Robert Capa nevében tiltakoznak a Szabad Művészek a Capa-központ ügyében

Mint ismeretes, augusztustól a Nagymező utcai Ernst Múzeumot nem a Műcsarnok működteti tovább, hanem itt kap helyet a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ. Az erről szóló, július 17-i szűkszavú közlemény igen, a fejlemény maga azonban nem lehet teljesen meglepő, hisz még a központba kerülő Capa-kollekciót 2008-ban megvásárló előző kormány jelezte, a gyűjtemény köré egy intézmény létrehozását képzeli el. Igaz, amikor a New York-i ICP-től (International Centre of Photography) közel ezer művet 300 millió forintért megvett a magyar állam, akkor még nem létezett a városligeti Múzeumi Negyed terve, amelybe a hírek szerint, a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum átköltöztetésén alapuló fotográfiai múzeumot is elképzeltek. Most azonban sokak számára nem világos, hogy annak a mőzeumnak, valamint  a Nagymező utcai új intézménynek milyen lesz a profilja, viszonya. A most létrejövő, 155 milliós költségvetésű Capa-központ vezetője Kőrösi Orsolya lesz, aki jelenleg a szintén a Nagymező utcában működő Magyar Fotográfusok Házának (Mai Manó Ház) ügyvezető igazgatója.

Artportal

This entry was posted in HU, szabad művészek, tiltakozások and tagged , , , . Bookmark the permalink.