Meglehetősen szűken mérten lehet információkhoz jutni a tervezett új Nemzeti Közgyűjteményi Együttesről, noha nem lehet túlbecsülni a téma jelentőségét városfejlesztési, városszerkezeti, gazdasági, értékvédelmi, környezeti vagy éppen politikai szempontból, hiszen nem csak jó pár múzeumról, hanem a Városliget sorsáról, jövőjéről van szó. Zikkert Zoltán Arnold írása.
Mégis olyan kevés a megszólalás, olyan kevés a hír, és szinte nem léteznek nyilvános elemzések, újságírói vagy éppen szakmai vélemények a témában, mintha ezzel a projekttel kapcsolatban minden rendben lenne, nem lenne miről beszélni. Pedig véleményem szerint igencsak sok mindenről kellene szót ejteni, meglehetősen sok aggasztó körülmény van, amelyek miatt a város lakóinak és az építész, tájépítész szakmáknak hallatniuk kellene a hangjukat.
A magam részéről annyit tudok tenni, hogy itt, a szakma fórumán 3 kérdéskör mentén röviden összefoglalom az általam problémásnak érzett kérdéseket.
1. A projekt menete, a tervezés, lebonyolítás módja
Az információhiány önmagában is jelzi a problémát. Miként történhet meg, hogy kormányszintről irányítva valakik valahol tervezgetnek, foglalkoznak egy ilyen súlyú területtel anélkül, hogy az érintett város vezetésének, szakembereinek, a szélesebb szakmai közvéleménynek, és még lényegesebben az érintett város lakóinak nemhogy beleszólása, de bármiféle fogalma is lenne róla, mi készül a fejük felett 120 milliárd forintból?
A Városliget “hasznosítási koncepcióját”, a “családi szórakoztató központ” tematikáját egy múzeumigazgató miniszteri biztos dolgozza ki? Vannak-e településtervezők, tájépítészek a tervezők között? Miközben a Városligetről, a világ első közparkjáról, Budapest 2. legnagyobb parkjáról van szó. Sehol egy szakmai vita arról, hogy kell-e múzeumi negyed. Ha igen, akkor hol lenne a helye a városban? És ha véletlenül a Városliget közelében lenne ideális, akkor ott milyen feltételekkel, elhelyezéssel, megkötésekkel? Ezeket a kérdéseket nem helyettesíti egy nemzetközi tervpályázat az épületek konkrét megjelenésével kapcsolatban, még ha annak eredményeként szépen bemutatható, gusztusos, fantáziát megragadó látványtervek születnek is, amelyeket már most felfokozott várakozás övez. A mai kornak megfelelő szemléletmódot – értem ezalatt a gazdasági környezet realitásait és a fenntarthatóság eszméjét – már alig merem számon kérni: miért nem egy zárvány, leromlott rozsdaterület rehabilitálására, városszerkezetbe való integrálására használnak fel egy ilyen újonnan tervezett, nagy volumenű létesítmény együttest? Miért egy zöldterületet – ráadásul nem is akármilyet – csonkítanak meg? És itt jutunk el a 2. kérdéskörhöz.
2. A zöldfelületek veszélyeztetettsége
Amikor először arról volt szó, hogy múzeumokat építenek a Dózsa György út menti betonfelület (Felvonulási tér, Ötvenhatosok tere) helyére, akkor még lehetett reménykedni, hogy a Városliget zöldfelületeit óvni fogják. Azóta kiderült, hogy 6 múzeumról van szó 5 épületben, ami a hozzájuk tartozó kiszolgáló és megközelítést biztosító utakkal, burkolt felületekkel együtt nyilvánvalóan jóval nagyobb helyen fér csak el, mint a mostani parkolók területe – ha egyáltalán egy épületcsoportban helyezik el azokat, és nem szétszórva a Liget teljes területén. Kiderült az is, hogy kiköltözne valahová a Ligetbe a Fővárosi Nagycirkusz, illetve hogy termálhotelt terveznek a fürdő közelébe, emellett Baán László valamiféle gasztrofaluról is beszélt. Ezen tervek alapján egyértelmű, hogy a Városliget növényállománya alaposan vissza fog szorulni az épületek, létesítmények érdekében. Nem beszélve a maradék zöldfelület megváltozó igénybevételéről. Pedig bárki, aki kicsit is ismeri Budapestet – vagy ha nem ismeri, ránéz bármilyen térképre vagy műholdfelvételre – láthatja, hogy milyen kulcspozícióban van a Liget.
