Ludwig Alapítvány: aggodalom a budapesti fejlemények miatt

Az aacheni Ludwig Alapítvány hivatalosan is aggodalmát fejezte ki a Budapesten tervezett igazgatóváltással kapcsolatban és képviselőjük a magyar fővárosba jön – adja hírül a dpa német hírügynökség.

A Ludwig Alapítvány állásfoglalását a dpa alapján a Monopol Magazin, a WDR és a Berliner Zeitung közölte. Mint ismeretes, a budapesti Ludwig Múzeum igazgatóváltás előtt áll. Bencsik Barnabás szerződését nem hosszabbítanák meg, a bírálóbizottság az április 19-i meghallgatás után egy másik pályázót, Fabényi Júliát részesíti előnyben. A Ludwig Alapítvány ügyvezető elnöke, Walter Queins kijelentette, Bencsik kitűnő munkát végzett, reméli, hogy az eddigi igazgató szerződését mégis meghosszabbítják

„Még mindig reméljük, hogy talán mégis meggondolják magukat és a miniszter ismét az eddigi igazgatót nevezi ki” – idézi a dpa-nak nyilatkozó ügyvezető elnököt a Monopol Magazin. Queins véleménye szerint Bencsik olyan személy, aki „nagyon jó nemzetközi kapcsolati hálóval rendelkezik, és ez az intézmény végül is a nemzetközi művészet otthona”.

Queins személyesen kíván Budapestre látogatni, ahol majd ismerteti az alapítvány álláspontját. Az illetékes minisztérium információira hivatkozó magazin szerint Queins május 12-én folytat megbeszélést Balog Zoltán miniszterrel, aki ezt követően dönt majd. Az időzítés érdekessége, hogy a miniszter számára a döntésre rendelkezésre álló harminc nap éppen aznap jár le.

artportal

This entry was posted in hírek, HU, occupy LUMÚ, occupy LUMU - HU and tagged , . Bookmark the permalink.