Tiszta választásokat az EBESZ -szel!

Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet
Lamberto Zannier
főtitkár úr részére

Tisztelt Főtitkár Úr!

Magyarország 1990 –ben, több évtizednyi szocializmus után a demokrácia útját választotta és békés körülmények között szabad, független köztársasággá változott. Népünk kialakította demokratikusan működő államrendszerét, majd hazánk 2004 –ben az Európai Unió tagja lett. Az elmúlt évtizedekben különböző politikai erők nyertek a szabályosan megtartott parlamenti választásokon, és hol nemzeti-konzervatív, hol baloldali kormányok vezették országunkat. Egy valami azonban nem változott, mégpedig a demokratikus berendezkedés tisztelete és megtartása. Ám 2010 –ben Magyarország ezen a téren fordulóponthoz érkezett, ugyanis a választásokon nagy fölénnyel győzelmet arató politikai erő a demokratikus berendezkedés fokozatos átalakításába kezdett. A jelenlegi államhatalom a mindenkori kormányokat korábban ellenőrizni képes szerveket – mint az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék, a Költségvetési Tanács, a Magyar Nemzeti Bank és az ombudsmani hivatalok – fokozatosan megfosztotta ellenőrző jogköreitől, saját pártirányítása alá helyezte a médiát és az igazságszolgáltatást, illetve visszaélve kétharmados parlamenti többségével törvények során keresztül kezdte csökkenteni a lakosság munkavállalói és politikai jogait. A demokrácia iránt elkötelezett magyar lakosság többsége 2010 óta tehetetlen aggodalommal szemléli a kormányzat antidemokratikus hatalomgyakorlását, és a közelgő, 2014 –es parlamenti választásoktól reméli, hogy országában végre megint az európai normákat tiszteletben tartó erő veszi majd kézbe az irányítást. Sajnos azonban a kormányzó pártok által kezdeményezett, választójoggal foglalkozó törvények jogcsökkentő, és a jelenlegi hatalom győzelmét segítő rendelkezései egy igazságtalan választás esélyét hordozzák, és előrevetítik a választási csalás kísérletének lehetőségét is.

tovább a petícióhoz

This entry was posted in HU, tiltakozások and tagged . Bookmark the permalink.