Puccsszerűen kivégzik a kutatási alapot

Január 1-től megszűnik az OTKA (Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok), az alapkutatások fő hazai finanszírozója, és a szerepét beolvasztják egy nagy kormányhivatalba (Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal). Az egyeztetés nélkül, puccsszerűen benyújtott és elfogadott törvény a tudomány széles köreiben megdöbbenést váltott ki – közölte az Index-szel Kertész János, a CEU PhD-programjának igazgatója.

A világ egyik vezető tudományos magazinja, a Nature folyóirat novemberben egy átfogó cikkben ismertette a kelet-európai volt szocialista országokban a tudomány helyzetét, amit egy szerkesztőségi cikk kommentált. Kertész János Váradi András professzorral levelet írt a szerkesztőnek (ez egy szokásos műfaj a Nature-ben), hogy tájékoztassák a tudományos közvéleményt a magyarországi fejleményekről. Ez a levél jelent ma meg:

Magyarország: A kutatási alap elveszíti önállóságát

“2015 január 1-én egy nagy, új kormányhivatal veszi át az OTKA, az alapkutatásokat finanszírozó szervezet a szerepét. Ez a hivatal fogja ellátni a kutatás, a fejlesztés és az innováció költségvetési támogatásának szervezését – lerombolva ezzel az Európai Tudományos Alap (European Science Foundation, ESF) által fontosnak tartott értéket, az OTKA “nagyfokú politikai függetlenségét”. Az ESF jelentése az OTKÁ-t, mint “a magyar kutatás-fejlesztési rendszer koronaékszerét” magasztalta: “Professzionálisan menedzselt tudományos szervezet, amelynek eljárásai a legmagasabb nemzetközi mércéhez illeszkednek. Eljárásrendjét évek óta állandóan javítja, és nyilvánvalóan ezt a jövőben is így teszi majd.” Ugyanez véleménye a legtöbb magyar kutatónak is.

Ön a Nature 515, 7–8; 2014-ben megjelent szerkesztőségi cikkében azt írta: “Magyarországon, ahol a pluralizmus fenyegetett helyzetben van, könnyen rosszabbra fordulhatnak a dolgok”. Egyetlen magyar kutató sem gondolta volna, hogy ez a jóslat ilyen hamar beteljesedik.

Váradi András Enzimológiai Intézet, MTA TTK

Kertész János Közép-európai Egyetem”

tovább: Index

This entry was posted in HU and tagged . Bookmark the permalink.