Az AICA, a FESZ, a JAK és a Szépírók Társasága közös nyilatkozata a Nemzeti Kulturális Alap új kollégiumainak delegálási folyamatáról

Az AICA Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége Magyar Tagozata, a Független Előadó-művészeti Szövetség, a József Attila Kör és a Szépírók Társasága közös nyilatkozata a Nemzeti Kulturális Alap új kollégiumainak delegálási folyamatáról

MMAlogoF_1_haromsoros

A Nemzeti Kulturális Alap több mint 20 éven keresztül az autonóm szakmai döntéseken alapuló kultúratámogatás legfontosabb intézménye volt. Szakmai kollégiumokra épülő működésével hozzájárult a magyar kultúra sokszínűségének fenntartásához. A kormány 2015 végén egy olyan törvénymódosítási javaslatot nyújtott be, amely radikálisan csökkentette a szakmai szervezetek beleszólását az NKA pályázatok elbírálásába: előírta, hogy a Magyar Művészeti Akadémia delegáltjai kell, hogy kitegyék a kurátorok egyharmadát, további egyharmadot a minisztérium és egyharmadot a szakmai szervezetek jelölhetnek. Ez a módosítás az NKA szakmai autonómiáját, ideológiai semlegességét, demokratikus működését radikálisan korlátozza. A módosítási javaslat ellen tavaly novemberben tizennyolc szervezet tiltakozott az Emberi Erőforrások Minisztériumánál, levelükben az MMA térnyerésén túl azt is kifogásolták, hogy ezt a súlyos változtatást semmiféle egyeztetés nem előzte meg a szakmai érdekképviseleti szervezetekkel. Hoppál Péter államtitkár válaszlevelében azt ígérte, hogy konzultációra fogja hívni az aláíró civil szervezeteket, amire azóta sem került sor, a törvénymódosítást viszont 2015 decemberében megszavazta a parlament. Az NKA autonómiájával kapcsolatban további aggodalomra ad okot az az elképzelés, hogy az eddig önállóan működő Igazgatóságát beolvasztanák az Emberi Erőforrások Minisztériumába.

2016 januárjában az AICA Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége Magyar Tagozata, a Független Előadó-művészeti Szövetség, a József Attila Kör és a Szépírók Társasága is meghívást kapott, hogy vegyen részt a szakmai szervezetek egyikeként az NKA új kollégiumainak delegálási eljárásában. Mivel azonban úgy látjuk, hogy az NKA módosított delegálási rendszere erősen korlátozza az Alap szakmai függetlenségét és ideológiai semlegességét, és félő, hogy a szakmai szervezetek által delegált kurátorok statisztaszerepbe kényszerülnek, úgy döntöttünk, hogy nem veszünk részt a delegálásban. Döntésünkről tájékoztattuk a delegálásban részt vevő többi szervezetet.

Ezzel párhuzamosan az alábbi javaslatokat fogalmazzuk meg az NKA státusával és működésével kapcsolatban:

1. Az NKA kollégiumaiban legyenek 2/3-os többségben az önálló, jól dokumentálható tevékenységet végző szakmai szervezetek által jelölt kurátorok;
2. Az MMA csak a szakmai szervezetek egyikeként, velük azonos jogokkal, privilégiumok nélkül vegyen részt a delegálási folyamatban;
3. A kollégiumok támogatási arányainak és más pályázatok forrásainak felosztása az MMA elnökének jóváhagyásától függetlenül történjen;
4. Az NKA Igazgatósága maradjon önálló intézmény.

Meggyőződésünk, hogy ezeknek a feltételeknek a teljesülése jelentené a minimális garanciát arra, hogy az NKA továbbra is a kulturális sokszínűség fenntartását szolgálja és kiegyensúlyozott, szakmai alapokon nyugvó intézményként működjön.

Budapest, 2016. február 4.

az AICA elnöksége
Kovács Zita, Lengyel Anna, Nagy Zoltán társelnökök, Független Előadó-művészeti Szövetség
Gaborják Ádám elnök, József Attila Kör
Gács Anna elnök, Szépírók Társasága

forrás: JózsefAttilaKör

This entry was posted in HU and tagged , , , . Bookmark the permalink.