A Pulszky-társaság nyílt levele

A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület elnöksége nyílt levéllel fordult Balog Zoltán miniszterhez az szakmai döntéseket megelőző szakmai egyeztetések elmaradása miatt.

Tisztelt Miniszter Úr!

A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület elnöksége mai ülésén leszögezte: kötelességének érzi, hogy közzé tegye álláspontját azokról a minisztériumi szándékokról vagy döntésekről, amelyekről kizárólag a média útján értesült, s amelyek jelenleg az Iparművészeti Múzeum két jelentős gyűjteményének vagy részgyűjteményének új helyre történő telepítésére vonatkoznak.

Már tavaly, a múzeumi-közgyűjteményi törvény módosításai során jeleztük azon kifogásunkat, hogy a szakma jelenét és jövőjét meghatározó fontos döntések előkészítésébe sem a Pulszky Társaságot (a múzeumi terület létszámában legnagyobb, egyben legrégebbi szakmai szervezetét), sem általában a szakmai szervezeteket nem vonták be. Nem volt módunk véleményt nyilvánítani ezekben a kérdésekben.

Ugyanígy most is teljes mértékben elmaradt a szakmai döntések meghozatala előtt véleményünk szerint nélkülözhetetlen konzultáció a szakmai szervezetekkel. Pedig olyan lényeges kérdésekről van szó, mint az Esterházy-kincstár kiemelése az IMM-ből és (tudomásunk szerint) más közgyűjteményekből és a fertődi kastélyban létrehozandó új muzeális és kutató intézményben történő elhelyezése; illetve a Kelet-ázsiai Gyűjtemény áthelyezése a Szépművészeti Múzeumba.

Mindkét esetben – és a további döntéseknél is – alapvetően fontosnak tartjuk, hogy Miniszter úr, illetve a tárca biztosítson elegendő időt és megfelelő lehetőséget az elképzelések megvitatására; a műtárgyak, a szakemberek és a közönség, általánosságban véve a magyar kultúra és kulturális örökség érdekeit egyaránt szolgáló megoldások megtalálására. Kérjük, tekintsék (ismét) partnernek a múzeumi területen dolgozók közösségét.

Tisztelettel:
Dr. Deme Péter elnök
Pulszky Társaság – MME

Budapest, 2014. január 29.

forrás: MagyarMúzeumok

This entry was posted in HU and tagged , . Bookmark the permalink.