„Amíg az MMA az Alaptörvény része, addig vagyunk”

megszervezésével. Kik ők és mit akarnak? Bátorfy Attila beszélgetett a csoport négy tagjával.

Az akkor frissen alakult Szabad Művészek csoport a Magyar Művészeti Akadémia (MMA)december 15-i éves közgyűlésén mutatkozott be először a nyilvánosság előtt. Az eseményen történt botrány és az arról készült fotók pedig bejárták a magyar sajtót. Két nappal később a parlament kulturális albizottságának ülésén szerveztek akciót, majd december 28-án a Vigyázat, Műcsarnok 2.0 konferenciára demonstrációt szerveztek Kultúrpuccs címmel. A Szabad Művészek csoport négy tagjával, Csoszó Gabriella, KissPál Szabolcs,Nemes Csaba, és Orbán György képzőművészekkel beszélgettünk.

A csoportok általában szívesen fogalmaznak meg állításokat magukkal kapcsolatban. A Szabad Művészekkel mi a helyzet?

Nemes Csaba (NCs): A Nemma blogon megtalálhatóak ezek az önmeghatározások, a történetéről talán érdekesebb beszélni pár szóban. Amikor kiderült, hogy az MMA köztestületi státuszt kap, az azt követő felzúdulás hozta össze a csoportot. Párhuzamosan több szerveződés is indult, és azt találtuk, hogy van tizenöt-húsz aktív ember, aki érdekelt ebben.

KissPál Szabolcs (KSz): Volt egy szűkebb mag, amelyik részt vett egy FKSE-s megbeszélésen, senior és junior tagok vegyesen. Az ottani aktívabb szereplőket hívták meg a továbbgondolásra. Volt jövés-menés, és egy természetes fluktuáció mentén kialakult ez a csapat.

Csoszó Gabriella (CsG): De mindenképpen a Műcsarnok kijátszása volt az, ami elindította a csoportot, azóta vagyunk aktívak.

Hogyan működik a munkamegosztás?

NCs: Nem akkora a szervezet, hogy külön ki kellene osztani feladatokat, de vannak, akik fordítanak, vannak, akik molinót készítenek…

És vannak, akik interjút adnak? Van vezető? Gondolom, valaki valamikor egy e-mailt elindított.

KSz: Határozottan és szándékosan nincsen vezető, azért is ülünk itt négyen. Leginkább egy koncentrikus struktúra jellemzi a csoportot. Van öt-tíz nagyon aktív ember, akik minden nap részt vesznek a munkában.

Honnan érkeztek?

KSz: A képzőművészek mellett kurátorok, antropológusok és esztéták, valamint művészeti egyetemi hallgatók is vannak. Fontos, hogy korábban, noha ismertük egymást, ilyen felállásban nem volt közöttünk szorosabb munkakapcsolat. Az ügy hozott bennünket össze.

Miért a Műcsarnok volt a választóvonal, miért akkor telt be a pohár?

Orbán György(Ogy): Mert szimbolikus mint tér, hely és probléma.

NCs: Akkor vált nyilvánvalóvá az MMA agressziója. Addig alvó szervezet volt, de aztán egyértelművé váltak az elképzelések, és akkor jelent meg az ominózus interjú is az Indexen Fekete Györggyel. Akkor villant fel először, hogy ha kell, akkor milyen határokig mennek el.

CsG: AzMMA aktivitása is megnőtt, mi is akkor tudtuk magunkat aktivizálni mint egy válaszreakcióként. Néhány nap alatt lezajló események voltak, sűrűnkellett válaszokat adnunk.

De titeket meglepett?

NCs: Ez a szint és intenzitás igen. Sok jóra nem lehetett számítani, amikor bekerült az Alaptörvénybe az MMA, de nem lehetett tudni, hogyez megmarad-e a maszatolás szintjén, vagy lesznek konzekvenciái is. Engem személy szerinta Műcsarnok bevétele és a programjába való beleszólás tényleg meglepett.

OGy: Azt megelőzően sem a hozzájuk áramlott költségvetésből, sem a kommunikációból nem derült ki, hogy a Műcsarnokis az övék lesz. Ez hirtelen került be a képbe.

