Kumin Ferenc vs. Heller Ágnes

Budapest – Nyílt levelet írt Kumin Ferenc nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár Heller Ágnes filozófusnak, aki a svéd közszolgálati televízió által készített dokumentumfilmnek nyilatkozott. Kumin cáfolni akarja Hellernek a filmben elhangzott állításait.
tovább: AmerikaiNépszava

Kumin katona megvédi a magyarokat Hellertől

Kumin Ferenc nyílt levele Heller Ágnesnek
“(…)Azért fordulok Önhöz, mert megszólalóként Ön a film egyik kiemelt szereplője, de egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy amikor elfogadta a svéd forgatócsoport felkérését, tisztában volt-e azzal, hogy mihez adta a nevét. Egy olyan dokumentumfilmnek szánt, ám valójában silány propaganda lett a végeredmény, amely az újságíró szakma legelemibb szabályait veszi semmibe azzal, hogy az aktuális magyar viszonyokat kizárólag a kormány kritikusai és a szélsőjobb szerepeltetésével ábrázolja. A készítők semmiféle kapcsolatot nem vettek fel a kormányoldallal, nincs kormányzati vagy bármilyen szempontból kormányzatinak tekinthető szereplője az anyagnak. Biztos vagyok benne, hogy erről a körülményről Önt nem tájékoztatták a felkéréskor, illetve a riport elkészítésekor, hiszen bizonyára Ön sem vállalta volna a szereplést egy ilyen egyoldalú, a lejárató szándékot még csak leplezni sem próbáló alkotásban. Kérem ezért, hogy segítse munkámat, és velem együtt nyilvánosan tiltakozzon a film készítőinél és az SVT vezetésénél.(…)”

Heller Ágnes válasza Kumin Ferencnek
Heller Ágnes válasza Kumin Ferencnek
“(…) Csak ugyanazt válaszolhatom most, mint akkor. Mindenütt, minden fórumon a saját véleményemet mondom, nem kérdezem, kikkel együtt, s azt sem, hogy kiknek. Ha érdekli őket a véleményem, kifejtem. Ugyanúgy beszélnék ma is a jelenlegi hazai politikáról és irányítóiról a Kossuth rádióban vagy az egy állami tévé csatornán, ahogy a svéd vagy más televízióknak tettem. Nem kérdezném, hogy kikkel együtt, mondjuk, akár Kumin Ferenccel is. De miután a nagy hazai sajtószabadság következtében nevem csak rágalmak keretében merül fel az állami médiumokban és jobboldali sajtóban, erre mindeddig nem nyílt alkalmam. (…)

A szóban forgó dokumentumfilm:
Del 4 av 12. Hur mår kulturen i det högernationalistiska Ungern? Nationalism och högerextremism är på frammarsch i Europa och ingenstans är det så tydligt som i Ungern. De styrande högerpopulisterna har stor majoritet i parlamentet och högerextrema partiet Jobbik fick 17 procent av rösterna i senaste valet. Kobra går på konsert med nationalistiska skinhead-bandet Magazott Csersznye och träffar tryckfrihetskämpar, filosofer och dansare. Kristofer Lundström möter en av Ungerns mest kontroversiella kulturchefer – skådespelaren, regissören och teaterchefen Robert Alföldi. Under hans ledning har Nationalteatern i Budapest provocerat högerpolitiker med föreställningar som aids-dramat “Angels in America”. Programledare: Kristofer Lundström.
video

This entry was posted in HU, SE and tagged . Bookmark the permalink.