index-link, nka nélkül is

A Nemzeti Kulturális Alap január 7-én nyilvánosságra hozott folyóirat-kiadási pályázatának eredményeként az index-link 2014 évre nem kapott támogatást.

A kiadvány link mellékletének megjelenése (2006) óta tavaly fordult először elő ugyanez, de akkor egy új beadvánnyal (ismételt nevezési díj megfizetése mellett) sikerrel pályáztunk. Most azonban, a kollégiumi döntések listáját nézve, és az évről évre egyre ellehetetlenítőbb körülmények miatt úgy döntöttünk, hogy nem pályázunk újra, nem fizetünk több nevezési díjat, és nem várjuk tovább nap, mint nap, hogy a képzőművészeti szcénát nem ismerő döntéshozókból álló kollégium munkatársai mikor küldenek értesítést felhasználói fiókunkba.
Print

Az index-link megjelenése a pályázati támogatás mellett a kiadványban szereplő helyszínek éves díjából valósult meg, így terveink szerint az évi 8 helyett 6 alkalommal (kéthavonta) jelenünk meg 2014-ben, kisebb példányszámban, további nyomdai kedvezményekkel és még több szerkesztési, előkészítési és terjesztési ingyen munkával, miközben további finanszírozási forrásokat keresésünk.

Az index, a művészet helyszínei kiadvány az önszerveződő, művészek által kezdeményezett, intézmény-függetlenül megjelenő projektek közül elsőként, 1999 óta van jelen folyamatosan a magyar művészeti szcénában, mint a kortárs képzőművészet hiánypótló médiája. 2006 novemberétől a kiadvány új koncepcióval jelenik meg, a művészet helyszínei mellett magát a kortárs művészetet, mint médiumot, annak aktuális állapotát, helyzetét, sajátosságait, vagy éppen problémáit kommunikálva a kiadvány mellékletében, a link-ben. Az eddig több mint 50 szerző által kezdeményezett diskurzusban több mint 250-en vettek részt. Kiadványi szerepén túl az index-link új aktivitása a 2013-ban útjára indult kortárs képzőművészeti oktatási program (független képzőművészeti tanszék).*

2014 januárjában a 104. index és az 66. link lapszám – melynek szerkesztője, Frazon Zsófia lemondott honoráriumáról – jelenik meg, a kiadványban szereplő közel 50 helyszínen ingyenes terjesztésben.

Budapest, 2014. január 10.

Menesi Attila
index-link
index@m14.hu

* A független képzőművészeti tanszék a 2013-14 tanév őszi félévétől számos egyetemen és főiskolán van jelen ingyenes kortárs képzőművészeti kurzusokkal (melyeknek szakirodalmai az index-link lapszámok) különböző képzési területeken. A kurzus idejére a független képzőművészeti tanszék beköltözik az adott intézmény falai közé, az előadásokon és workshopokon kívül egyéb programok adnak alkalmat meghívott képzőművészekkel és más szakemberekkel beszélgetésekre, interaktivitásokra és együttműködésekre. fuggetlenkepzomuveszetitanszek.blogspot.hu

Az index-link szerkesztői (2006-2013): Angel Judit / Bálint Móni és az IMPEX / Bartha Sándor / Beöthy Balázs / Berei Zoltán / Birkás Ákos / Csatlós Judit és Orbán György / Cserjés Katalin / Csoszó Gabriella és KissPál Szabolcs / Doboviczki Attila Tamás / Erhardt Miklós / Erőss Nikolett / Farkas Viola / Fenyvesi Áron / Fillér Máté / független képzőművészeti tanszék / Gulyás Márton / Lene ter Haar / Hemrik László / Hornyik Sándor /  Horváth Balázs Byron és Sugár János / Kaszás T. Tamás / Képzőművészet-elmélet BA szak, 2. évfolyam / Keserue Zsolt / Kis Varsó / Kitchen Budapest / KMNB021101, KTNM011402 / Koronczi Endre / Mélyi József / Menesi Attila / Miltényi Tibor / Najmányi László / Pacsika Rudolf / Paksi Endre Lehel / Petrányi Zsolt / Christoph Rauch / Schneemeier Andrea / Simon Kati / Somlyódi Nóra / Sugár János / Szacsva y Pál / Szalai Borbála / Tatai Erzsébet / Timár Katalin / Turai Hedvig  / Várnagy Tbb / Veszely Beáta / Vető János

LINK
LINK-Katalizátor díj

This entry was posted in HU. Bookmark the permalink.