Célja a küzdés szaga – Az MMA folyóiratáról

A Kultúra népi, genetikus, konzervatív, nemzeti, tartalmas. A Civilizáció városi, kitalált, liberális, globális és üres. A Magyar Művészeti Akadémiának lett egy saját folyóirata. Elolvastuk.
A Gyurcsány-kormány utolsó két évében gyakran megfordultam az Írószövetség Bajza utcai székházában. Írtam tudósításokat (lásd például: A szabadság sajnálatos bálja, Magyar Narancs, 2008. szeptember 25.), de valami perverz kíváncsiság is odavonzott. Próbáltam megérteni, miből fakad és hova sodorja híveit az a sajátos világértelmezés, amely megszólalásaikban felszínre tört. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy felállt a derék író, és a pódiumról magabiztosan kinyilatkoztatta ugyanazt, amit az előtte igen elszántan szónokoló kolléga is mondott, és amit ki tudja, hány éve vagy évtizede mondogattak már egymásnak. A súlyos igazság, amellyel fáradhatatlanul szembesítették egymást, nem más volt, mint hogy hazánkban szellemi háború dúl. A kapitalizmus, a globalizáció, a multikulturalizmus, a posztmodern, a liberalizmus és a többi idegen kifejezés elnyomja a nemzeti értékeket, a vallásos érzületet, a hagyományokat, a rendet, a családot és a rímes verseket. Az igazi értékeket elhallgatják – azt hiszem, ennek a kijelentésnek a variációit hallottam ott a legtöbbször. Hogy pontosan kiket nyomnak el, kik, miért és hogyan, arról kevés szó esett. Hiszen úgyis tudta mindenki.

Természetesen hatalmas különbségek voltak és vannak a szereplők között; az Írószövetségben és környékén bőséggel találunk felkészült irodalmárokat és jelentős írókat. Ez a harcias retorika, az együgyű vagy konkrétan értelmetlen ellentétpárok felállítása azonban szinte minden diskurzust leural. Megbénítja a gondolkodást, és megeszi a lelket. Mindez nemcsak hamis, de végtelenül unalmas is, ezért e sértődöttségében összetartó kis közösségen kívül szinte senkit nem érdekelt. A Fidesz választási győzelme után azonban ezek a figurák kipörögtek a napvilágra, a kormányzat leplezetlen rokonszenve rájuk irányította a figyelmet – és ez meglepte őket. Azt tapasztalták ugyanis, hogy bár ugyanazt mondják, mint mindig, de ettől most hirtelen mindenki baromi ideges lesz. A Tokaji Írótábor 2012-es felhívása például relatíve visszafogott megfogalmazása volt a szokásos téziseknek. Az állt benne, hogy a szocialista kultúrpolitika és a posztmodern teoretikusok “szövetsége” máig elnyomja a nemzeti érzelmű irodalmat. Botrány lett belőle, pedig a Bajza utcában szépen tapsoltak hozzá. Ki érti?

tovább: MagyarNarancs