no MMA!

Az AICA Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége Magyar Tagozat (AICA) elhibázottnak tartja és ellenzi azokat a törvényi változtatásokat, amelyeket a múzeumi intézményrendszerre vonatkozóan október 7-én a magyar parlament 2013. évi CLX. törvényként elfogadott.

A muzeális intézményekről szóló törvényhez (1997. évi CXL.) L. Simon László és Dr. Gyimesi Endre által benyújtott módosítás szerint a kultúráért felelős mindenkori miniszter a múzeumi szakmai szempontok kizárásával önállóan dönthet állami tulajdont képező műtárgyak őrzési helyének megváltoztatásáról, gyűjtemények áthelyezéséről, felbecsülhetetlen értékű műtárgyak mozgatásáról, bemutatásáról, magán- vagy jogi személynek történő átadásáról – végső soron, e tárgyak sorsáról. A törvény ezzel a módosítással megteremti annak a lehetőségét, hogy a múzeumok felelős szakmai vezetői helyett egy politikai szereplő, a miniszter korlátlan és jelenleg még részleteiben szabályozatlan jogot kapjon a közgyűjteményi szakmai munka egyik leglényegesebb kérdésében.

Úgy gondoljuk, hogy a közösség tulajdonát képező műtárgyak őrzési helyének és bemutatási körülményeinek meghatározása, csakis az állami tulajdon védelmével felhatalmazott és szakmailag képzett muzeológusok kizárólagos kompetenciája lehet.  A most elfogadott normaszövegből azonban nem egyértelmű, hogy a műtárgy őrzési és bemutatási helyének meghatározását biztosító jog kormányzati hatáskörbe helyezésével az áthelyezett állami tulajdonú műtárgyak iránti felelősséget is átruházza-e a miniszterre? A módosított törvényszöveg ugyanis nem múzeumi feltételeket garantáló felelős őrzésről, hanem a „nemzeti kulturális érdekre figyelemmel kijelölt személlyel vagy szervezettel” kötött vagyonkezelési szerződésről rendelkezik. Aggályos továbbá, hogy a műtárgy elhelyezésére vonatkozó miniszteri döntés meghozatalának eljárásrendjét, az előkészítés során elengedhetetlen szakmai szempontok érvényesítésének garanciáit a törvény nem határozza meg, hanem egy valamikor a jövőben meghozandó miniszteri rendelet hatáskörébe utalja.

Sérelmezzük, hogy a törvénymódosítást legitimáló, „raktárakban porosodó” tárgyakkal kapcsolatos kormányretorika denunciálja a múzeumokat, azt sugallva a nyilvánosságnak, hogy a műtárgyak bemutatásának maga a múzeum volna a legfőbb akadályozója. Úgy gondoljuk, hogy ennek az ellenkezője igaz, a szakmai felelősség nem akadálya, hanem éppen hogy az egyedüli garanciája a műtárgyakkal való felelősségteljes bánásmódnak. Az elfogadott törvényszöveg újsütetű rendelkezésével azonban, mely szerint, a múzeumok vezetéséhez a törvény hatálybalépésétől kezdve nem kell szakirányú végzettség, a törvényjavaslat tendenciózusan relativizálja a szakmai hozzáértéssel együtt járó felelősségtudat jelentőségét.

Kifogásoljuk, hogy a javaslat benyújtói nem bocsátották nyilvános vitára a törvénymódosítás szövegét, és figyelmen kívül hagyták egyes szakmai szervezetek (pl. a KKDSZ) tiltakozó nyilatkozatait. Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a téma kapcsán a múzeumvezetők és a múzeumi dolgozók körében a megfélemlítettség és szorongás hangulata uralkodik.

Állásfoglalásunkkal elsősorban arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a kormányzat a műtárgyak szabad átcsoportosíthatóságát lehetővé tevő koncepció törvénybe iktatásakor figyelmen kívül hagyta e döntés hosszú távú stratégiai, anyagi és erkölcsi következményeit. Ez a lépés ugyanis egy csapásra lerombolja azt az anyagi és szellemi energiák befektetésével létrejött kulturális tőkét, amit múzeumi arculatnak nevezünk. Egy múzeum szakmai koncepciója, hazai és nemzetközi kommunikációja, nem utolsó sorban az intézmény civil támogatói ereje a gyűjteményében őrzött műtárgyanyagra, gyűjteményi egységekre, emblematikus műtárgyaira épül. Ennek az egységnek a múzeumi szabályoktól idegen szempontok szerint való megbontása évekre visszavetheti egy-egy múzeum hírnevét, szakmai pozícióját, eljátszhatja közönségének és külföldi partnereinek bizalmát és eltántoríthatja támogatói körét.

AICA Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége Magyar Tagozatának Elnöksége
Budapest, 2013. október 22.