetnek nem sikerült eljutnia a magyar emberek nagy részéhez és még ha el is jutott valamiképp a médián keresztül, értelmezhetetlen, idegen és így érdektelen volt számukra. Ennek nyilván számos oka van és a probléma sokkal összetettebb, minthogy ezt jelen esszében tárgyaljam. Annyi viszont bizonyos, hogy az Összefogás a Kortárs Művészetért csoport még mindig csak egy kis csoport, melynek tagjai főként a szakmából kerültek ki,  nagyrészt olyan emberek, akik nehezen lépnek ki megszokott közegükből és még nehezebben létesítenek kapcsolatot a saját köreiken kívül eső „átlag emberrel” – aki noha lehet, hogy kevésbé jártas a kortárs képzőművészet terén, s feltehetőleg a legkevésbé sem érdekli a Ludwig Múzeum és lássuk be: sajnos a kortárs magyar kultúra sorsa sem –  mégis részét képezi annak a közegnek, melyben a fent említett művészek, kurátorok, szakmabeliek alkotnak, dolgoznak, élnek. Lehet szeretni vagy nem szeretni, egyetérteni vele vagy nem, de a nem műértő befogadók közössége ugyanúgy szereplője annak az ügynek, helyzetnek, melyre ez a szűk értelmiségi kör, a Ludwig Lépcsőhöz hasonló művészeti és társadalmi akciókkal megpróbálja felhívni a figyelmet. Ezek az emberek a szóban forgó szakma tagjaival Együtt alkotják a magyar társadalmat és őket ugyanúgy érinti a kultúra ügye (még ha nem is veszik észre), mint a szakmai elitet.
Mindezt nem tudomásul venni és – ha nem is feltétlenül szándékosan – , elitista módon kizárni a társadalom ezen részét a diskurzusból nagy hiba és az akció által propagált átláthatóságot, párbeszédet és az együtt változtatás lehetőségét veszélyezteti. Ameddig ez a szakadék tehát befogadók és szakma között nem szűnik meg, vagy legalábbis nem szűkül, addig az ilyen rendhagyó kiállítások sem hozhatnak érdemi változást a magyar kulturális életben, csupán egy a társadalom egészéhez képest szűk réteg számára vállnak értelmezhető manifesztumaivá valamiféle „ezoterikus közösnek”.

A fent leírtak után önellentmondásnak tűnhet ugyan, de véleményem szerint az ilyen kezdeményezések, még ha ők maguk nem is lesznek „ország megváltóak”, nagymértékben hozzájárulnak a változáshoz. A Ludwig Lépcsővel elindult valami a kortárs képzőművészeti szférában, ami Magyarországon az utóbbi években egyáltalán nem volt jellemző: felelősségvállalás, közösségi önreflexió, együtt gondolkodás, változtatni akarás, párbeszéd, egy intézmény szellemi és fizikai értelemben vett újraértelmezése és nyitás a szakmán belül egymás felé. Mindezt „jelenkori szempontból” rendkívül fontosnak és hasznosnak tartom, s már épp itt volt az ideje, hogy megtörténjen. Most végre elkezdődött és örülök, hogy a kortársa lehetek.

Fotók: Freedoc, Összefogás FB
Források:
The Political Potential of Curatorial Practise Freely, ONCURATING.ORG, Issue # 04/10
Szabó Ágnes:„Kísérleti labor Németország szívében”  in.| ORIGO.HU, 2012.07.25
Erhardt Miklós: „Aktivizmus és/vagy kortárs képzőművészet” in. HVG.HU/MŰÉRTŐ, 2006. 02. 03.
Posted in HU, occupy LUMÚ, occupy LUMU - HU | Tagged | Comments Off on Ludwig Lépcső – Összefogás a Kortárs Művészetért

“L’Europe est devenue un empire”

Viktor Orban n’a pas fini de faire parler de lui. A 50 ans, le Premier ministre hongrois irrite autant qu’il intrigue. A la fois libéral et dirigiste, pourfendeur des avantages sociaux mais capable de taxer les multinationales étrangères, il modifie plusieurs fois la Constitution, fait référence aux racines chrétiennes et à l’histoire millénaire de la Hongrie, accorde la nationalité à plus de 3 millions de Hongrois habitant dans les pays limitrophes, multiplie les lois, combat l’héritage socialiste, accroît l’emprise de son parti. Le tout mené tambour battant, au grand dam de la gauche européenne. De quoi s’expliquer à L’Express, en toute franchise.

Certains vous surnomment Viktator, d’autres vous comparent à Poutine, à Chavez, à Ceausescu, voire à Mussolini. Comment assumez-vous une telle impopularité?

J’espère recevoir un jour de meilleurs surnoms. Quant à l’impopularité, j’y suis habitué depuis un certain temps. Je me souviens qu’en 1988, quand j’ai créé mon propre mouvement, devenu le Fidesz, j’ai dû essuyer les pires attaques, car ce mouvement était radicalement anticommuniste à une époque où le pouvoir était aligné sur l’Union soviétique. Etre détesté est mon lot et je m’en accommode très bien. J’ai été le plus jeune Premier ministre d’Europe en 1998, à l’âge de 35 ans. J’ai eu droit à tous les compliments et, à dire vrai, la politique à suivre était alors simple : compte tenu du retard de la Hongrie, il suffisait de dire qu’on allait copier tout ce qui se faisait en Europe de l’Ouest. Cette idée m’enthousiasmait. Puis j’ai perdu les élections, en 2002, et je suis revenu aux affaires huit ans plus tard dans une Europe dont la situation avait complètement changé. Aujourd’hui, la fainéantise intellectuelle qui consiste à imiter l’Europe occidentale n’apporte plus de réponse à nos problèmes: il nous faut trouver des approches nouvelles et des solutions innovatrices. Or c’est en ouvrant des chemins différents que je rencontre le plus d’incompréhension de la part de nos partenaires européens. Je n’ai rien à dire sur les politiques suivies en France, en Allemagne ou en Grèce, mais je veux agir autrement. Cette différenciation apparaît en elle-même comme une critique de ce qui est effectué par ailleurs; c’est ce qui me vaut tant de diatribes.