KSz: Az Alaptörvénybe iktatásukról én is azt gondoltam, hogy szimbolikus jóvátétel: a kormány elismeri, hogy ez a fajta kulturális tradíció és vízió, amitaz MMA képvisel, létezik. A Fekete-interjú láttán szakadt el nálam valami, és azóta sem tértem magamhoz.

Ha nem lett volna az a Fekete-interjú, akkor nem is lett volna Szabad Művészek-csoport?

CsG: De. Visszatérve, engem egyáltalán nem lepett meg, viszont nagyon felháborított. Az Alaptörvényben tételesen szerepelnek azok az időzített bombák, amelyekről gondolhattuk, hogynem csak szimbolikus térnyerésről van itt szó, hanem a teljes kulturális térelfoglalásról. Csak idő kérdése volt, mikor jön a következő lépés. És nem a Fekete-féle nyilatkozatok ebben a történetben a legfontosabbak, annak ellenére, hogy vállalhatatlanok.

OGy: Egyáltalán nem Fekete György ellen lépünk fel.

CsG: Annyiban a mi malmunkra hajtotta a vizet, hogy szimbolikus figurája lett az ügynek,és támadási felületet adott.

KSz: A Szabad Művészek soha nem Fekete György személyét támadta. Az MMA státusza a lényegi probléma.

CsG: Más kérdés, hogy egy ilyen ember szerintünk semmilyen testület élén nem ülhetne, az első kirekesztő nyilatkozatai után azonnal vissza kellett volna hívnia tisztségéből.

OGy: A kulturális kormányzat számára is kapóra jön Fekete, mert azt hitetik el sokakkal, hogy ha Fekete már nem lesz, akkor megoldódik a helyzet. De nem fog.

Hallottam olyan véleményt is kortárs képzőművészektől, hogy rendben, a Műcsarnok elveszett, de ennek a ténynek a kortárs képzőművészetre semmilyen hatása nincs.

CsG: Talán mert nem értik, hogy a teljes kortárs képzőművészet és kulturális szektor kerül az MMA irányítása alá, nem csak a Műcsarnok. Itt többről van szó, mint a mi generációnk.Évtizedekre határozza meg a magyar kultúra sorsát a centralizáció.

OGy: Abszurd helyzetet teremt, ha minden olyan szervezet felett diszponálni fog az MMA, amely közpénzt oszt el a kultúrában. Év végéig lezajlik ez a folyamat.

NCs: Még a művészeti oktatásba is szeretnének beleszólni, tehát az elkövetkező generációk képzését isirányítani akarják. Magunk is vitatkoztunk, hogy érdemes-e egy olyan Műcsarnokot megvédeni, amely ezer sebből vérzik, tele van belső problémákkal. De egyszerűen nem hagyhatjuk, hogy elvegyék a kortárs művészettől.

CsG: Szerintem az elvétel nem a legjobb szó, merthogy a művészeté marad és az sem világos, hogy kitől veszik el.

NCs: Az államtól, és átjátsszák magánkézbe.

CsG: Igen, de ez meg azért problémás, mert a privatizáció egyáltalán nem idegen a közegtől, és nem is rossz eleme bizonyos szektoroknak. A probléma szerintem nem ezzel van, hanem azzal, hogy a kiszervezés kedvezményezettje egy zárt rendszer. Eleve meghívásos alapon működik, nem nyitott a sokszínűség felé, és nem biztosított a teljes szektor hozzáférése.

OGy: Azzal érvelnek, hogy egy zárt rendszerű egyesülettel biztosítják a sokszínűséget és a hozzáférést, mert az MMA maga a magyar kulturálisszféra reprezentánsa. Balog Zoltán miniszter is azt mondta, hogy nincs itt semmi probléma, ki kell szervezni a kultúrát, a művészeknek be kell menni az MMA-ba, ha támogatáshoz akarnak jutni. Miért kéne?

KSz: Nem jelentheti a sokszínűséget, hiszen maga az MMA ideológiailag zárt és kirekesztő.

