TILTAKOZÓ demonstráció a MMA közgyűlésén (sajtónak)

A ‘Szabad Művészek’ egy spontán szerveződés. Tagjai között találhatók művészeti egyetemisták, művészeti egyetemi oktatók, államilag kitüntetett fiatalabb és idősebb művészek, művészeti írok, kurátorok és olyan civilek, akik elkötelezettek a magyar kultúra függetlensége mellett, amelyet befogadónak képzelnek el az ÖSSZES művészeti és szellemi alkotással kapcsolatban, a nemzeti szalonoktól a kritikai művészetig. A magyar kultúra EGY, ezért:

Követeljük a MMA köztestületi státuszának eltörlését!
2011.április 2-ai hatállyal a Magyar Művészeti Akadémia nevesítve lett Magyarország Alaptörvényében. „Magyarország védi a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia tudományos és művészeti szabadságát . A felsőoktatási intézmények a kutatás és a tanítás tartalmát, módszereit illetően önállóak, szervezeti rendjüket és gazdálkodásukat törvény szabályozza.”
2011. augusztus 10-én hatályba lépett a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló 2011. évi CIX. törvény, mely köztestületi státuszt, és kizárólagos kultúrairányító szerepet adott egy magán alapítású egyesületnek. „1. § (1) A Magyar Művészeti Akadémia (a továbbiakban: MMA) az önkormányzás elvén alapuló köztestület, amely a művészettel – különösen az irodalommal, a zenével, a képző- és az iparművészettel, valamint az építészettel, a fotó-, a film-, az előadó-, a népművészettel -, továbbá a művészet elemzésével, támogatásával, oktatásával, hazai és nemzetközi bemutatásával, közkinccsé tételével és a magyar művészek képviseletével összefüggő országos közfeladatokat lát el.”

Ezzel a törvény adta lehetőséggel egy magánszervezet aránytalan, indokolatlan és elfogadhatatlanul nagy befolyásra tesz szert a kultúrában. A kormányhatározat törvényileg biztosít teljhatalmat az egész kultúra felett egy olyan szervezetnek, amely kirekesztő és ideológiai alapon közelít a művészethez.

Követeljük, hogy az állam biztosítsa a kulturális szektor autonómiáját!
2012 novemberében Balog Zoltán az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért is felelős miniszterének nyilatkozata szerint: „– Szerintem a megoldás az, hogy kiszervezzük ezt. A kormány a Magyar Művészeti Akadémiát szeretné olyanná tenni, mint amilyen a Magyar Tudományos Akadémia a tudomány területén. Aztán a művészeti akadémiába kell bemennie a művészeknek, a kultúrembereknek, az íróknak, költőknek, színészeknek, filmeseknek, mindenkinek. A kormány odaadja nekik az összes támogatást, és aztán ők fogják azt autonóm módon elosztani. Ez egy korrekt, látható rendszer lesz. Szerintem ez a jövő, nem az, hogy a miniszter és az államtitkár osztogat, számolgat – fogalmazott Balog Zoltán.” Ezen nyilatkozat tartalmilag elfogadhatatlan, mert a kormány politikai eszközökkel kiszervez egy olyan közfeladatot, ami alkotmányos-, és erkölcsi kötelezettsége lenne, valamint nyílt beismerése a kulturális koncepció teljes hiányának.
Követeljük a teljes körű, demokratikus szakmai egyeztetést!
Az elmúlt másfél évben gyakorlattá vált, hogy a kulturális intézmények élére széleskörű szakmai egyeztetések mellőzésével, pályázat kiírása nélkül, vagy a kiírt pályázat megkerülésével neveznek ki vezetőket. Ezzel a gyakorlattal veszélybe került a szakmai alapokra helyezhető kiszámíthatóság, a program alapú tervezés, illetve az is, hogy Magyarország színes, nyitott, befogadó, de egyben karakteres kulturális képet mutathasson fel.

Követeljük az egyoldalú kultúrafinanszírozás megszüntetését!
A centralizált, egy kézben összpontosuló finanszírozási rendszer torz viszonyokat eredményez, amely önkényesen kialakított, szűk körnek kedvező koncepció mentén kívánja gyakorolni a pénzügyi források elosztását. Magyarország az Európai Unió tagja, mi vagyunk az Unió(!); Európa egészén belül elképzelhetetlen, hogy egysíkú, politikai befolyástól nem mentes lobbyérdekek alakítsák egy ország kultúráját.

Követeljük a nyilvános, arányos, átlátható támogatási rendszert!
Az állam alapvető feladata és kötelessége a kultúra támogatása, olyan szakmai szempontból megalapozott működési rendszerben, amelyben a döntések átláthatóak, ellenőrizhetőek és számon kérhetőek.


Követeljük a Műcsarnok függetlenségét!

A Műcsarnok közintézmény, az ingatlan pedig köztulajdon:így egyetlen kormánynak – legyen bár 2/3-os többsége – sincs joga átjátszani azt egy magánalapítású egyesületnek. A Műcsarnokot nem visszaadni kell az arra érdemes képzőművészeknek, hanem köztulajdonban kell maradnia, hogy a kortárs művészet teljes skáláját reprezentálhassa a nemzeti szalonoktól a kritikai művészetig . Annak igazgatóját csak releváns szakmai zsűri által elbírált pályázat alapján lehessen kinevezni!