Sűrűn beépült városrészek találkozásánál, olyan kerületek szomszédságában, ahol talpalatnyi természetközelség sincs, az utcákon nemhogy zöldsávok, de még a dézsába kitett csenevész fácskák sem maradnak meg. Vagyis a környező területek lakóinak egyetlen természeti kapcsolata, és az egész város tüdejének egy lényeges darabja a Városliget. Így vele kapcsolatban park helyett olyan kifejezéseket használni, mint “családi szórakoztató központ” vagy “hasznosítási koncepció” borzasztóan hangzik. Ezzel kapcsolódok is a 3. kérdéskörhöz.
3. A célcsoport kérdése
Nagyon úgy néz ki, hogy a Nemzeti Közgyűjteményi Együttest valamiféle, megalapozottságát tekintve kérdéses gazdasági szempontok irányítják. A cél kijelöléséből ez egyértelmű: másfél millió új turista a vágy. Ez az indikátor jellemző az egész gondolkodásmódra. Nem a város lakói a megcélzottak, nem a város élhetőségének növelése a cél, szó sincs ilyesmiről. A tervezők gondolkodásmódjára, látásmódjára mi sem lehetne jellemzőbb, mint az Építész Közlöny 2012. októberi számában megjelent Baán László interjú illusztrációjaként szolgáló fényképek: rendezetlen részletek, összefirkált maradvány faldarabok és sehol az élet nyomai, sehol egy ember. Noha annak, aki tényleg használja a Városligetet, ezek a rendezetlenségek persze léteznek, de nem ez tűnik fel, hanem az, hogy mennyi ember sportol, játszik, pihen a Ligetben, hogy hóesés után hétvégén konkrétan tömeg van a fák alatt, mert mindenki vágyik a szabadba, szeretne kicsit a természetben lenni, hóembert építeni és szánkózni, és ez a pestieknek itt lehetséges. Amint jobb az idő, a sportpályák megtelnek fiatalokkal és idősebbekkel, a játszóterek gyerekekkel és szülőkkel, a rétek és dombok heverésző, sütkérező, uzsonnázó párokkal, családokkal, mindenütt kocogók és kerékpározók róják köreiket. Vajon mi lesz ehelyett, ha sikerül elérni az irreális álmot, és másfél millió új turista érkezik ide az új múzeumokba, termálhotelbe, gasztrofaluba, cirkuszba, “családi szórakoztató központba”?
A köztelevíziónak adott Baán interjúban is elhangzik, micsoda különleges adottság ez a belváros szomszédságában lévő nagy, egybefüggő, szabad, beépítetlen terület. Éppen csak az ebből levonható következtetésben tévednek nagyot. Ugyan a tervpályázat nagyon izgalmas építészeti feladvány lesz sok-sok szakembernek, de Pest egyik utolsó nagy zöldterületét csonkítják meg jóvátehetetlenül, kiszorítva a város lakóit arról a helyről, ahol fák alatt, zöldben pihenhetnek, sportolhatnak. A Városligetre budapestiként sok okból méltán lehetünk büszkék, jó lenne, ha használhatnánk is annak, aminek ideális: közparkként.
Zikkert Zoltán Arnold építész
MMA countdown – Free Artists welcomes the resigned MMA-members!
TRANSZPARENCIÁT!