Vesztes kultúra: NKA-800 millió

Varga Mihály ígéretének megfelelően már meg is jelent a kormányhatározat az idei hiánycél tartásához szükséges intézkedésekről. A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányhatározat értelmében a zárolás alól rengeteg cél mentesül, így például az összes stadionépítés is. Vagyis idén zavartalanul folytatódhatnak a stadionberuházások. Gyors számításaink szerint a határozatban szereplő zárolások összege 89 milliárd forint, szemben a bejelentett 110 milliárd forinttal.

http://www.terragalleria.com/images/black-white/us-sw/usnv9106-bw.jpeg

Megjelent a határozat

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön jelentette be váratlanul, hogy a kormány 110 milliárd forintos kiadászárolásról döntött és ennek részletei hamarosan nyilvánosságra is kerülnek. Ígéretének megfelelően a kormányhatározat meg is jelent a csütörtöki Magyar Közlönyben (a költségvetés törvényi módosítására nincs szükség, mivel “csak” a szokásos kiadásbefagyasztásokról van szó).

Az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett “2014. évi hiánycél tartásához szükséges intézkedésekről” című kormányhatározat 11 pontban foglalja össze a feladatokat, azok felelőseit és a határidőket. Ezen túlmenően részletezi azt is, hogy a kiadászárolás mely területeket milyen összegben sújtja, valamint hosszasan sorolja a zárolás alól mentesülő célokat.

A zárolás alól mentesített előirányzatokat négy oldalon keresztül sorolja a határozat, és a Beruházási Alap kiadásai között található stadionfejlesztések ezúttal megússzák a befagyasztást (ez 58 milliárd forintos kiadást jelent egyébként).

(…)

6. A Nemzeti Foglalkoztatási Alap (közmunkaprogram kiadási előirányzata nélküli) egyenlegében 8 milliárd forintos javulást kell elérni.

7. A Nemzeti Kulturális Alap egyenlegének esetében 800 millió forintos javulás a cél.

8. A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap egyenlegének 6 milliárd forinttal kell javulnia az ehhez szükséges intézkedések nyomán.

(…)

tovább: portfolio.hu

This entry was posted in HU and tagged , . Bookmark the permalink.