„Az elevenek éve” – Flashmob

“Barátaink, honfitársaink, magyarok!

Egy éve már, hogy 2014. március 23-án először találkoztunk a Szabadság téri garázslejárónál, hogy szimbolikus kavicsaink, mécseseink és emléktárgyaink letevésével, egy eleven emlékmű létesítésével tiltakozzunk a történelmi hazugságot hirdető szobor terve ellen. A felállítást magát ugyan nem sikerült megakadályoznunk, de a mi ellen-emlékművünk sem tűnt el a térről. Sőt, büszkén mondhatjuk el: a civil, polgári ellenálláson megtört a magát előszeretettel mindenhatónak láttató hatalom ereje. A német megszállási emlékműre végérvényesen ráégett botrányos fogantatása, alattomban történt felállításának szégyene, szorgalmazói akarnokságának, műveletlenségének, rosszízlésének és gyávaságának megannyi bélyege. A civil társadalom nagy sikere, hogy a kormány és a kormányzó pártok vezetői nemhogy felavatni nem merték, mégcsak személyesen felkeresni is röstellték.

Mi viszont ott vagyunk azóta is, kitartóan és rendíthetetlenül, nemcsak a kellemes nyári estéken, de esőben, hóban, szélben, fagyban is. Hol kordont bontottunk, hol tüntettünk, hol szellemi kultúránk legnagyobbjait hallgattuk, hol Örömódát énekeltünk. Háromszázhatvanöt napja cserélünk eszmét, emléket, véleményt fehér székeinken körbeülve és ápoljuk, tisztogatjuk a tárgyakat. Sok-sok ezer ember számára tettük a Szabadság teret egy új társadalmi párbeszéd, az önismeret és mások felé való megnyílás találkahelyévé. Birtokunkba vettük a városunk, a hazánk egy kis szigetét, hogy példát mutassunk arra: se múltunkat, se jelenünket, se jövőnket nem engedjük hamis próféták és önjelölt népvezérek martalékává tenni.

Van tehát oka, hogy megemlékezzünk a civil ellenállás egy évvel ezelőtti kezdeteiről. Ezért 2015. március 23-án, hétfőn este 7 órára újabb „Az elevenek éve” címmel flashmobot szervezünk. Ezúttal arra kérjük a résztvevőket, hogy a helyszínen egy-egy szál gyertyát gyújtsanak meg a közös emlékezet tüzéről és helyezzék az Eleven Emlékmű padkájára; illetve készítsenek magukról a helyszínen olyan selfie-t, amelynek hátterében az EE látszik és tegyék azt közzé közösségi oldalakon. Az eseményen mindössze két rövid beszéd hangzik el, Rényi András és Závada Pál részéről.

(A helyszínen gyertyákat biztosítunk.)

Terjesszétek, osszátok – mindenkit várunk, aki egyetért.

Az EE egykori alapítói és mai szervezői”

FB – esemény

This entry was posted in akciók, HU and tagged , , , . Bookmark the permalink.