A Magyar Művészeti Akadémia Elnökségének nyilatkozata

A Magyar Művészeti Akadémia Elnökségének 2012. december 12-én közzétett nyilatkozata

A Magyar Művészeti Akadémia, hűen a művészet egyetemes értékeihez, nemzeti kultúránkat kívánja szolgálni.
Az elmúlt hetekben kialakult viták számos félreértésen és félreértelmezésen alapultak. Kérjük, hogy Akadémiánkat a tények, döntéseink és tevékenységünk érdemi vizsgálatát követően, elfogultságokat félretéve ítéljék meg a nyilvánosság előtt velünk foglalkozók.
Ha részünkről születtek is félreérthető vagy félreértelmezhető megfogalmazások, biztosíthatunk mindenkit, hogy szándékunkkal ellentétes bármilyen emberi és közösségi érték megsértése.
Bízunk abban, hogy az elkövetkező időkben jóhiszemű párbeszéd, valamint lelki és szellemi gyarapodást szolgáló tevékenység jellemzi a hazai kulturális élet szereplőit. Minden ilyen módon gondolkodó és cselekvő személlyel, illetve közösséggel együttműködésre törekszünk, ahogy tettük ezt eddig is.
Az MMA a jövőben olyan nagy múltú intézményeket működtet majd, mint a Pesti Vigadó és a Műcsarnok, amelyekben a nemzeti kultúra és a művészet egyetemes értékeinek bemutatása a célunk.

A Magyar Művészeti Akadémia Elnöksége
Kiadó: Magyar Művészeti Akadémia Titkársága

Forrás: MMA

This entry was posted in hírek and tagged , , . Bookmark the permalink.