A magyar kultúra fekete hétfője

Hétfőn kormánypárti többséggel, ellenzéki tiltakozás mellett szavazta meg az Országgyűlés a múzeumi törvény módosítását. Ugyanakkor értékes nemzeti kulturális intézmények kerültek az MMA tulajdonába.

(…)

Az Országgyűlés hétfőn szintén megszavazta a Műcsarnok, a Pesti Vigadó – és váratlanul az értékes XII. kerületi Hild-villa – tulajdonának ellentételezés nélküli átadását a Magyar Művészeti Akadémiának (MMA). Ezzel lényegében értékes állami közvagyonokhoz jutott a Makovecz Imre által 1992-ben megalapított, az MTA művészeti akadémiájának „jobboldali ellenakadémiájaként” elgondolt civil szervezet. Ráadásul a Pesti Vigadót a magyar állam 2011-ben 2,3 milliárd forintból kezdte felújítani, amihez idén augusztusban még 1 milliárdot csoportosított át. A 2014-es költségvetésben pedig már 4,5 milliárddal szerepel ez a szervezet. Az MMA-t bírálók – többek között a Szabad Művészek csoport-, eközben éppen azt róják fel a testületnek, hogy nincs valós, életszerű viszonya a kultúrához, szakmai legitimációval nem rendelkezik.

tovább: Artportal

This entry was posted in HU, szabad művészek and tagged , , . Bookmark the permalink.