Tiltakozás a Ludwig Múzeum igazgatói pályázata kapcsán

Az Összefogás a Kortárs Művészetért csoport tagjai május 9-én elfoglalták a Ludwig Múzeum lépcsőjét és ismertették követeléseiket. Bencsik Barnabás öt éves igazgatói megbízatása 2013. február 28-án járt le, ám az eddigi igazgatót váratlanul érte, hogy a minisztérium nem hosszabbította meg vezetői mandátumát. Az új igazgató kijelölésének határideje május 12.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma május 3-án közölte: a törvényi előírásoknak megfelelően jártak el, amikor kiírták a Ludwig Múzeum igazgatói állására a nyilvános, a vezetői posztot nem hitbizománynak tekintő pályázatot.

“Bencsik Barnabásnak, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatójának határozott időre szólt a mandátuma, ami 2013. február 28-án lejárt. Ezt a tényt a sajtóban megjelent írások szerint többen nem hajlandóak tudomásul venni, holott a demokratikus gondolkodás alapja a hatályos törvények tisztelete” – szerepel a múzeumot fenntartó Emmi sajtó-, kommunikációs, közkapcsolati és protokoll főosztályának közleményében.

Mint írták, a 2013. március 1-jén kiírt pályázatra két pályamunka érkezett, ezeket a miniszter jogszabályoknak megfelelően létrehozott javaslattevő bizottsága megtárgyalt és értékelt. A bizottság munkájában részt vett a műkritikusok nemzetközi szövetsége, az AICA magyar szekciójának elnökségi tagja is. Hangsúlyozták: a minisztérium munkatársainak és a bizottsági tagoknak a döntés-előkészítés ezen szakaszában a pályázók személyiségi jogainak védelmében titoktartási kötelezettsége van, a pályázókról és a pályamunkákról nem adhatnak információt. Az ezzel ellentétes állítások a hatályos magyar jogszabályok figyelmen kívül hagyásáról tanúskodnak.

Fidelio

This entry was posted in hírek, HU, occupy LUMÚ, szabad művészek. Bookmark the permalink.