Protest MMA#4

Az MMA einstandolja a Műcsarnokot!

(videó: fenesztra)

Az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának tegnapi ülésén a
kormánypárti képviselők vitára alkalmasnak találták a Magyar Művészeti
Akadémia stratégiai szerepét megerősítő T/9634. számú törvénytervezetet.

Ennek parlamenti megszavazása esetén a Műcsarnok
épülete, mely eddig nemzeti örökségünk részét képezte, örökre az MMA
tulajdonába kerül. Akciónkkal arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy
egy kirekesztő szervezet, kisajátítja közös nemzeti tulajdonunkat.

Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényéből közismert “einstand”
kifejezést olyan helyzetekre használjuk, amikor az erősebb jogán
valakinek lefoglalják a tulajdonát. Most is ez történik!
Szabad Művészek

Budapest, 2013. február 19.

Csoszó Gabriella fotói: freedoc-gabriellacsoszo.blogspot.hu

SAJTÓMEGJELENÉS:

>> 168 óra: Einstand és lenyúlás

>> Cultura.hu: Flashmob volt az MMA ellen a Műcsarnoknál

>> Fenesztra blog: Einstand

>> Gépnarancs: Flashmobbal tiltakoztak a Műcsarnok MMA-hoz kerülése miatt

>> Hír24.hu: Így kerítették be a Műcsarnokot

>> HVG: Flashmob volt az MMA ellen a Műcsarnoknál

>> Index: Elfoglalták a Műcsarnokot az MMA elől

>> Irodalmi jelen: Flashmobbal tiltakoztak a Műcsarnok MMA-hoz kerülése ellen

>> Klub Rádió: Reggeli Gyors (8:25-től)

>> Magyarorszagon.hu: Flashmob a Műcsarnok MMA-hoz kerülése ellen

>> Mandiner: Flashmob a Műcsarnok MMA-hoz kerülése ellen

>> Minimumplusz: Einstand [Szabad Művészek Csoport]

>> Népszabadság: Szabad Művészek einstandolták a Műcsarnokot

>> Népszava: Flashmobbal tiltakoztak a Műcsarnok MMA-hoz kerülése ellen

>> Politics.hu: Demonstration over transfer of Műcsarnok art gallery to new owner

>> Richpoi.com: Flashmobbal tiltakoztak a Műcsarnok MMA-hoz kerülése ellen

 

 

 

This entry was posted in akciók, DE, E, EN, FR, hírek, I, news, szabad művészek and tagged . Bookmark the permalink.