A Város Mindenkié nyílt levele egyházi vezetőknek

Tisztelt Hölgyem/Uram!

A Város Mindenkié hajléktalan érdekvédelmi csoport tagjaiként azzal a kéréssel fordulunk Önhöz, hogy mind egyháza képviseletében, mind saját maga nevében szólaljon fel a magyar kormány azon intézkedése ellen, amely büntethetővé tette hozzánk hasonló helyzetben lévő emberek tízezreit csupán azért, mert nincs fedél a fejünk felett.

A szabálysértési törvény – és az ezt kiegészítő helyi rendeletek – alapján az utcán élni kényszerülő embert közérdekű munkára, pénzbírságra, és végső esetben elzárásra lehet büntetni, ha életvitelszerűen tartózkodik a Parlament vagy a helyi önkormányzat által kijelölt területen.

Annak ellenére, hogy a főváros vezetése és a kormány rendszeresen hangoztatja, hogy nem üldözi a hajléktalan embereket, novemberben olyan rendeletet hozott, amely szerint az életvitelszerű tartózkodás tilalma Budapest majdnem teljes területére érvényes. Több vidéki városban is olyan rendeletek születtek, amelyek tiltják a hajléktalan emberek tartózkodását a közterületen, vagyis magát a hajléktalanságot kriminalizálják.

A Város Mindenkié csoport azt vallja, hogy rendészeti eszközökkel nem lehet felszámolni a hajléktalanságot. Ezzel együtt, minden ellenkező híreszteléssel szemben még mindig nincs elegendő férőhely a fedél nélkül élők számára, nem is beszélve a szociális lakáspolitika szinte teljes hiányáról. A rendőrségi előállítás és a gyorsított szabálysértési eljárás, vagyis az ország egyik legkiszolgáltatottabb csoportjának büntetése nem megoldás a hajléktalanságra.

A Város Mindenkié csoport évek óta harcol azért, hogy a döntéshozók érdemben foglalkozzanak a hajléktalanságból kivezető utak kidolgozásán, és hallgassák meg, ne csak a szakembereket, de az érintetteket is arról, hogy mi lehetne a megoldás, és büntetés helyett kövessék az elsőként lakhatás más országokban már bevált módszerét. A tömegszállások helyett a megoldás az, ha a hajléktalan emberek is lehetőséget kapnak az önálló életre, és minden szegény, rászoruló ember megfizethető áron juthat emberhez méltó lakhatási lehetőséghez.

Ma Magyarországon kb. félmillió lakás áll üresen, kihasználatlanul, miközben több százezer család él lakhatási szegénységben: sokan túlzsúfolt, komfort nélküli lakásokban kénytelenek élni, egészségtelen, méltatlan körülmények között, többségüknek az élethelyzetük miatt esélyük sincs a megfelelő lakhatásra. A rendszerváltás óta lényegében egyetlen kormány sem dolgozott érdemben azon, hogy megfelelő utat találjon a szegénység és a hajléktalanság megoldására. A mai kormány pedig még hangsúlyosabban a valódi megoldást nem jelentő és embertelen rendészeti eszközökhöz nyúl, és így elhárítja magáról a felelősséget, a legelesettebb embereket hibáztatva sorsukért.

A Város Mindenkié csoport tagjai és a szociális szakemberek is attól félnek, hogy a megfélemlített fedél nélkül élő emberek a büntetés elkerülése végett a külterületekre menekülnek, ahol sem a szociális gondozók, sem a jó szándékú emberek nem találják meg őket. Ebből komoly problémák adódhatnak, és akár életekbe is kerülhet.

Kérjük Önt, hogy szólaljon fel az Ön által képviselt Egyház és saját maga nevében a szegény emberekért és a fedél nélkül élő emberek büntetése ellen!

A Város Mindenkié csoport hajléktalan és szövetséges tagjai

Budapest, 2013. december 20.

This entry was posted in HU, szolidaritás. Bookmark the permalink.