Dél-dunántúli Építész Kamara vezetőségének közleménye

A Dél-dunántúli Építész Kamara vezetőségének állásfoglalása a Milánói Világkiállítás magyar pavilonjával kapcsolatban.

Május 22-én Szőcs Géza kormánybiztos egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a 2015-ös milánói világkiállítás magyar pavilonja nem az ötletpályázat nyertes terve alapján valósul meg. A hír megdöbbentő, mert a pécsi Getto Tamás és Hutter Ákos “Malom” című terve régen nem látott, őszinte és elfogulatlan támogatást kapott a szakmától és a szélesebb publikumtól is. Ugyan ez – a most helyette kiválasztott – Sárkány Sándor és Ertsey Attila által jegyzett “Alakor” című munkáról már a pályázaton elnyert 2. helyezésével kapcsolatban sem volt elmondható.

A Kormánybiztosnak joga van a zsűri döntésétől eltérni, azonban a szakmailag indokolatlanul, önkényesen megváltoztatott értéksorrend a szakma számára megalázó. Hiteltelenné teszi általánosságban is a pályázatokat, komoly feszültséget kelt az építész társadalomban. Szakmai legitimáció nélkül az eredmény megkérdőjelezhető, ennek nemzetközi közszemlére tétele Magyarország számára kulturális téren veszteséget jelent.

tovább: epiteszforum.hu

This entry was posted in HU and tagged , . Bookmark the permalink.