CsG: Az Alaptörvény önmagának is ellentmond, hiszen miközben kimondja, hogy az államnak biztosítania kell a hozzáféréstés a sokszínűséget, addig egy másik pontban pedig köztestületté emel egy zárt intézményt. AzMMA ilyen helyzetbe hozását semmilyen társadalmi, szakmai vita nem előzte meg, ez egy diktátum. Demokráciában elfogadhatatlan.

A kormányzati kommunikáció minden esetben arról szól,hogy a kultúra soha még nem volt ennyire sokszínű, kormány pedig még ennyit nem egyeztetett a szakmai szervezetekkel, mint a mostani.A kormányzat, és amögöttük állók számára, ami eddig volt, az volt a kirekesztő, és arról nem volt széleskörű egyezmény.

CsG: Ahhoz, hogy az érvelésük megálljon, ki kellene tekerni, vagy ki kellene üresíteni a demokrácia fogalmát.

NCs: De ez nem egy sziklaszilárd bullshit?

Én ebben már nem vagyok olyan biztos.

OGy: Az MMA ideológiailag és korosztályosan is kirekeszt művészeket, ez tény. Mindegy, mit mondanak.

KSz: Ráadásul a saját belső működése is antidemokratikus.

NCs: Egy demokratikus folyamat során az MMA, de más testület sem kerülhetett volna legitim módon az Alaptörvénybe. Az megint más kérdés, hogy alighanem mindnyájan, nem csak képzőművészek és művészettörténészek, valamit rosszul mértünk fel.Mert a talán kevésbé elismert és nem a leghaladóbb művészetet képviselő, számukban mégis nagyobb közeg részéről van egy igény, hogy részesüljenek az állami elosztásból. Erre azonban nem az MMA a megoldás.

CsG: Ez sajnos nem ilyen egyszerű, Csaba. Az MMA-ban vannak kitűnő művészek, ne csináljunk ebből esztétikai kérdést, amikor ez kőkemény szervezeti és jogi kérdés. Nem lehet olyat mondani, hogy az MMA-ban másodrangú művészek vannak, mi pedig az első vonal vagyunk.

NCs: Nem is mondtam ilyet.

CsG: Célozgatunk rá. Minden oldalon megvannak az amatőr gesztusok, az első és a másodvonal is vegyesen képviseli magát kint és bent is.

NCs: Pontosítom. A feszültség a Műcsarnok és a szélesebb művészeti közeg között mindig is fennállt.Utóbbiak rendre követelték, hogy kiállíthassanak a Műcsarnokban, de az igazgatók ezt visszautasították, legutóbb például Gulyás Gábor egy„szalon”-kiállítást.

CsG: Nincs túl sok állami reprezentációs helyszín a kortárs képzőművészet számára. Budapesten kettő, vidéken egy. A kortárs művészetet nem lehet megszüntetni, de a minőségi reprezentációt, a külföldi bekapcsolódást igen.

Szerintetek külföldön érdekli az embereket, hogy a Műcsarnokban mi van?

CsG: Feltétlenül.

NCs: Az MMA megmondta, hogy a Műcsarnokban így is túl sok a nemzetközi kiállítás, legfőbb ideje, hogy csak magyarok szerepeljenek ezeken a helyeken. Nem is akarják bent tartani a magyar kortárs képzőművészetet a nemzetközi látószögben.

KSz: Ott van például az artfacts.netoldal, amely különböző szempontrendszerek alapján értékeli a művészeket, kiállításokat, alkotásokat és ebben a Műcsarnokban való megjelenésnek súlya van.

A nemzetközi piac nem ostoba, tisztában kell lennie azzal, hogy mi történik Magyarországon. Nem tud reagálni a helyzetre? Mi van, ha a Műcsarnok egyszerűen elveszíti asúlyát, és itthonról más kiállítóhelyek kerülnek a helyére?