L’express

 

Posted in contexte social, FR | Comments Off on “L’Europe est devenue un empire”

MMA-visszaszámláló / MMA countdown

A “Szabad Művészek” köszöntik az MMA kilépőit!
Free Artists welcome the resigned MMA-members! (for background information visit link)
Artistes Libres saluent les membres démissionnés de la MMA!

Riszpekt
Fehér László!
Nagy József!
Novák Ferenc!
Korniss Péter!
Ekler Dezső!
Tompa Gábor!
Cserhalmi György!
Rost Andrea!
Kaján Tibor!
Szakonyi Károly!
Ferdinándy György!

szamlalo 12

Katalizátor díj 2012 jelölés

Posted in EN, free artists, HU, interventions, news | Tagged , | 3 Comments

Why Aren’t Hungarians Protesting? Perhaps they simply don’t want democracy.

Bálint Szlankó

What with a shrinking economy, above-10-percent unemployment, political corruption, and a government that displays a sometimes unbelievable arrogance, surely there are plenty of reasons for Hungarians to be out on the street?

Yet in a summer that has seen huge middle-class demonstrations in countries such as Turkey, Brazil, and even Bulgaria – all fed up with the ineptitude and arrogance of their elected rulers – Hungarians remain docile, apathetic, and frankly bored.

It is one of the clichés in the Central European lexicon of national character traits that Hungarians are unusually prone to pessimism and are cynical to a man.
Didn’t Endre Ady, the poet, write:
I am the son of King Gog of Magog
I’m banging doors and walls to no avail
Yet I must ask this question as prologue
May I weep in the grim Carpathian vale
Yet isn’t another cliché about Hungarians – splendidly dramatized by Michael York’s explosive, table-banging Count Andrenyi in the 1974 version of Murder on the Orient Express– that they are temperamental and quick to anger?

>> http://www.tol.org/

Posted in EN | Tagged | Comments Off on Why Aren’t Hungarians Protesting? Perhaps they simply don’t want democracy.

Hongrie : la culture en danger

Viktor Orban, le 1er ministre hongrois est l’objet de vives critiques, en particulier de l’Union européenne qui s’inquiète de certaines mesures liberticides. Parmi les citoyens hongrois qui ont décidé de réagir, il y a les artistes. Pour protester contre la mainmise du gouvernement sur les lieux culturels, ils ont décidé de faire des happenings.

Manifestation d'artistes dans les rues de Budapest

La mobilisation des artistes se manifeste dans la rue, avec défilé et calicots. Des calicots parsemés de zéro, la note du gouvernement, les moyens pour la culture. Un galeriste Zsolt Victora explique : “La culture en Hongrie a des difficultés pour s’exprimer, pour se montrer… C’est sans doute à cause de la politique actuelle en Hongrie…”

La culture serait-elle en danger ? Ce n’est pas l’impression que donne Budapest : concerts, pièces de théâtre, expositions, il y en a partout dans la ville. Mais les signes sont là et font peur aux artistes.

Le Ministère de la culture a été réduit à un simple secrétariat d’Etat au Ministère des Ressources humaines. Et il y a surtout la très conservatrice Académie des arts officiels hongrois. Cette académie, à l’influence galopante, est soutenue financièrement et politiquement par le gouvernement. Son directeur est très patriote…

RTBF

Posted in contexte social, FR | Comments Off on Hongrie : la culture en danger

Hungary: Orbán wasteland

Posing as a Hungarian freedom fighter, Viktor Orbán has railed against his country’s chief investors: Germany and the EU

Taking their cue from the late Václav Havel, who often used the word, the inhabitants of former Soviet satellites have frequently coined the term Absurdistan to describe the country in which they live.

Tellingly, Absurdistan is currently most commonly invoked these days to describe Viktor Orbán’s populist rule in Hungary.

The quixotic nature of Mr Orbán’s Fidesz party government is in some respects felt less in the field of politics – although he has loaded the electoral dice to ensure his party’s declared goal of two decades in power – than in economics.

To compensate for the money it lost when it kicked out the IMF, the Orbán government has introduced more than two dozen new taxes. When it is not increasing the highest levy on banks in Europe, with plans to raise more money on wire transfers, corporate phone calls and mining royalties, it introduces new “fees” – such as mandatory membership of chambers for all businesses.

The effect on Hungary’s tanking economy is not at all comic. Four million Hungarians live at subsistence level and a further 1.38 million live below it.

Posing as a Hungarian freedom fighter, Mr Orbán has railed against his country’s chief investors: Germany and the EU. He has compared Angela Merkel’s policies to the Nazi invasion ordered by Adolf Hitler and likened Brussels to the former Soviet Union.

the Guardian

 

Posted in EN, political background - HU, social background HU | Comments Off on Hungary: Orbán wasteland