Bekerül az alkotmányba a Makovecz-féle társaság

A kormány szándékát egyértelműen kifejezi az alkotmánytervezetbe került passzus, amely szerint „Magyarország védi a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Művészeti Akadémia és a felsőoktatási intézmények tudományos és művészeti szabadságát…, biztosítja szervezeti önállóságukat”. E szándékot csak nyomatékosítja, hogy a múlt hónapban 100millió forint átcsoportosítását rendelte el a kabinet a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) javára a Miniszterelnökség fejezet „rendkívüli kormányzati intézkedések” terhére. Az MTA társintézménye, a Széchenyi Művészeti Akadémia egyidejű megszűnéséről egyelőre nincs szó.

Az előzmények csaknem két évtizedre nyúlnak vissza. Nem sokkal a rendszerváltás után, 1991 őszén kezdődött meg a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) előkészítése, fölélesztendő az MTA-ból 1949-ben kizárt humán tudományok és művészetek hajdani szervezetét. A folyamat élén Kosáry Domokos MTA-elnök állt. A SZIMA végül önálló MTA-társszervként alakult meg 1992-ben. Bejegyzése előtt azonban Makovecz Imre építész már bejelentette az MMA létrejöttét egyesületként, amelyet sokan jobboldali irányultságú „ellenszervezetnek” tekintettek. Az MMA vezetése kezdettől köztestületi státuszra vágyott, és az egyesülést is szorgalmazta a SZIMA-val, Kosáry azonban ellenállt.

Évek során százas nagyságrendűre bővült mindkét szervezet létszáma, előfordul kettős tagság is (mint például Jókai Anna íróé vagy Orosz István grafikusművészé). A SZIMA tisztségviselői között találjuk Dobszay László zenetörténészt (elnök), Ferencz Győző költőt, irodalomtörténészt (ügyvezető elnök), Klimó Károly festőművészt. Az MMA „örökös és gyakorló” elnöke, az Orbán mellett gyakran állást foglaló Makovecz Imre mellett az ügyvezető elnök Fekete György belsőépítész (az MDF-kormány volt helyettes kulturális államtitkára), elnökségi tag a Nemzeti Kulturális Alapot másodszor vezető Jankovics Marcell rajzfilmrendező, illetve Finta József építész. Az MMA pártoló tagjai között szerepel a nagyvállalkozó Demján Sándor is.

Miközben a SZIMA eddigi működése során távol tartotta magát attól, hogy politikai nyilatkozatokat tegyen, az MMA hangsúlyt helyez a közéleti megnyilvánulásokra. Különösen figyelemre méltó tavaly március végi állásfoglalásuk, amelyben egyebek között kulturális csúcsminisztériumot követelnek a környezet, sport, szociális, jóléti terület és az egészségügy felügyeletével (lényegében ez valósult meg). Törölnék a kulturális, művészeti életben az alapítványok támogatását (ez megvalósulóban van), helyette az „országos hatáskörű” művészeti szervezetek dotálását javasolják. Pártolják a szakmai kamarai rendszert, megszüntetnék a „szekértáborok közötti különbségtételt”, és szorgalmazzák a művészeti ágak közötti esélyegyenlőséget, az irodalmi alkotók tisztes díjazását.

Az MMA titkárságán egyelőre nem kaptunk választ kérdéseinkre, mindössze annyit mondtak, jelenleg egyeztetések zajlanak a szervezetről, később tájékoztatnak. Az index portál úgy tudja, a köztestületté váló, és ezzel a jövőben a hazai kulturális életben irányadó véleményalkotó és tanácsadó szervként működő MMA a felújítás alatt álló Pesti Vigadóban kap reprezentatív irodai elhelyezést. A közigazgatási és igazságügyi tárcánál azonban „zöldmezős köztestület-alapítást” említettek lapunknak, ami legalábbis sejteti: nem egy az egyben a mai MMA-ról van szó. A SZIMA-nál Ferencz Győző elmondta, ők a sajtóból értesültek a kormányzati szándékról, ami pedig az alkotmányt illeti, szerinte nem kellene külön rendelkezni a művészeti akadémiáról, elegendő, ha az állam a művészeti-tudományos működés szabadságát garantálja. A SZIMA-elöljárók több Fidesz-politikusnak küldtek tájékozódó levelet, amelyre nem jött válasz, mígnem a múlt héten fogadta őket Pálinkás József. Az MTA-elnök leszögezte: tartja magát a SZIMA-alapszabályban szereplő társult viszonyhoz, továbbra is biztosítja a SZIMA működését, folyósítja a mintegy 12 milliós éves támogatását. Kétségtelen azonban – fűzte hozzá ehhez az ügyvezető elnök –, hogy a SZIMA helyzete a kormányzati lépéssel „furcsává” vált.

Varsányi Gyula | Népszabadság| 2011. április 13.