KSz: Sajnos nagyon keveset tud minderről a nemzetközi szakmai közvélemény. A Nemma blogon rengeteget foglalkozunk a hazai hírek kulturális lefordításával, de kevésbé érdekli őket, mert a kulturális intézményrendszernek mindenütt mostoha sorsa van.Nehéz felkelteni a figyelmet, és mégnehezebb fenntartani. Ráadásul pont amiatt, hogy az MMA tagjai között vannak rangos alkotók is, azt kérdezik:mi a baj?

NCs: Amikor az egész kitudódott, akkor Hans Knoll az elsők között írt levelet L. Simon Lászlónak, amiben az állt, hogy óriási veszteség lenne, ha a Műcsarnok kikerülne ebből a hálózatból. Másrészt azt is írta, hogy akkora nemzetközi kapcsolatok egyből átterelődnek a Ludwig Múzeumhoz, ami nem szerencsés, mert egyetlen intézmény nyakába kerül az összes ilyen típusú kommunikáció. Egyébként azt érzékeli, hogy amióta elkezdődtek a Műcsarnok körüli harcok, Ausztriában nemhogy felélénkült volna az érdeklődés, hanem mindenkinek elege van.

Sokak szerint 2010-ben a mítoszok kerültek hatalomra a tényekkel szemben. Az MMA-ban mintha folyamatosan azzal érvelnének, hogy mi az, ami nem kapott reprezentációt. Nem kaptak megjelenési lehetőséget anemzeti értékek, a keresztény, szakrálistémák, a határon túli magyarság művészei. Számotokra nem volna célravezetőbb tételesen kimutatni, hogy ez nincs így?

OGy: Szerintem ezzel ők tökéletesen tisztában vannak. Ezt lehetne jobban artikulálni a nyilvánosság felé.

CsG: Nem a mítosz került hatalomra, hanem felelős emberek, akik életre keltették, kihasználják és visszaélnek ezekkel a mítoszokkal. Más kérdés, hogy a rendszerváltás utáni kormányok a nemzeti önreprezentációban ezeket nem használták fel és eközben egyesek politikai eszközként kisajátították maguknak. Illúzióvolt, hogy egy liberális kultúrafelfogás, amibe belefért a konzervatív, keresztényművészet is, ellensúlyozni tudja majd a sérelmek továbbadására épülő tradíciót. Önmagábana befogadás és az elfogadás nem volt elégséges. Most ott tartunk, hogy ezek a sérelmek eluralnak mindent.

NCs: Nagyon érdekes viszont, hogy miközben ez a hisztéria megy, mindenki elfelejti, hogy mennyi Szent István- és Turul-szobor készült, tehát a köztéri művészet a legjobb cáfolata annak, amivel ők jönnek.

Meddig lehet lelkesedni egy ilyen csoportban? Mikor jön el az a pont, amikor ti is azt mondjátok, hogy vége, belefáradtatok?

CsG: Amíg az MMA benne van az Alkotmányban, addig vagyunk.

KSz: Bennem öt százaléknyit alábbhagyott a lelkesedés, de amikor ránézek egy törvénytervezetre, akkor mindig kirobban belőlem a tettvágy. De természetesen van fáradtság is bennem, mert nagyon intenzív a meló és napról-napra új helyzet teremtődhet, amire reagálni kell.

NCs: Nem lehet megspórolni a küzdelmet. Kiderült, hogy amit mi normálisnak gondoltunk, az sokkal gyengébb lábakon áll. Ha aztán a nyilvánosság tényleg kettészakad egy állami és egy alternatív nyilvánosságra, akkor lehet, hogy az erőket az utóbbira kell majd összpontosítani.

CsG: Ne felejtsük el, hogy a Szabad Művészek csoport nem függ az állami forrásoktól, míg sok szakmai szervezet igen. Éppen ezért mi könnyebben tudunk katalizátorok lenni.

KSz: Egy fillért sem kaptunk eddig senkitől. Egyszer majdnem. Amikor az AICA-tól különdíjat kaptunk, biztosítottak, hogy az nem jár pénzzel, a díjátadón mégis úgy döntöttek, hogy nyitnak egy alapot számunkra. Mi pedig megkértük őket, hogy ne tegyék és ezt a pénzt fordítsák inkább más célra.

Bátorfy Attila interjúja

>> artportal.hu