Az MMA kirekesztő, a művészet szabad!

Szabad Művészek
(Protest MMA #1)

This entry was posted in HU, szabad művészek and tagged , , . Bookmark the permalink.

3 Responses to TILTAKOZÓ demonstráció a MMA közgyűlésén (sajtónak)

  1. RÉGI-ÚJ KULTÚRIDŐSZAK KÖSZÖNT RÁNK.
    (Megjelent a http//epiteszforum.hu/kialtvany es tiltalkozas a magyar-kulturaert
    Végre, végre, végre itt van ÚJRA, sajnos nem a nagy csapat hanem huszonkét év után egy kultúra messiás (csapat) akik megszerezték a bölcsek kövét.
    – Először majd ismét megnézve az MMA vezetőjével készült video-t azt gondoltam, hogy milyen rendes a Mikroszkóp színpad, hogy paródiát készít a kultúr diktatúráról. Álmomban sem gondoltam, hogy ami ott elhangzott azt az illető ”véresen” komolyan gondolja.
    Nem tudom, de kíváncsivá tesz, hogy mit gondol az illető hitvallásáról a MMA (Magyar Művészetek Akadémiája) tagsága?

    Szelleme.
    Mert ha az egész tagság elfogadja a kinyilatkoztatott szellemiséget akkor kollektívan (bár ez nem jogszerű) kulturális diktatúrához adják hozzájárulásukat.
    Ez értelmezésem szerint olyan fogalmak ismételt megjelenésének és alkalmazásának ad teret mint a kilencvenes évek elejéig érvényben lévő három T (Támogatott, Tűrt, Tiltott). Sőt a nyilatkozat (az akkori hatalom, a másként gondolkodókkal valamiféle lojalitást felmutató volt és a mostani elképzeléssel szemben azt kell, hogy mondjam liberálisnak számított) merev és minden ellenvetést, ”másságot” elutasít. Olyan fogalmak kerülnek a művészek támogathatóságának feltétel rendszerébe mint: keresztény, magyar/os, kritikátlan, hatalom hű, hogy csak néhányat említsek a sok fogalom közül, amik már önmagukban is kizárják a ”másként” gondolkodók munkásságát. Ez a feltételrendszer egy szóval kifejezve kirekesztő. Nem tudom, hogy a jelenlevő hatalomnak ez e a szándéka a közösséget vállalt Európában? Ha igen, akkor a leggyorsabban el kellene hagynia a közösséget. Egyben bizonyos vagyok, ez a szellemiség nem szolgálja Magyarország fejlődését. A kreatív, előremutató gondolkodás és cselekvés nélkül aligha létezik versenyképes tudomány, technika és kultúra. Az nyitottságot követel és a sokszínű gondolatokból, próbálkozásokból és kísérletekből születhetnek meg azok az eredmények, amelyek mind a magyar, mind az egyetemes kultúra részeivé válhatnak. Itt nincs, és-vagy. A tudományban nincs olyan, hogy magyar matematika, sem olyan, hogy magyar fizika és sem olyan, hogy tisztán magyar művészet. Jó művészet vagy rossz művészet (az nem művészet de létezik) létezik csak. A ”magyar” művészeknél mindenkor megvan, és meg is lesz az a magyar sajátosság (diktátum nélkül is) akik itt élnek/éltek mivel génjeikben hordozzák a Közép európai létet. A jó művészeket soha nem a provinciális és felszínes klissék, vagy a politikai kurzusokhoz való kötődés motiválta /ja, hanem olyan szakmai, szociális stb. emberi kérdések amelyeknek eredményei a hazai és egyetemes kultúra részévé váltak (nem tud senki kibújni a saját bőréből) és amelyre művészettörténetünk ad egyértelmű bizonyosságot.

    A hatalmon lévők jól gondolják át melyik utat választják!

    A rossz döntésnek a következményei beláthatatlan károkat okoznak, mint azt már megtapasztaltuk az elhíresült szocializmus időszakában.

    Ne járják újra azt az utat!

    Tulajdonjog.
    Sajnos a jelenlegi hatalom precedenst teremtett arra, hogy nemcsak az állam de a nemzet tulajdonait is magánkézbe, egyesületek, vagy köztestületi társaságok kezébe adja. Itt és most ezennel bejelentkezek, hogy adják át az egyesületem tulajdonába a Magyar Parlamentet.
    Nem elképesztő és abszurd (sajnos realitás), hogy a Vigadó-t és a Műcsarnok- ot (ami legalább olyan szimbolikusan magyar nemzeti érték, mint a Szent Korona vagy a Parlament) magántulajdonba adják (egy marék ember tulajdonába)?

    Ezen intézmények tulajdonjoga a hatalmon és hatalmon nem lévő pártokon felül állanak, és azok a Magyar Nép tulajdonát képezik!

    Itt és most tiltakozom a jelenlegi magyar kulturális diktatúra bevezetése, és a magyar nép tulajdonát képező Vigadót és Műcsarnokot átadók, és azok bitorlói ellen.

    Budapest, 2012. December 9.
    Mengyán András
    Képzőművész, designer, egyetemi tanár

  2. Felháboritó,hogy újra itt a három “T”!

  3. Pingback: Tiltakozás: “Az MMA kirekesztő, a művészet szabad!” | AMEXRAP

Comments are closed.