Hétfőn elfogadta a Parlament a „4. Alaptörvény-módosítást”, ami felháborodást váltott ki, sőt székházfoglaláshoz, tüntetéshez, blokádhoz, vonuláshoz – komoly ellenálláshoz vezetett. A legjobb ezekben a megmozdulásokban az volt, hogy javarészt fiatal aktivisták szervezték és vettek részt benne, ami frappáns válasz azoknak a fanyalgóknak, akik szerint a fiatalok vagy nem törődnek a közélettel, vagy szélsőjobboldaliak. A Dísz téren állva a tüntetés közben számomra bizonyossá vált, hogy az a rendszer, amit Orbán próbál felépíteni, nem lesz tartós, nem lesz belőle új kádárjános, ugyanis mi, akik a rendszerváltás után születtünk vagy nőttünk fel, nem kérünk kádárjánosokat. Szabadok akarunk lenni, ezért ellenállunk: mozgalmakat szervezünk, érdekképviseleteket szervezünk, tüntetünk, és mi leszünk itt hosszabb ideig, ha tetszik ha nem. Azonban el kell gondolkodnunk azon is, hogy mi a következő lépés: mi jön Orbán rendszere után?
Ahhoz, hogy ezt a kérdést működőképes válasz reményében tegyük fel, nem elég a jelenlegi ámokfutás kritikája, nem elég észrevenni annak nyilvánvaló hibáit. Ha nem értjük meg, hogy mi vezetett ide, ha elfelejtjük azt, hogy Orbán a kétharmadot nem erőszakkal szerezte, hanem szavazatokkal, akkor nem értjük meg azt sem, hogy mindez rendszerhiba. Mindez valami olyan, amit az Orbán előtti világ jogállami, de a társadalom önvédelmét nem biztosító rendszere sem tudott kivédeni. Meg kell érteni, hogy a Harmadik Köztársaság magában hordozta a bukását, mert bár az Alkotmányba bele volt írva, hogy „minden hatalom a népé”, valójában mára világos: nem volt hatalmunk sem a totális korrupciót, sem a jogállam leépülését megakadályozni.
Látszólag szabadok voltunk, szólásszabadság, ilyen szabadság, olyan szabadság, és igen, megvolt a joga mindenkinek ahhoz is, hogy kisemmizett hajléktalan legyen. Csak éppen ahhoz nem volt jogunk, hogy valódi súllyal beleszóljunk közös ügyeinkbe azon túl, hogy négyévente teszünk egy x-et a politikai váltógazdaság valamelyik szereplője mellé. Legyél „civil”, a többit hagyd ránk, szabadon mondhatsz bármit, de a hatalom nálunk van – ez volt az „elittel” kötött „társadalmi szerződés”, amit az elit írt és írt alá helyettünk.
Volt beleszólása bárkinek abba, hogy a 90-es években a közvagyont kilopják és fillérekért privatizálják? Tudtunk tenni bármit az ellen, hogy háromszor annyiba kerüljön egy autópálya Magyarországon, mint bárhol? Elértük, hogy aki tehetséges, az előrejusson, és ne a mutyi döntsön? Meg tudtuk akadályozni, hogy Magyarországot egy összefonódott politikai-gazdasági maffia irányítsa? Nem. Azért nem, mert nem volt rá lehetőségünk. Négyévente elmehetünk szavazni, és behúzhatunk egy x-et annak a logója mellé, aki éppen szépeket mond, mert ellenzékből azt úgy kell. Aztán egyszer az egyik társaság hatalmasat ámokfutott, meg elkúrta, miközben a másik társaság szépeket mondott a jogállamról meg a demokráciáról, és a szép, üres mondásaiért cserébe korlátlan hatalmat kapott – és nem fél használni.
Itt tartunk most, ezt látjuk, de a feladat nagyobb, mint amilyennek elsőre látszik: úgy kell megdönteni Orbán rendszerét, hogy ami helyébe lép, ne ezt ismételje meg. Ne ismételhesse meg, ne legyen lehetősége rá. Olyan országot kell közösen építenünk, ahol valós beleszólása van mindenkinek közös sorsunk alakításába, ahol nem a társadalom 1%-a uralkodik a maradék 99%-on. Ehhez pedig el kell kezdenünk a párbeszédet/konzultációt (kinek melyik akadt be), de nem az éppen a hatalomból kiesett oligarchákkal, akik maximum annyit tudnak hitelesen megígérni, hogy újra lesznek papíron szabadságjogaink, hogy nem fognak ilyen arcátlanul viselkedni, és majd elegánsabban pumpálják ki a közpénzt. Igen, ezt ismerjük, ehhez értenek, ezt már bizonyították.
Egymással kell vitáznunk arról, hogy melyek azok az új megoldások, amelyek a valódi demokráciát garantálhatják: tovább kell lépnünk. Petőfi sem jobb királyt akart keresni, hanem fel akarta akasztani őket, és köztársaságot akart. A Harmadik Birodalom után sem a weimari köztársaságot rehabilitálták, hanem újat építettek. A világ mára tele van olyan régen kipróbált vagy új megoldásokkal amelyek a valódi demokráciát garantálhatják. Van, ahol több mint száz éve léteznek visszahívható képviselők, van, ahol évtizedek óta létezikrészvételi költségvetés, lehet az alkotmányt népszavazással elfogadni, valódi közösségi és nem intézményi garanciákat hozni, használni az információs társadalom vívmányait (pl.: internetet, nahát) és még sorolhatnám. Nem az oligarchákat kell lecserélni, hanem a hatalom felett gyakorolt ellenőrzés növelésével ki kell zárnunk őket a rendszerből, mert leszakadó rétegeket, a közpénzek ellopását és leépülő jogállamot hoznak.
Egy új köztársaság alapjait kell lerakni; nem a 89-es rendszert rehabilitálni, hanem annak tapasztalatait felhasználni, és a XXI. századit létrehozni. A generációnk történelmi feladata most az, hogy felkutassa, kitalálja és összerakja a rendszert, amely egy élhetőbb országot hoz el számunkra; olyat, amelyben ilyen nem fordulhat elő többet.
A szerző Salha Omar, a Negyedik Köztársaság mozgalom alelnöke
MMA countdown – Free Artists welcomes the resigned MMA-members!
TRANSZPARENCIÁT!